3p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Felajánlotta neki a venezuelai ellenzéki vezető, ő pedig köszönettel elfogadta, és meg fogja tartani.

Donald Trump a Fehér Házban fogadta csütörtökön María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezetőt, a Nobel-békedíj tavalyi kitüntetettjét, aki szavai szerint felajánlotta a kitüntetését az amerikai elnöknek.

María Corina Machado a zárt ajtók mögött tartott találkozót követően a Fehér Ház előtt újságíróknak azt mondta, hogy a gesztus „elismerése volt (Donald Trump) különleges elkötelezettségének a szabadságunk mellett”.

A találkozó tényét Karoline Leavitt fehér házi szóvivő napi sajtótájékoztatóján megerősítette, de részletek nem derültek ki a megbeszélés tartalmáról.

A Venezuela jövőjével kapcsolatban feltett kérdésre a sajtótitkár elmondta, hogy Donald Trump elnök támogatja a választások kiírását Venezuelában

„amikor annak eljön az ideje”.

Azt is elmondta, hogy Trump elnök véleménye nem változott María Corina Machado alkalmasságáról Venezuela vezetésére, amit „az elnök realisztikus helyzetértékelésre alapozott az általa olvasottak alapján, és a tanácsadóitól, valamint a nemzetbiztonsági csapattól hallottakra alapozva” – fogalmazott Karoline Leavitt.

Donald Trump január első napjaiban, Nicolás Maduro venezuelai elnök letartóztatását követően María Machado venezuelai lehetséges szerepével kapcsolatban szkeptikusan nyilatkozott, és azt mondta, hogy

„nagyon kemény lenne a számára vezetővé válni, mert nem rendelkezik támogatással, illetve elismeréssel az országon belül”.

Maria Corina Machado, amikor tavaly októberben Oslóban bejelentették kitüntetését, Donald Trumpnak ajánlotta Nobel-békedíját, amit azzal indokolt, hogy az amerikai elnök a béke érdekében végzett munkájával kiérdemli azt.

És még az aranyozott keret is megy Trump ízléséhez - az amerikai elnök és Marcia Corina Machado az odaajándékozott Nobel-békedíjjal
És még az aranyozott keret is megy Trump ízléséhez - az amerikai elnök és Marcia Corina Machado az odaajándékozott Nobel-békedíjjal
Fotó: Fehér Ház

A találkozó után aztán kiderült, hogy Machado valóban odaajándékozta az amerikai elnöknek a Nobel-békedíját. Trump elfogadta az ajándékot, és a Fehér Ház tájékoztatása szerint meg is tervezi tartani.

„Maria odaajándékozta nekem a Nobel-békedíját a munkáért, amit végeztem. Micsoda gesztusa a kölcsönös tiszteletnek. Köszönöm, Maria!”

- írta Trump közösségi médiás posztjában, majd egy fényképet is közzétettek az átadásról, amelyen az érem is látható egy nagy aranykeretben. A tábla szövege szerint Machado a „venezuelai nép hálájának jeleként” adta át a díjat.

(MTI, Reuters)

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Valami készül Putyin ellen? Furcsa dolgok történnek Moszkvában
Litván Dániel | 2026. március 20. 05:51
Puccskísérlettől vagy izraeli kémektől retteg az orosz elnök? Elképzelhető, hogy tényleg készülődik valami Putyin ellen? Mindenesetre furcsa dolgok történnek Oroszországban.
Nemzetközi Hormuzi-válság: közös akcióra készül hat ország
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 20:01
Öt nyugat-európai ország és Japán közös közleményben fejezte ki készségét a biztonságos hajózás helyreállítására a Hormuzi-szorosban.
Nemzetközi Kémbotránytól hangos Szlovénia a vasárnapi választások előtt
Bózsó Péter | 2026. március 19. 19:04
Az ország miniszterelnöke, Robert Golob kedden azzal vádolt „külföldi szolgálatokat”, hogy beavatkoztak a választásokba, miután állítólag az izraeli Black Cube magánkémcég képviselői decemberben Ljubljanában találkoztak az ellenzék fő jelöltjével, Janez Jansával.
Nemzetközi Másfél órán át győzködték Orbán Viktort Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 18:51
Nem engedett a 90 milliárd eurós hitel ügyében.
Nemzetközi Globális káoszt okozhat a közel-keleti háború
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 17:58
Az ENSZ-főtitkár szerint eljött az ideje a békének a Közel-Keleten.
Nemzetközi Történelmi csapás Iránnak: minden tengeralattjáró és hadihajó megsemmisült
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 17:22
Az iráni haditengerészet összes tengeralattjárója megsemmisült, és tengeri aknák elhelyezésére szolgáló többtucatnyi hajó is elpusztult az Irán elleni amerikai támadások nyomán – közölte Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter csütörtökön Washingtonban.
Nemzetközi Orbán Viktor nem engedett: két ország is blokkolta az Ukrajna melletti nyilatkozatot
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 16:42
Csak 25 ország fogadta el a zárónyilatkozatot.
Nemzetközi EU-s segítséggel gyorsítanák a Barátság-vezeték helyreállítását
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 16:23
Április közepére visszatérhet az olaj a vezetéken. 
Nemzetközi A nap képe: szemtelenül fiatal miniszterelnök mutatkozott be az EU-csúcson
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 16:02
Hollandia új kormányfője most először vesz részt az uniós állam- és kormányfők brüsszeli találkozóján.
Nemzetközi Az Európai Tanács elnöke szerint Orbán Viktor viselkedése elfogadhatatlan
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 15:29
Átlépte a vörös vonalat a magyar miniszterelnök.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG