3p

Nemsokára megkezdi működését a trieszti kikötő magyar tulajdonú része jelentette ki Szijjártó Péter külügyminiszter Rómában.

Rövidesen megkezdi működését a trieszti kikötő magyar tulajdonú része, ami teljesen új lehetőségeket nyújt a hazai exportőr vállalatoknak a kivitelük rugalmasságát, gyorsaságát tekintve – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Rómában, amiről az MTI számolt be.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be a Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettessel folytatott tárgyalását követően, hogy hosszan egyeztettek Magyarország trieszti kikötőrészéről is, az ugyanis hamarosan megkezdi a működését.

Kiemelte, hogy ez teljesen új dimenziót biztosít az exportteljesítménytől nagymértékben függő magyar gazdaságnak. „Az exportunk egy jelentős része a Távol-Keletre irányul, alapvetően tengeri úton. Mindeddig a magyar exportőr vállalatok ki voltak téve a környékünkön lévő kikötők kapacitásainak, hogy mikor is férhetnek hozzá a szállítási lehetőségekhez” — mutatott rá.

„Azzal, hogy Triesztben lesz egy saját, magyar tulajdonú kikötőrész, a magyar vállalatok egy teljesen új lehetőséget kapnak a keleti irányú exportjuk rugalmasságát, gyorsaságát tekintve” – tette hozzá.

Szijjártó Péter külügyminiszter barátian üdvözli Matteo Salvini olasz miniszterelnök helyettest
Szijjártó Péter külügyminiszter barátian üdvözli Matteo Salvini olasz miniszterelnök helyettest
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Olasz támogatás

Majd üdvözölte, hogy február 20-án megindultak a partfalépítési és a mederkotrási munkálatok is. Arra is kitért, hogy a mintegy 80 milliárd forint értékű beruházáshoz az olasz kormány is támogatást biztosít.

„Ennek a pénzügyi támogatásnak egy részét már meg is kaptuk, s most arról állapodtunk meg, hogy a további pénzügyi támogatást a jövő esztendőben az olasz kormány biztosítani fogja” – tudatta. Illetve rendkívül korrektnek nevezte a helyi hatóságok hozzáállását az engedélyezés kapcsán.

„Ezért gyakorlatilag két éven belül magyar exportőr vállalatok egy magyar tulajdonú kikötőn keresztül exportálhatják majd a termékeiket keletre itt a trieszti kikötőn keresztül” – összegzett.

Szijjártó Péter ezután rámutatott, hogy Olaszország Magyarország hatodik legfontosabb kereskedelmi partnere 13-14 milliárd eurós éves forgalommal, s az olasz cégek a tizenegyedik legnagyobb beruházói közösséget alkotják hazánkban.

Végül leszögezte, hogy a hazánkba érkező beruházások energiaellátása szempontjából kulcsfontosságú gázerőművek építésében a kormány jelentős olasz vállalati részvétellel számol, ami újabb dimenzióba lépteti a kétoldalú gazdasági együttműködést.

Ez már a harmadik átadásról szóló ígéret Szijjártótól, teszi hozzá a 444:

  • 2019 nyarán az origónak azt monta, három év alatt el kell készülnie a kikötőnek,
  • később már 2026-os határidővel ígérte a kikötő megnyitását,
  • most pedig 2027-es átadóról beszélt.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Trump asztalán az iráni béketerv, most értékeli az amerikai elnök
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:10
Donald Trump amerikai elnök közölte szombaton, átnézi az új, 14 pontos iráni béketervet, de hozzátette, „nem tudom elképzelni, hogy elfogadható lenne.”
Nemzetközi Aggódva figyelhet Európa Trump szavaira
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:20
A korábban bejelentett ötezernél jóval több katonát fog kivonni az Egyesült Államok Németországból – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szombaton.
Nemzetközi Csőbe húzhatták Donald Trumpot az iráni háborúval
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 16:52
Az amerikai elnök erős izraeli nyomásra szállt be az iráni háborúba, amely azonban nem a várakozásaik szerint alakult. Most pedig már nem tudja, hogyan szálljon ki belőle.
Nemzetközi Ötezer katonát von ki Trump Németországból
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 14:58
Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője pénteken.
Nemzetközi Újabb szörnyű támadás történt Ukrajnában: buszon utazó civilek az áldozatok
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 13:28
Orosz drón csapódott be egy autóbuszba a dél-ukrajnai Herszon városban szombaton korán reggel, két ember életét vesztette, hét másik megsebesült – közölték a hatóságok.  
Nemzetközi Gyerekek és nők az izraeli támadás áldozatai Libanonban
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 10:45
Tizenketten meghaltak és huszonöten megsebesültek izraeli támadásokban Libanonban – jelentette az NNA állami hírügynökség a bejrúti egészségügyi minisztériumra hivatkozva.  
Nemzetközi Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 09:15
Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot” pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.  
Nemzetközi Magyar érintettje is van a lerohant segélyflotta ügyének – frissítve!
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 13:41
A majdnem 200 érintett aktivista között van egy magyar férfi is.
Nemzetközi Megtankolni is nehezen tudja a hajóit az amerikai haditengerészet Iránnál
Litván Dániel | 2026. április 30. 17:54
Teljesen újra kellett gondolni a logisztikát az amerikai haditengerészetnél.
Nemzetközi Kiosztották az oroszok Ukrajnát a tűzszünet miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:21
Moszkva szerint ehhez nem kell Kijev beleegyezése.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG