3p

Több száz drón és több tucat rakéta érkezett Oroszország felől Ukrajna légterébe csütörtökre virradóra. Kijev, Harkiv és Zaporizzsja is a célpontok között volt, a támadásban lakóházak, gázvezeték és egy bevásárlóközpont is megsérült. 

Tömeges csapást mért ukrán hadiipari vállalatokra, az energetikai infrastruktúrára és katonai repülőterekre csütörtökre virradóra az orosz hadsereg – írja a moszkvai védelmi minisztérium közlése alapján az MTI. Ukrán hírügynökségek szerint összesen 39 különböző típusú rakétával és 420 drónnal támadta az orosz haderő az említett célpontokat. A támadásnak egy halálos áldozata és sebesültjei is vannak, lakóházak és infrastrukturális létesítmények rongálódtak meg.

Az orosz hadijelentés szerint a hat ukrajnai frontszakasz közül öt helyen előre tudtak törni. Több olyan helyszínt megsemmisítettek vagy eltaláltak, ahol nagy hatótávolságú drónokat, valamint lőszereket raktározott az ukrán hadsereg. Az ukrán légierő parancsnokságának Telegram-csatornája szerint 32 helyszínen 5 ballisztikus rakéta és 46 drón célba talált, 15 esetben pedig a támadóeszközök lezuhanó roncsai okoztak károkat. 32 rakétát és 374 drónt hatástalanítottak, de a hivatalos közlemény kiadáskor még tartott a légitámadás, néhány drón az Ukrajna által ellenőrzött légtérben tartózkodott.

Nem sikerült a szentpétervári merénylet

Kijevet egy ballisztikus rakétával és drónokkal támadta az orosz hadsereg csütörtökre virradóra, több kerületben családi házak rongálódtak meg, az áldozatokra vonatkozó információk ellenőrzése folyamatban van.

A második legnagyobb ukrajnai várost, Harkivot és környékét éjszaka rázta meg robbanássorozat. A rakétákkal és drónokkal végrehajtott orosz légicsapásban 16 ember, köztük 2 gyerek sebesült meg. A Sevcsenkivszkij kerületben közvetlen találat ért egy többszintes lakóházat, és más városrészekben is keletkeztek károk többlakásos épületekben és családi házakban. Megrongálódott egy gázvezeték is, és több helyen leszakadtak az elektromos vezetékek.

A délkelet-ukrajnai Zaporizzsja is orosz légitámadás célpontja volt: ott egy ember vesztette életét, kilencen pedig megsebesültek. 19 többlakásos épület, valamint négy családi ház és két bevásárlóközpont rongálódott meg, a város három kerületében több mint 500 épületben nincs fűtés. Támadás érte Poltava megye gáz-infrastruktúráját, valamint Kijev és Dnyipro megye elektromos alállomásait is.

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közölte, hogy Szentpéterváron megakadályozott egy tervezett terrortámadást a védelmi minisztérium egy magas rangú tisztje ellen, amelyet két orosz állampolgár az ukrán titkosszolgálatok megbízásából készített elő. A gyanúsítottak a a Telegramon leveleztek feletteseikkel, akik utasítására pokolgépet helyeztek el a célszemély autója alatt. A robbanószerkezetet az FSZB munkatársai hatástalanították.

A szolgálat Zaporizzsja régióban őrizetbe vett egy 32 éves orosz állampolgárt, aki az ukrán titkosszolgálatoknak információkat adott ki az orosz fegyveres erők és haditechnika elhelyezkedéséről. A férfi a Signalon tartotta a kapcsolatot az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) képviselőjével.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Mindössze 21 éves a berlini Pride-on elkövetett gázolásos támadás gyanúsítottja
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 09:13
A gyanúsítottat májusban engedték ki egy javítóintézetből.
Nemzetközi Megint elszabadult a pokol a megszállt Ciszjordániában
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 17:01
Az erőszakos cselekményekben legkevesebb négy palesztin és két izraeli vesztette életét.
Nemzetközi Kemény üzenetet küldött Zelenszkijnek egy nyugat-európai miniszter
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 13:46
Ukrajna gyorsított európai uniós csatlakozása ellen szólalt fel a Die Welt című német lap vasárnapi kiadásának adott interjújában Ausztria európai ügyekért felelős minisztere.
Nemzetközi Helyén marad az ENSZ emberi jogi főbiztosa, aki Oroszországot és Izraelt is bírálta
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 12:46
Az ENSZ Közgyűlése pénteken megszavazta Volker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa mandátumának a meghosszabbítását.
Nemzetközi Olyan mély gödörbe kormányozták magukat Trumpék, hogy évekig nem fognak kimászni belőle
Litván Dániel | 2026. július 25. 11:31
A győzelemre még igazán terv sincs, miközben az amerikai lőszerkészletek fogyóban vannak. Meg tudna vívni egy következő háborút az Egyesült Államok? Most nem úgy néz ki.
Nemzetközi Orbán Viktor: Magyarország az új Venezuela – reagált Magyar Péter (frissítve)
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 11:17
A Fidesz ellenzéki politika helyett ellenállási politikát hirdet a szabadság új, széles koalíciójának megteremtése érdekében a Tisza Párt által épített önkényuralmi rendszerrel szemben – hangoztatta Orbán Viktor szombaton Tusnádfürdőn, a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján tartott előadásában. Magyar Péter szerint „bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges”.
Nemzetközi Újabb drón hatolt be egy NATO-tagország területére 
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 09:51
A román légtérbe behatoló újabb drónt lőtt le a román légierő szombat reggel, tíz kilométerre Szentgyörgy (Sfantu Gheorghe) településtől – jelentette be Nicusor Dan román államfő.
Nemzetközi Távoznia kell a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészének
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 09:01
Felmentették pénteken tisztségéből a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét, Karim Khant – közölték diplomáciai források New Yorkban.
Nemzetközi Brutális csapást mért Oroszország egy fegyverkiállításra – Zelenszkij a rendezőket is hibáztatja
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 08:21
Nem lett volna szabad megtartani a kijevi régióban azt a védelmi ipari rendezvényt, amelyen egy ballisztikus rakétával mért orosz csapásban pénteken tízen életüket vesztették és mintegy százan megsebesültek – szögezte le Volodimir Zelenszkij ukrán elnök esti videóüzenetében.
Nemzetközi Kettéválik a legnagyobb lengyel párt: Morawiecki köre szembefordult a PiS vezetésével
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 19:30
Pártfúzió helyett pártszakadás lett a vége a lengyel ellenzék belső hatalmi harcainak. Jaroslaw Kaczynski hiába kényszerítette nyilatkozattételre a PiS képviselőit, a Mateusz Morawiecki által életre hívott szárny nem engedett, ami tömeges kilépési hullámhoz vezetett a parlamentben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG