2p

John Bolton szerint Putyin az összes KGB-tudását latba veti majd, hogy Trumpot Zelenszkij ellen fordítsa. 

„Az anchorage-i találkozó hiba” – jelentette ki John Bolton republikánus politikus, volt ENSZ-nagykövet, aki 2018-ban Donald Trump nemzetbiztonsági tanácsadójaként kulcsszerepet játszott az amerikai elnök és Vlagyimir Putyin helsinki találkozóján.

„A találkozó lépéselőnyt ad Putyinnak. Egyedül lesz Trumppal, és KGB-ügynökként szerzett tapasztalatait felhasználva a maga oldalára állíthatja. Az utóbbi időben a Fehér Ház vezetője dühös lett rá, a Kreml vezetőjének célja pedig az, hogy ismét Zelenszkij ellen fordítsa” – írja a hvg.hu Bolton La Repubblicának adott interjúrára hivatkozva.  

A napokban Trump azért támadta Boltont, mert azt mondta, az alaszkai találkozó „Putyin győzelme”. „Az igazság az, hogy Trump ideges, mert attól tart, hogy elhamarkodta a csúcstalálkozót. Witkoff, a különmegbízottja félreértette Putyint, mert azt hitte, hogy az orosz elnök a Donbaszból való kivonulást ajánlja fel, miközben valójában az ukránok kivonulását követelte. Trump most attól tart, hogy csapdába esett” – fogalmazott Bolton, aki szerint téves Trump azon felfogása, amely szerint a nemzetközi politika a személyes kapcsolatokon alapul. „Ezek a kapcsolatok fontosak, de nem annyira, mint ahogy ő hiszi, főleg olyan vezetőkkel, mint Putyin vagy Kim, akik nem a barátság szempontjából gondolkodnak” – indokolta.

A képen az asztal bal oldalának túlsó végén, John Bolton akkori nemzetgazdasági tanácsadó mellett figyeli az orosz elnök szavait egy 2018-as moszkvai találkozón
A képen az asztal bal oldalának túlsó végén, John Bolton akkori nemzetgazdasági tanácsadó mellett figyeli az orosz elnök szavait egy 2018-as moszkvai találkozón
Fotó: Wikimedia

Arra a kérdésre, hogy a területcsere elfogadható-e, Bolton határozott nemmel válaszolt. „Ez azt jelentené, hogy elismerjük és érvényesítjük egy agresszió eredményét. Nem hiszem, hogy Trump teljes mértékben megérti a különbséget a tűzszünethez szükséges és a válság végleges, hosszú távú megoldása között” – fűzte hozzá. 

Bolton meglátása szerint a tűzszünet nem megoldás, mert ha azt Ukrajna elfogadná, azzal „szentesítené” az oroszok által kijelölt új határokat. Szerinte ugyanis a fegyverszünetet követő tárgyalások „végtelenné” válnának, a frontvonalak hosszú időre befagynának, Putyin pedig „megtarthatná Ukrajna területének 20 százalékát és megosztaná az országot, így időt nyerne a felfegyverkezésre és az újbóli támadásra”. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Aggasztó figyelmeztetés érkezett az EU-tól az energiaárak miatt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:43
Olcsóbb áramot és kisebb terheket kaphatnak a fogyasztók az EU új terve alapján.
Nemzetközi Putyin odaszúrt Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:26
Az orosz elnök szerint előbb kellett volna gondolkodni a támadásokon.
Nemzetközi Politikai ellenfelek megkínzásával vádolják a volt venezuelai elnököt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:11
Tagadta bűnösségét Nicolás Maduro volt venezuelai elnök és felesége, Cilia Flores csütörtökön egy New York-i bíróságon az ellenük politikai ellenfelek megkínzására irányuló összeesküvés miatt emelt újabb vádpontban. Az ügyészség szerint a házaspár politikai ellenfelek és amerikai állampolgárok megkínzásával is igyekezett megőrizni hatalmát Venezuelában.
Nemzetközi Radioaktív szivárgástól tartanak Csernobilban
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 18:59
Meg kell javítani a sérült védőburkot, 260 millió eurót szánnak a javításra.
Nemzetközi Egy atomháborúnál is nagyobb kárt okozhat az AI, ha rossz kezekbe kerül
Vámosi Ágoston | 2026. október 15. 18:16
A Lancet egészségügyi szaklap bizottsága olyan kockázatokat vett sorra, amelyek a nemrég született gyerekek életében akár globális katasztrófát is okozhatnak. Vlagyimir Putyin változtatása az orosz nukleáris doktrínában különösen aggasztja a szerzőket, és az sem biztató, hogy az egészségben eltöltött évek száma lassabban emelkedhet a várható élettartamnál. A legnagyobb veszélyt azonban az amúgy jó célokat is szolgáló mesterséges intelligencia jelenti.
Nemzetközi Trump meggondolta magát: mégsem lesz élő adás a tömeggyilkos kivégzéséből
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:32
Nem mutatják élőben, ahogy kivégzik a 13 katona gyilkosát.
Nemzetközi Megszólaltak az oroszok az ukrajnai béketervről
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:37
ÁllÍtásuk szerint Moszkva semmilyen hivatalos javaslatot nem kapott. 
Nemzetközi Megint elbukott a kormányalakítás Svédországban
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 14:08
Hiába nyert a balközép, Svédország továbbra sem jutott közelebb az új kormányhoz.
Nemzetközi Magyarország is kiáll az uniós támogatásokért
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:51
A tagállamok a kohéziós és agrártámogatások védelmét sürgetik.
Nemzetközi Nem a levegőbe beszélt Zelenszkij, már ég is egy orosz olajfinomító
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:34
Bejelentette, hogy újraindítják a támadásokat – nem kellett sokáig várni az első találatra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG