3p

Külügyminisztere szerint nem mondana ilyet, ha nem gondolná komolyan. Ukrajna után a Közel-Keleten is bekeményít az amerikai elnök.

Donald Trump amerikai elnök szerdán „végső figyelmeztetést” intézett a Hamász szélsőséges palesztin szervezethez, felszólítva, hogy engedje szabadon a túszokat, ellenkező esetben a „gázai nép halálát” kockáztatja. Washington szerdán azt is megerősítette, hogy közvetlen kapcsolatban áll az iszlamista mozgalommal.

„A gázai népnek: fényes jövő vár rátok, de ha túszokat tartotok, akkor nem. Ha ezt teszitek, akkor halottak vagytok! Hozzatok jó döntést!”

- mondta az amerikai elnök a Truth közösségi hálózatán közzétett üzenetében.

Azt is kijelentette: „Izraelnek küld mindent, amire szüksége van ahhoz, hogy befejezze a munkát” Gázában, hangsúlyozva, hogy „a Hamász egyetlen tagja sem lesz biztonságban, ha nem teszitek meg, amit mondok”.

„Most van itt az ideje, hogy elhagyjátok Gázát, amíg még lehet”

- tette hozzá Trump a palesztin iszlamista mozgalom vezetőihez fordulva.

Az amerikai diplomácia vezetője, Marco Rubio a Fox News hírtelevízióban közölte: az elnök „nem mond ilyeneket, ha nem gondolja komolyan, ahogy azt az emberek szerte a világon láthatják. Ha azt mondja, hogy megtesz valamit, akkor meg is teszi”.

„Szóval jobb, ha komolyan veszik”

- tette hozzá.

Az amerikai elnök fenyegetései – aki szerdán találkozott nyolc Gázából kiszabadított tússzal – azon a napon hangzottak el, amikor az Egyesült Államok és a Hamász megerősítette, hogy közvetlen kapcsolatot tartottak fenn; ezzel Amerika szakított azzal a régóta fennálló politikával, amely szerint az Egyesült Államok nem folytat közvetlen tárgyalásokat az általa terroristának tartott csoportokkal.

A Fehér Ház szóvivője, Karoline Leavitt megerősítette, hogy az Egyesült Államok túszokért felelős különleges megbízottja, Adam Boehler részt vesz ezekben a tárgyalásokban, és jogosult bárkivel beszélni.

Részleteket nem közölt arra hivatkozva, hogy „amerikai életek forognak kockán”, de jelezte, hogy Izraellel konzultáltak, amit később Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök hivatala is megerősített.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi NDK-s menekültek egy török hússzállítóban – így csempészett ki embereket Magyarországról egy NSZK-s diplomata
Wéber Balázs | 2026. október 18. 05:51
Axel Hartmann nyugatnémet diplomata mintegy ezer keletnémet menekültnek segített átjutni a magyar-osztrák határon a ’80-as években. Voltak, akik egy török hússzállító teherautóban, mások egy Mercedes „tankjában” elbújva szöktek át a szabad világba. A szupertitkos akciók azonban korántsem voltak veszélytelenek, a bebörtönzöttek kiszabadítása érdekében pedig Hans-Dietrich Genscher személyesen járt közben Kádár Jánosnál – minderről maga Hartmann beszélt egy budapesti rendezvényen.
Nemzetközi Napok alatt bedarálták Trump csinos, de esetlen szóvivőnőjét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 13:26
Alig pár napot dolgozott, aztán üzent az elnök.
Nemzetközi Kiadták a nyilatkozatot a megműtött Leó pápáról – a visszatérés volt a tét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 12:29
Komoly műtéten esett át a pápa, ennek kapcsán szólaltak meg az orvosai, akik ítéletet mondtak a pápa Vatikánba történő visszatérése kapcsán is.
Nemzetközi Kim Dzsongun Észak-Koreája is bevetette a számítástechnika szupererejét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 09:48
Olyan torpedórendszert használtak a diktátor katonái, amiről eddig még nem szóltak a hírek.
Nemzetközi Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:48
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
Nemzetközi Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:17
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
Nemzetközi Orbán Anita már novemberben tárgyalhat az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 15:29
Folyik a kapcsolatok javítása.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta, hogy eljönne-e Budapestre Magyar Péterhez
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:34
Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
Nemzetközi Zelenszkij napokon belül megjelenhet Budapesten?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:33
Az évfordulós megemlékezésre érkezhet az ukrán elnök.
Nemzetközi Magyar Péter elárulta, miről állapodott meg Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:13
Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG