5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Donald Trump amerikai elnök egy pénteken nyilvánosságra hozott interjúban azt mondta a Time hírmagazinnak, hogy „a Krím félsziget Oroszországé marad, ezt (Volodimir) Zelenszkij ukrán elnök is megérti, ezt mindenki megérti, hogy ez már nagyon hosszú ideje az oroszoké”.

Trump a kedden rögzített beszélgetésben – amelynek leiratát közzétették a magazin honlapján – elmondta: „képletesen” értette annak idején, hogy a hivatalba lépése utáni 24 órán belül véget vet az ukrajnai háborúnak, és hangsúlyozta, hogy a háború több mint három éve tombol, ő pedig még csak három hónapja van hivatalban. Azt mondta, lehetséges a békekötés Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. „Úgy gondolom, én vagyok az egyetlen, aki képes lehet ezt letárgyalni” – jelentette ki.

Trump szerint Ukrajna soha nem tud majd a NATO-hoz csatlakozni, és éppen amiatt kezdődött meg a háború, hogy elkezdtek a NATO-tagságról beszélni.

A Krím félszigettel kapcsolatban leszögezte: a terület nem került volna orosz kézre, ha ő lett volna 2014-ben az elnök. „Ezt Barack Obama adta oda nekik” – fogalmazott.

A félsziget jövőbeli sorsával kapcsolatban úgy fogalmazott: „a Krím Oroszországé marad, ezt Zelenszkij is megérti, ezt mindenki megérti, hogy ez már nagyon hosszú ideje az oroszoké. Régen Trump előtt már hozzájuk került. Ismétlem, ez Obama háborúja”.

Trump szerint Zelenszkij is megérti a krími realitást
Trump szerint Zelenszkij is megérti a krími realitást
Fotó: MTI/EPA pool/Jim Lo Scalzo

Az amerikai elnök igennel felelt arra a kérdésre, hogy nyitott lenne-e találkozni Irán legfőbb vallási és politikai vezetőjével. Az iráni nukleáris létesítményekre mért izraeli csapásokkal kapcsolatban Trump úgy fogalmazott: nem akadályozta meg, hogy Izrael ilyen csapásokat végrehajtson, hanem „kényelmetlenné tette” azt neki, mert úgy véli, „támadások nélkül is lehetséges megállapodásra jutni”.

Trump az interjúban azt is megemlítette, első nagyobb külföldi útja a Közel-Keletre vezet majd, ellátogat Szaúd-Arábiába, Katarba, majd az Egyesült Arab Emírségekbe. Megjegyezte, hogy Szaúd-Arábia hamarosan csatlakozhat az Ábrahám-megállapodásokhoz.

Az amerikai elnök szerint „borzalmas mértékű antiszemitizmus” tapasztalható az egyetemi tüntetéseken, és bár fontosnak tartja a véleménynyilvánítás szabadságát, nem támogatja a lázongást az amerikai egyetemeken. „Tüntethetnek, de azt nem tehetik meg, hogy feldúlják az iskolákat, mint ahogy azt tették a Columbia Egyetemen és máshol” – mondta Trump.

Donald Trump nem értett egyet a Time újságírójának azon felvetésével, hogy a különböző intézmények jogköreinek megnyirbálása révén az elnökség kezébe koncentrálná a hatalmat, és hangsúlyozta, úgy véli, megfelelően él az elnöki hatalommal, pontosan azt csinálja, amiért kampányolt.

Az első száz nap gazdasági intézkedéseit értékelve kijelentette: az élelmiszer- és az energiaárak csökkentek, és az utóbbi három hónapban „dollármilliárdokat” szednek be más országoktól, és „ez csak a kezdet”.

„Számos dologban nekem volt igazam, és a nem túl távoli jövőben egy felfelé irányuló robbanásnak lehetünk majd tanúi” – fogalmazott.

Trump szerint nem fenntartható az a csaknem 2000 milliárd dolláros kereskedelmi deficit, amely az előző elnöki ciklust jellemezte. Elmondta, hogy nemrég fogadta például a Walmart, a Hope Depot és a Target vállalat vezérigazgatóját, és ők mind úgy gondolják, helyesek a gazdasági intézkedései. Kiemelte, hogy a kisvállalatok még nagyobb haszonélvezői lesznek a gazdaságpolitikájának, mint a nagyvállalatok.

Az Egyesült Államok „óriási vagyonhoz fog jutni” – jelentette ki, kifejtve, hogy több vállalat vissza fog térni és ott fogja előállítani a termékeit, hogy ne kelljen vámot fizetnie.

 „Ez már el is kezdődött. Mexikóban már le is állították számos autógyár építését, és mind jönnek az Egyesült Államokba. Soha korábban nem látott méreteket fog ölteni az országban az új autógyárak kialakítása” – mondta Trump, hozzátéve, hogy „a vámok hozzák be az üzletet”, hiszen „annak nem kell vámot fizetnie, aki itt gyártja a termékeit”.

Donald Trump az interjúban kijelentette, hogy 200 megállapodást nyélbe ütött már a vámokkal kapcsolatban, és a következő három-négy hétben ez a folyamat le is zárulhat.

„Olyanok vagyunk mint egy nagyáruház, a történelem leghatalmasabb nagyáruháza, ahol mi szabjuk meg az árakat. (...) Ez egy csodálatos áruház, és mindenki itt akar vásárolni. Az amerikai emberek felhatalmazásából én vagyok ennek az áruháznak a tulajdonosa, én határozom meg, kinek mennyit kell fizetnie. (...) Találkozom a cégekkel, és meghatározok egy méltányos árat, amit számos tényező befolyásol. (...) Hétezer milliárd dollár jön be új gyárak és egyebek létesítéséből, befektetések érkeznek máris az Egyesült Államokba. Ha visszatekintünk a korábbi amerikai elnökökre, senki ennek még a közelében sem járt. És ez csak az első három hónap eredménye” – mondta.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Szabotázsakciótól tartanak Lengyelországban
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:14
Szabotázsakciók veszélye miatt megelőző műveletet indított a lengyel rendőrség a kalinyingrádi orosz exklávéval közös határnál – erősítette meg Marek Boron rendőrfőkapitány hétfőn az RMF FM kereskedelmi rádióban.
Nemzetközi Kiderült, hová utazik legközelebb Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 13:52
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődött a hétfői parlamenti ülés.
Nemzetközi 53 százalékot szerzett az Egyetemista Lista Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:28
A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson. Az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia 38,98 százalékot kapott a választási bizottság hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adatai szerint.
Nemzetközi Megkezdődik az ENSZ nyugat-szaharai békefenntartó missziójának felszámolása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:53
Harmincöt év után véget ér az ENSZ nyugat-szaharai békefenntartó missziója, mert a Biztonsági Tanács nem hosszabbította meg a megbízatását. António Guterres főtitkár vasárnap jelentette be, hogy november 1-jével megkezdődik a misszió felszámolása.
Nemzetközi Netanjahu az amerikai választások után folytatná az Irán elleni csapásokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:32
Az Irán elleni légicsapások lehetőségéről és időzítéséről tárgyalt telefonon Donald Trump amerikai elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Axios értesülése szerint. Az amerikai hírportál egy amerikai és egy izraeli forrásra hivatkozva számolt be az egyeztetésről.
Nemzetközi Enyhülni látszik a kereskedelmi feszültség az Egyesült Államok és Kanada között
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 06:42
Közelebb került egymáshoz Washington és Ottawa az új kereskedelmi megállapodás előkészítésében Donald Trump amerikai elnök és Mark Carney kanadai miniszterelnök szerint. A két vezető hétvégi egyeztetése után a tárgyalóküldöttségek a következő hetekben folytatják a részletek kidolgozását.
Nemzetközi Két lövedék talált el egy tartályhajót a Perzsa-öbölben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 06:21
Két, egyelőre nem azonosított lövedék csapódott egy tartályhajóba hétfőn a Perzsa-öbölben – közölte a brit tengeri hajózási biztonsági hatóság, az UKMTO. A támadásban senki nem sérült meg, és környezeti károkról sem érkezett jelentés.
Nemzetközi Kiderült: a pilóták közel negyede úgy repül, hogy túl fáradt
Kormos Olga | 2026. november 1. 16:58
Négyből három pilóta azt mondja, előfordult már, hogy pár percre bealudt a pilótafülkében repülés közben.
Nemzetközi Ki lesz az új izraeli kormányfő?
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 16:22
Jichák Herzog izraeli államelnök várhatóan minden pártvezetőt megkérdez majd, hogy kit javasolnak miniszterelnöknek.
Nemzetközi Egyszerre négy ukrán régiót ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 15:24
Több százezer ember maradt áram nélkül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG