3p

Több hónapokig tartó feszült tárgyalások után Washington és Kijev aláírta az ásványkincsekről szóló egyezményt. Létrehoznak egy újjáépítési alapot, Ukrajna pedig hozzáférést enged az Egyesült Államoknak ásványkincsei egy részéhez cserében a jövőbeni amerikai katonai és biztonsági támogatásért.

Az egyezményt amerikai részről Scott Bessent pénzügyminiszter, ukrán részről pedig Julia Szviridenko miniszterelnök-helyettes írta alá helyi idő szerint szerda este Washingtonban.

A megállapodás értelmében Ukrajna és az Egyesült Államok osztozik majd az ukrán ásványkincs-tartalékok jövőbeni eladásából származó nyereségen.

A BBC híradása szerint megegyeztek abban is, hogy létrehoznak egy újjáépítési célú befektetési alapot, amely a háború sújtotta Ukrajna gazdaságának talpraállását fogja segíteni. Ez az Egyesült Államok-Ukrajna Újjáépítési Befektetési Alap nevet kapja.

Ukrajnának jelentős tartalékai vannak az olyan ásványokból, mint a grafit, titán és lítium. Ezeket a megújuló energiaforrásokhoz, katonai technológiákhoz, valamint az ipari infrastruktúra területén használják.  

Ezt a képet tette ki közösségi oldalára Julia Szviridenko a megállapodás után
Ezt a képet tette ki közösségi oldalára Julia Szviridenko a megállapodás után
Fotó: X/Julia Szviridenko

Az amerikai pénzügyminiszter szerint a megegyezés azt jelzi, hogy mindkét fél elkötelezett az ukrajnai tartós béke és jólét iránt.

Kijev számára pedig a megállapodás azért is fontos, mert így továbbra is kap fegyvereket az Egyesült Államoktól.

A brit adó szerint az amerikai bejelentés nyelvezetében sokkal nagyobb szolidaritást mutat Ukrajnával, mint a Trump-adminisztráció eddig mutatott általában.     

Julia Szviridenko azt közölte, hogy az új alap globális befektetéseket vonz majd Ukrajnába. Szerinte a partnerség fele-fele alapon működik majd, és az egyezmény kiterjedhet az olajra és a gázra is. A megállapodást még az ukrán törvényhozásnak is ratifikálnia kell.

Beszélt arról is, hogy az egyezmény értelmében az Egyesült Államok új fegyverekkel, például légvédelmi rendszerekkel segíti majd Ukrajnát. Jelezte, hogy az aláírásra Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Donald Trump amerikai elnök között létrejött megállapodásoknak köszönhetően került sor.       

Úgy tűnik tehát, hogy Kijev hozzáférést enged Washingtonnak ásványkincsei egy részéhez cserében a jövőbeni amerikai katonai-biztonsági támogatásért, a BBC értékelése szerint. 

Donald Trump korábban már többször jelezte, hogy bármilyen jövőbeni biztonsági garancia előfeltétele az ásványkincs-megállapodás.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Zelenszkij: Már minden ukrajnai erőművet ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 14:01
Nem kímélték azokat a létesítményeket sem, amiktől az atomerőművek működése függ.
Nemzetközi Trump hamarosan döntést hoz Iránról – „nem szeretném elpusztítani az országot, de lehet, hogy meg kell tennem”
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:26
Hamarosan eldől, merre tovább.
Nemzetközi Megszólalt Moszkva a béketárgyalásokról: Európa nem kell, de mi van Trump nagy bejelentésével?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:34
Egyelőre nincs miről beszélni Európával Dmitrij Peszkov szerint.
Nemzetközi Újra lángok csaptak fel a Hormuzi-szorosban
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:14
Két újabb olajszállító hajó gyulladt ki.
Nemzetközi Trump még készül valami nagy dobásra a választási vereség után? Klasszis Podcast Yaro Patrice-szal
Litván Dániel | 2026. november 6. 10:28
Nem maradt más lehetősége az amerikai elnöknek, mint a külpolitikában alkotni maradandót. És nem biztos, hogy ezért a Közel-Keletig menne. De ki indulhat 2028-ban az elnökválasztáson? Mit mutatnak a „kék cunami” eredményei? Yaro Patrice külpolitikai szakértőt Litván Dániel kérdezte.
Nemzetközi Orbán Viktor két barátját is elérheti az ő végzete
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:36
Aleksandar Vucic és Janez Jansa rúdja is kifelé áll az Európai Néppártból?
Nemzetközi Egyelőre nem dobbant Marco Rubio a süllyedő Trump-hajóról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:06
Cáfolta a híreszteléseket az amerikai külügyminiszter.
Nemzetközi Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:07
Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.
Nemzetközi 548 embert mentett meg a haláltól a kaliforniai kormányzó
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:16
Egy tollvonással kiürítette a halálsort Gavin Newsom.
Nemzetközi Minden eldőlt Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:41
Hivatalos a végeredmény, indul az óra az Egyetemista Lista számára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG