1p

Donald Trump megsemmisíti elődje minden olyan elnöki rendeletét, amelyen nem saját kezű aláírás szerepel.

Donald Trump amerikai elnök megsemmisíti elődje, Joe Biden minden olyan elnöki rendeletét, amelyen nem saját kezű aláírás, hanem előre rögzített szignó szerepel – a hivatalban lévő elnök pénteken jelentette be döntését.

Donald Trump a Truth Social közösségi oldalán megjelent bejegyzésében döntését azzal indokolta, hogy az aláírásminta, az úgynevezett autopen használata esetén nem támasztható alá, hogy az adott jogszabály törvénybe iktatását az elnök ténylegesen jóváhagyta.

A jelenlegi elnök szerint hivatali elődjét a környezete irányította. „Elvették tőle az elnökséget” – fogalmazott Donald Trump, aki szerint „Joe Bidennek nem volt köze az autopen eljáráshoz, és amennyiben az ellenkezőjét állítja, akkor a hamis tanúzás vádját emeljük ellene”.

Donald Trump bejegyzése szerint Joe Biden elnöki rendeleteinek 92 százalékán nem saját kézzel aláírt szignó szerepel.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Hivatalos: az ajatollah is meghalt az iráni támadásban
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 22:53
Ali Khamenei ajatollah, Irán vezetője is életét vesztette a szombati légicsapásokban.
Nemzetközi Trump Iránnak: ezt pár év múlva megismételjük
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 21:19
Ezúttal is a nyers erő nyelvén szólalt meg az Egyesült Államok elnöke.
Nemzetközi Dermesztő: öngyilkos újítással is rombolt Amerika Iránban
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 20:58
Most előszört villogtak ezzel élőben. 
Nemzetközi Megszólalt Netanjahu Izraelben: mindenkit az utcára irányított
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 20:34
Arról beszélt, hogy páratlan esélyt teremtettek Amerikával.
Nemzetközi Iráni konfliktus: Lezárják a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 19:25
Az iráni Forradalmi Gárda közölte szombaton, hogy lezárják a hajóforgalom elől a Hormuzi-szorost, amelyen a világ tengeri olajforgalmának mintegy ötöde halad át.  
Nemzetközi Irán: beborították az eget az izraeli vadászgépek
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 19:13
Eddig nem volt ehhez fogható izraeli akció.
Nemzetközi Szigorítják a külföldi munkavállalást Oroszországban
Elek Lenke | 2026. február 28. 18:11
Az orosz kormány szigorúbban kívánja adóztatni a külföldiek árnyékjövedelmét – értesült róla a Kommerszant című orosz napilap. Február 19-én tárgyalták meg azt a törvényjavaslat-csomagot, amely szigorítja a vízummentes országokból érkező vendégmunkások tevékenységének jogszabályi hátterét. Nem először kerül sor szigorításra, de a helyzet változatlanul ellentmondásos.
Nemzetközi Ez már a harmadik világháború? Világszerte aggódnak a vezető politikusok az iráni helyzet miatt
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 16:22
Több vezető politikus is aggodalmát fejezte ki a szombat reggel kirobbant közel-keleti konfliktus miatt. 
Nemzetközi Irán törvénytelenséggel vádolja Izraelt és az Egyesült Államokat
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 15:58
Iráni külügyminiszter: Izrael és az Egyesült Államok Irán elleni háborúja indokolatlan és törvénytelen.
Nemzetközi Moszkva elítéli az Irán elleni amerikai-izraeli támadást
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 15:48
Moszkva követeli a tárgyalásokhoz való visszatérést, és ehhez felajánlja segítségét.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG