4p

Orbán Viktor miniszterelnök telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, akivel teljes egyetértés volt abban, hogy mindent meg kell tenni az energetikai együttműködés fenntartása mellett – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

A tárcavezető arról számolt be, hogy Orbán Viktor miniszterelnök több mint egy órán keresztül tárgyalt telefonon az orosz elnökkel, Vlagyimir Putyinnal, amelynek során többek között szó volt Magyarország energiabiztonságáról, az ukrajnai háborúról és a szíriai fejleményekről is.

Szerinte az orosz Gazprombank szankciós listára helyezésével a jelenlegi amerikai adminisztráció komoly nehézségek elé állított néhány közép- és délkelet-európai országot, köztük hazánkat is, ugyanis ezen a pénzintézeten keresztül zajlik a fizetés a földgázért, a nukleáris fűtőelemekért és a paksi bővítés munkálataiért is.

Szavai szerint emellett Szlovákia, Szerbia és Törökország is kihívásokkal néz szembe e döntés miatt, így velük is folyamatos az egyeztetés.

„A miniszterelnök úr és Oroszország elnöke között egyetértés volt abban, hogy mindent meg kell tenni, és mindent meg is teszünk annak érdekében, hogy ezt a problémát kiiktassuk” – szögezte le.

Majd arra is kitért, hogy Vlagyimir Putyin világossá tette, hogy országa elkötelezett az energetikai együttműködés fenntartása, Magyarország energiaellátásának biztosítása mellett.

Szijjártó Péter szerint még folytatódni fog az úgynevezett békemisszió
Szijjártó Péter szerint még folytatódni fog az úgynevezett békemisszió
Fotó: Bánkuti András

„Elkötelezettek tehát, s közös szándék van arra, hogy az energetikai együttműködést folytassuk. Semmi olyan tényező nincs egyik oldalon sem, sem a magyar, sem az orosz oldalon, amely akadályát jelentené annak, hogy megoldást találjunk erre a helyzetre” – fűzte hozzá.

Üdvözölte, hogy a paksi atomerőmű működtetéséhez szükséges fűtőelemek ügyében már megtalálták a megoldást. „Jelenleg a Paks II. munkálataiért és a földgázért való fizetési módszerek összehasonlítása és kidolgozása zajlik” – tudatta.

Ezzel kapcsolatban pedig azt közölte, hogy ő maga Alekszej Lihacsovval, a Roszatom vezérigazgatójával egyeztetett a paksi beruházás felgyorsításáról, s délután az energiaügyért felelős orosz miniszterelnök-helyettessel, Alekszandr Novakkal is megbeszélést fog folytatni.

Szijjártó Péter ezt követően érintette az ukrajnai háború kérdését is, és kiemelten fontosnak nevezte a diplomáciai és kommunikációs csatornák folyamatos nyitva tartását, különösen a jelenlegi helyzetben, amely szerinte talán a fegyveres konfliktus eddigi legveszélyesebb időszaka.

„Jól látszik, hogy az amerikai elnökválasztás óta számos elkeseredett, kétségbeesett kísérlet történt és történik arra vonatkozólag, akár Amerikából, akár Nyugat Európából, hogy a háború elmérgesedjen, a háború eszkalálódjon” – figyelmeztetett.

Rámutatott, hogy Magyarország ezer napja ugyanazt az elkötelezett békepárti álláspontot képviseli, és ezért Orbán Viktor hosszasan beszélt ma Vlagyimir Putyinnal egy fenntartható béke megteremtésének lehetőségeiről.

„Putyin elnök elmondta azt is, hogy ő hogyan látja ezt a kérdést, és azt is elmondta, hogy bizony vannak akadályok, amelyek a béke útjában állnak. Ilyen például az a törvény is Ukrajnában, amely gyakorlatilag megtiltja a jelenlegi elnöki adminisztrációnak, hogy Oroszország elnökével a békéről tárgyaljon” – húzta alá.

„Mindent összevetve tehát a magyar békemisszió folytatódik. Miniszterelnök úr a héten járt Floridában és találkozott Donald Trumppal, járt a Vatikánban, ahol találkozott a Szentatyával, és a mai napon pedig Vlagyimir Putyinnal tárgyalt telefonon” – sorolta a miniszter.

Szerinte a magyar békemissziót tovább fogják folytatni.

Végül kifejtette, hogy az orosz elnök tájékoztatást adott a szíriai fejleményekről, a Kreml álláspontjáról is. „Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy a Közel-Keleten stabilitás, nyugalom legyen (...) Hogy az extrém, szélsőséges ideológiák, politikai mozgalmak ne rombolhassák tovább a biztonságot” – mondta. „Emellett pedig mi, magyarok különösen odafigyelünk a keresztény közösségek helyzetére, és továbbra is a szükséges humanitárius támogatást megadjuk a számukra” – tette hozzá.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Teljes káoszt okozott a bankcsőd, még az elnök is lemondott Paraguayban
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 20:03
Rengeteg ember pénze ragadt bent.
Nemzetközi Ezt javasolta Magyar Péteréknek a brit ENSZ-nagykövet
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 17:34
Több javaslatot is tett.
Nemzetközi Kiderült, mennyibe fájt az adófizetőknek a Szijjártó Péter útjára bérelt magángép
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:27
Még 2021-ben indult távol-keleti útjára a miniszter.
Nemzetközi Káosz az európai égbolton? Bombafenyegetést kapott több repülő
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 13:30
Az érintett gépeket átvizsgálják.
Nemzetközi Milliárdos támogatást kapott Brüsszelből Ukrajna
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:30
 658 millió eurót pedig védelmi célokra biztosítanak.
Nemzetközi Az oroszoknak kémkedtek, de lebuktak – őrizetben öt lengyel
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:22
A gyanúsítottak az orosz titkosszolgálatoknak dolgoztak.
Nemzetközi Izraeli választások: Ejzenkot gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfő-jelöltségéhez
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:50
Várhatóan Gadi Ejzenkot, az Egyenesen (Jasár) párt elnöke gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfői megbízáshoz Izraelben Jichák Hercog államfővel szerda este megkezdődött egyeztetéseken – jelentette a helyi média csütörtök reggel.
Nemzetközi Kőkemény támadást hajtott végre az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:26
Infrastrukturális és logisztikai létesítmények rongálódtak meg.
Nemzetközi Holtan találtak rá egy szállodában a bajor miniszterelnök-helyettesre
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:50
Aiwanger halálának körülményei egyelőre tisztázatlanok.
Nemzetközi Német nagykövet a magyar kormányváltásról: ez a legjobb hír Európának 2026-ban – exkluzív interjú
Wéber Balázs | 2026. november 5. 05:46
Alexander Schönfelder, Németország új magyarországi nagykövete a Privátbankárnak adott nagyinterjúban beszélt többek között a magyarországi politikai váltásról, Magyar Péter közelgő berlini vizitjéről, a magyar külpolitikai fordulatról, a hazai német cégek hangulatáról és az új beruházási lehetőségekről, valamint a migrációról és a német belpolitikai kihívásokról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG