1p

Végül nem húzta meg a ravaszt az izraeli vezetés – álhír vagy valóság, hogy az amerikai elnöknek kellett lefognia Netanjahu kezét?

A Reuters név nélkül nyilatkozó amerikai tisztviselőkre hivatkozva azt írja, hogy az amerikai kormányzat folyamatos kapcsolatban áll az izraeli vezetéssel, amióta Izrael támadást indított Irán ellen péntek hajnalban.

Az izraeliek pedig az elmúlt napok valamelyikén lehetőséget láttak Ali Hámenei iráni ajatollah megölésére, de a Reuters forrásai szerint Trump nem támogatta az ötletet és „megvétózta” a tervet. Az nem derült ki, hogy személyesen az amerikai elnök közvetítette-e az üzenetet az izraeli kormánynak, de az igen, hogy Trump és Netanjahu rendszeresen beszélnek a konfliktus kitörése óta.

Amikor a Fox News élő adásában erről kérdezték, Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök azt mondta, hogy „annyi hamis hír kering soha meg nem történt beszélgetésekről, hogy nem fogok belemenni.” Hozzátette:

„úgy vélem, tesszük, amit tennünk kell, és meg fogjuk tenni, amit meg kell tennünk.”

Cahi Hanegbi izraeli nemzetbiztonsági tanácsadó szintén cáfolta a hírt, „első osztályú álhírnek” nevezve azt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Veszélybe került a Los Angeles-i olimpia, az oroszok örülhetnek a fejleményeknek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 14:59
Változtatni kellett a szabályokon, különben nem lett volna '28-ban olimpia?
Nemzetközi Úgy tűnik, mégis odaengedik az oroszok és az amerikaiak az európaiakat is az asztalhoz Abu-Dzabiban
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 14:33
Részt vesznek a háború lezárást célzó tárgyalásokon az európaiak is.
Nemzetközi Találatot kaphatott a szaúdi főváros egyik ikonikus épülete
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:46
Az Aramco egyik épülete szenvedett károkat.
Nemzetközi Az oroszok szerint minden a lehető legjobban alakul az ukrán fronton
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:11
Minden frontszakaszon előrenyomul az orosz haderő – az orosz haderő tájékoztatása szerint.
Nemzetközi Megvan, mikor indul az új időszámítás Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 12:53
Összeül az új parlament, rögtön fontos szavazások is jönnek.
Nemzetközi Újabb dermesztő részleteket közöltek a krakkói mészárlásról – felkavaró tartalom
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 11:47
Két külföldi áldozat is van, a merénylő állapotáról is új információkat közölte a lengyel hatóságok. A videók megtekintését csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk!
Nemzetközi Trump mindenkit meglepett egy felkéréssel – de lehet, hogy összekevert két embert
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 11:06
Furcsa jelöltje van az elnöknek egy fontos posztra – de lehet, hogy baki történt?
Nemzetközi Csőstül jön a baj Hormuznál: újabb hajók égnek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 10:43
Nem engedélyezett útvonalon haladtak, aknára futottak – közölte Irán.
Nemzetközi Fontos dolgot közöltek az egyik krakkói áldozatról
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 10:12
Lengyel, brit, német orosz, osztrák és portugál állampolgárok is vannak a sérültek között.
Nemzetközi 20 millió dollárt fizetnek Trumpék ezért az információért
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:59
Gazdag lehet, akinek jó értesülései vannak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG