2p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

Az oktatásra, lakhatásra, orvosi kutatásokra fordítható összeget csökkentené, a védelmi kiadásokat növelné.

Donald Trump amerikai elnök adminisztrációja pénteken 163 milliárd dolláros kiadáscsökkentést javasolt a jövő évi költségvetésben. A lépés jelentősen megvágná az oktatásra, a lakhatásra és az orvosi kutatásokra fordítható kiadásokat, miközben a védelmi és a határbiztonsági költségeket növelné – írja a Reuters.

Az amerikai kormányzat állítása szerint a javaslat a 2025-ös szinthez képest összességében 65 százalékkal növelné a belbiztonsági kiadásokat, miközben a nem védelmi célú diszkrecionális költségek 23 százalékkal csökkennének, ami 2017 óta a legalacsonyabb szintet jelentené.

A demokraták szerint a kiadások ilyen mértékű csökkentése túlságosan súlyos lenne, miközben a republikánusok egy része a védelmi és egyéb területekre fordítható összeg növelését kérte.

Trump a költségvetés módosítását szeretné
Trump a költségvetés módosítását szeretné
Fotó: MTI/EPA pool/Jim Lo Scalzo

 

Ebben a kritikus pillanatban történelmi költségvetésre van szükségünk – olyanra, amely véget vet hanyatlásunk finanszírozásának, az amerikaiakat helyezi az első helyre, és példátlan támogatást nyújt katonaságunknak és belbiztonsági erőinknek” – mondta Russ Vought, a költségvetés előkészítéséért és végrehajtásáért felelős szövetségi hivatal (Office of Management and Budget) vezetője.

A Reuters szerint a javaslat többek között

  • 50 milliárd dolláros megszorítást ír elő a külügyminisztériumnál,
  • 2,49 milliárd dolláros megszorítást tartalmaz a szövetségi adóhatóság (IRS) számára,
  • és az oktatási minisztérium költségvetését is 15 százalékkal csökkentené.

A szövetségi kormánynak jelenleg 36 ezer milliárd dolláros adóssága van, a költségvetési szakértők közül többen attól tartanak, hogy Donald Trump javaslata a 2017-es adócsökkentések meghosszabbításáról tovább növeli majd ezt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Légvédelmi rémálom: 1960-as évekbeli technikával ütné át a tajvani légvédelmet Kína
Litván Dániel | 2026. április 12. 10:57
Mire lehetnek jók több évtizede elavult vadászgépek egy 21. századi háborúban? Úgy tűnik, nagyon is sokat érhetnek az első órákban
Nemzetközi Enyhítenék a háborús feszültséget a Távol-Keleten is – de az egyik fél még nem áll készen
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 09:25
Kambodzsa felszólította Thaiföldet, hogy a lehető leghamarabb folytassa a vitatott határ kijelöléséről szóló tárgyalásokat; a régóta fennálló vita tavaly véres összecsapásokhoz vezetett.
Nemzetközi Kudarcra volt ítélve a béketárgyalás – mi jöhet ezután?
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 08:18
Senki sem számított arra, hogy az Egyesült Államok és Irán már az első tárgyalási fordulóban megállapodásra jut – hangoztatta a teheráni diplomácia szóvivője vasárnap, miután kudarcba fulladtak az iszlámábádi tárgyalások a közel-keleti háború befejezéséről. Szavai alapján lehet még további tárgyalási kör – Irán nem szakítja meg a kapcsolatokat a régió országaival. PAkisztán figyelmeztet: a tűzszünetet továbbra is be kell tartani.
Nemzetközi Elbukott a béketárgyalás: J. D. Vance üres kézzel utazott haza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 07:31
Az Egyesült Államok és Irán nem tudott megállapodásra jutni a közel-keleti háború befejezéséről az iszlámábádi maratoni tárgyalások végén – jelentette be vasárnap J.D. Vance amerikai alelnök, aki visszatér az Egyesült Államokba, miután saját szavai szerint „végső és a lehető legjobb ajánlatot” tette Iránnak.
Nemzetközi Tovább tolódik a brit-amerikai támaszpont sorsa
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 15:45
A brit kormány felfüggesztette a Chagos-szigetek, köztük a legnagyobb brit-amerikai támaszpontnak otthont adó Diego Garcia szuverenitásáról Mauritiusszal kötött megállapodás végrehajtását, miután lejárt az egyezmény tárgyalására biztosított parlamenti idő, és az Egyesült Államok hivatalos jóváhagyása is késik.
Nemzetközi Szakértő: ennyi robbanószerrel alig lehetett volna kárt okozni a szerbiai olajvezetékben
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 14:16
A Szerbiában felfedezett robbanóanyag mennyisége sem a Török Áramlat gázvezeték megsemmisítéséhez, sem jelentős roncsolásához sem lett volna elég. 
Nemzetközi Várakozás Iszlámábádban: az amerikai-iráni tárgyalások öt legnagyobb vitapontja
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 12:34
Iszlámábádban tárgyal a két fél, az asztalukon minimum öt olyan ponttal, amelyek régóta húzódnak. 
Nemzetközi Elstartolt a voksolás az amerikai kontinensen
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 11:22
Megkezdődött az amerikai földrész magyar külképviseletein az országgyűlési képviselők választása helyi idő szerint szombat reggel. Összesen 5586-an voksolhatnak az amerikai kontinensen, négy évvel ezelőtt ez a szám négyezer volt.
Nemzetközi Májustól járműnek számít az elektromos roller Ausztriában
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 11:11
Májustól új szabályok lépnek életbe Ausztriában az elektromos rollerek használatára vonatkozóan: kötelezővé válik az irányjelzők felszerelése, a 16 év alatti vezetőknek pedig bukósisakot kell viselniük.
Nemzetközi Íme Donald Trump újabb nagyívű víziója
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 09:50
Donald Trump nem csak gigantikus báltermet szeretne a Fehér Házba, de egy minden eddiginél nagyobb diadalívet is Washington DC-be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG