2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Megdicsérte az elnök a vele ebédelő vezető – csakhogy van egy kis gond.

Donald Trump amerikai elnök szerdán afrikai vezetőket fogadott munkaebéden a Fehér Házban. Amikor Joseph Boakai libéria elnök megköszönte a meghívást, Trump megdicsért angoltudását.

„Milyen jó angol, csodálatos. Hol tanult meg ilyen szépen beszélni?”

- kérdezte Trump, majd megkérdezte, hogy Libériában végezte-e tanulmányait az elnök.

„Ez nagyon érdekes. Vannak ennél az asztalnál olyan embereim, akik közel se tudnak ilyen jól beszélni”

- mondta az igenlő válasz után.

Az apró gond az, hogy a felszabadított rabszolgák számára 1822-ben alapított Libériában az angol a hivatalos nyelv (bár persze számos másik nyelvet is beszélnek az országban).

Így nem csoda, ha Boakai leginkább zavart nevetgéléssel reagált a dicséretre.

Egy a CNN-nek névtelenül nyilatkozó diplomata szerintt a megjegyzés „nem volt helyénvaló”. "Kicsit leereszkedő volt ez egy afrikai elnökkel szemben, aki egy angolul beszélő országból érkezett.

Más libériaiak kifejezetten sértőnek találták Trump megjegyzéseit, az ország külügyminisztere azonban azt mondta, hogy „nem volt bántó” a megjegyzés, és hozzátette, sokan nem ismerik az afrikai országok nyelvi viszonyait.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Putyin húzhatja a száját: újabb orosz pénzek landoltak Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 16:49
Befagyasztott vagyonokat adott át az EU.
Nemzetközi Huszárvágást tett a kormány – Orbán Viktorék uniós pénzeket szereznek?
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 16:37
Így meg lehet szerezni a forrásokat.
Nemzetközi Izraeli katonát támadott meg a Hamász
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 15:58
Megpróbálták kirángatni egy járműből.
Nemzetközi Váratlan helyről támadták meg Csehországot
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:28
Hackerek csaptak le.
Nemzetközi Trump megtette, amire régóta várnak
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 13:36
Mennek a fegyverek Ukrajnába.
Nemzetközi Itt az eredmény: eldőlt Ursula von der Leyen sorsa
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 12:21
Egyértelmű eredmény született.
Nemzetközi Újabb összecsapás Ukrajna és Magyarország között, súlyos vádak miatt rendelték be az ukrán nagykövetet
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 11:51
A külügyminisztérium államtitkára mellett Orbán Viktor is megszólalt az ügyben.
Nemzetközi Miért izzik a levegő Brüsszel és Peking között?
Káncz Csaba | 2025. július 10. 10:18
Eszkalálódik a politikai feszültség Peking és az EU vezetői között. Peking ezért le akarja mondani az uniós vezetőkkel július végére tervezett kétnapos kínai csúcstalálkozó második felét. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi Egyelőre kint van a vízből Zelenszkij?
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 07:48
Rómában beszélgetett az ukrán elnök.
Nemzetközi Már csak ez hiányzott Marine Le Pennek
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 06:53
Nem kapott segítséget a strasbourgi bíróságtól az elítélt francia politikus.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG