2p

Charlie Kirk neve örökké élni fog a legnagyobb amerikai patrióták krónikáiban – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök az amerikai konzervatív aktivista vasárnap tartott gyászszertartásán a glandale-i State Farm stadionban.

„Amerika egy gyászoló, sokkos állapotban lévő nemzet, kevesebb mint két héttel ezelőtt megfosztották korunk egyik legragyogóbb fényétől, nemzedéke óriásától, de mindenekelőtt egy odaadó férjtől, apától, fiútól, elkötelezett kereszténytől. Charles James Kirköt galádul meggyilkolta egy radikalizálódott hidegvérű szörnyeteg, amiért a szívéből jövő igazságot szólta”- fogalmazott Trump, közel százezresre becsült tömeg előtt felszólalva.

„Erőszakosan megölték, mert az igazságért és szabadságért szólalt fel, Istenért, hazáért és a józan észért. Merényletet követtek el ellene, mert bátran és merészen élt és ragyogóan, megalkuvás nélkül érvelt. Azt tette, ami helyes volt nemzetünk számára” - mondta Trump.

Úgy fogalmazott, hogy azon a borzalmas napon, szeptember 10-én az amerikai szabadság legnagyobb igehirdetője halhatatlanná lett. Mint mondta, Kirk fordulópontot szeretett volna elérni az Egyesült Államokban, és ennek érdekében egész munkásságát főleg a fiatalok meggyőzésének szentelte. Méltatta roppant munkabírását is, hangsúlyozva, hogy évente mintegy 200 beszélgetést tartott főleg egyetemeken.

A 31 éves Charlie Kirköt, a Turning Point USA konzervatív csoport alapítóját a Utah Valley Egyetemen egy fiatalok számára tartott vitafórumon gyilkolták meg szeptember 10-én. Trump a szertartáson személyesen nyilvánított részvétet Kirk özvegyének és utódjának a Turning Point élén. Kirk búcsúztatásán a kormányzat számos tagja jelen volt és felszólalt, részt vett az amerikai kongresszus több képviselője is.

Az aktivista temetésére szűk családi körben kerül sor. Az amerikai elnök vasárnap bejelentette, hogy az ország legmagasabb kitüntetését adományozza az aktivistának. 

Kirk búcsúztatásán, több tízezer emlékező előtt beszélve Trump generációja óriásának nevezte a fiatalon elhunyt aktivistát, és úgy vélte, hogy munkásságának köszönhetően az ország jobb és erősebb lett.

Kiemelte azt is, hogy Kirk halála milliókat mozgatott meg világszerte, Európában is számos országban tömegek emlékeztek meg róla, tiltakozva kegyetlen meggyilkolása ellen.



(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Véres péntek a frontvonal mindkét oldalán: pusztító légicsapások érték Kijevet, Szlovjanszkot és Kirovot
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 15:25
Tizenhat ember vesztette életét és több tucatnyian megsebesültek a pénteki orosz és ukrán légitámadásokban. Miközben Kijevben és a kelet-ukrajnai Szlovjanszkban lakónegyedeket és diplomáciai épületet értek orosz rakéta- és bombatálálatok, addig az oroszországi Kirovban egy hadiipari vállalatot ért ukrán rakétacsapás.
Nemzetközi Országos vészhelyzet Spanyolországban: az EU segítségét kérték a pusztító erdőtüzek miatt
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 14:43
A spanyol kormány országos jelentőségű vészhelyzetet hirdetett, és az Európai Unió segítségét kérte a Madridban, valamint Kasztília és León tartományokban tomboló erdőtüzek miatt . A kontinens egészén tomboló kánikula és a terjedő lángok miatt már több mint 80 ezer embert kellett kitelepíteni Spanyolországban és Franciaországban – írja a The Free Press Journal.
Nemzetközi Súlyos uniós bírálat érte a TikTokot, milliárdos bírság is jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 14:00
Az Európai Bizottság szerint a TikTok jelenlegi működése több ponton veszélyeztetheti a kiskorú felhasználókat. Az előzetes megállapítás alapján a platformnak szigorítania kellene a gyermekek fiókbeállításait, ellenkező esetben jelentős uniós szankciókra számíthat.
Nemzetközi Behatolt Romániába egy ismeretlen drón, F-16-ossal lőtték le
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 11:46
200 kilométert tett meg a román légtérben egy drón, amelyet péntek délelőtt semmisített meg a román légierő. Nicușor Dan elnök elmondta: lakatlan területre zuhantak a roncsok. 
Nemzetközi Szentpétervár mellett találtak el raktárakat az ukrán drónok
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 08:27
A legnagyobb orosz webáruház, a Wildberries egyik raktárában ütött ki tűz egy ukrán dróntámadás után, a Szevernaja baromfitenyésztő telep raktára pedig összeomlott.
Nemzetközi Kellemetlen hír jött az üzemanyagokról
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 17:28
Emelkedik a nagykereskedelmi ár.
Nemzetközi A nap képe: ebbe akár bele is bukhat Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 17:07
Érkeznek haza a koporsók az iráni háborúból.
Nemzetközi Kőkemény üzenetet küldött Netanjahunak New York polgármestere
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 14:20
Letartóztatni ugyan nem tudja, de nem látja szívesen.
Nemzetközi Putyin szóvivője nem optimista: nem lesz gyors béke?
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 13:50
Dmitrij Peszkov a külügyminiszteri találkozó után értékelt.
Nemzetközi Érkezik az újabb szankciós csomag Oroszország ellen
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 11:40
Az európai uniós tagállamok képviselői csütörtökön megegyeztek a 21. szankciócsomagról Oroszország ellen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG