1p

Az Egyesült Államok közös hadgyakorlatot tart Dél-Koreával, nem titkoltan egy esetleges észak-koreai támadásra készülve.

Dél-Korea és az Egyesült Államok hétfőn megkezdte éves nagyszabású nyári közös hadgyakorlatát, aminek a célja megerősíteni a szövetség felkészültségét az olyan fenyegetésekre, mint Észak-Korea..

A 11 naposra tervezett Ulchi Freedom Shield hadgyakorlaton 21 ezer katona, köztük 18 ezer dél-koreai vesz részt. A két szövetséges szerint a hadgyakorlat védekező jellegű. A múlt héten az észak-koreai védelmi miniszter azt mondta, hogy a gyakorlatok a szövetségesek katonai konfrontációra való hajlandóságát mutatják Észak-Koreával szemben, és kijelentette, hogy erőik készen állnak válaszolni a provokációkra.

Az Ulchi Freedom Shield hadgyakorlattal párhuzamosan Dél-Koreában polgári védelmi gyakorlatokat is tartanak, amiken mintegy 580 ezer kormányzati alkalmazott vesz részt. Augusztus 20-án országszerte légiriadó-gyakorlat is lesz.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Korrupciós ügyet tártak fel, letartóztatták az újságírókat Kínában
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 09:03
Egy párttitkár ügyeiről írtak.
Nemzetközi Megint megpróbál dűlőre jutni egymással Oroszország és Ukrajna
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 08:21
Szerdán indul az újabb egyeztetési kör.
Nemzetközi Egyre kevesebben lelkesek az EU-s tagság miatt Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 07:58
Megjelent a legfrissebb Eurobarométer-felmérés.
Nemzetközi Meggyilkolták a hírhedt bukott diktátor fiát
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 07:16
Halálának körülményeiről ellentétes hírek terjedtek el.
Nemzetközi A leállást elkerülték, de Trump így is mogorva lehet
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 06:47
Sikerült megegyezni az amerikai kormányzati intézmények finanszírozásáról, de a bevándorlási hatóság csak két hétre kapott forrást. 
Nemzetközi Kína „súlyos következményeket” helyezett kilátásba Panama számára
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 19:59
Kína kedden arra figyelmeztette Panamát, hogy „súlyos árat” kell fizetnie, miután az ország legfelsőbb bírósága érvénytelenítette a hongkongi székhelyű CK Hutchison szerződését, amely két kikötő üzemeltetésére szólt a Panama-csatornán.
Nemzetközi Az amerikaiak lelőttek egy anyahajójukhoz közelítő iráni drónt
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 19:44
Az amerikai hadsereg kedden lelőtt egy iráni drónt, amely „agresszívan” megközelítette az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót az Arab-tengeren – közölte az amerikai haderő.
Nemzetközi Elkaszálta az európai bíróság a magyar „megbízhatósági vizsgálatot”
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 17:41
Az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az ilyen gyakorlat sérti a magánélethez való jogot, ami miatt a kormánynak módosítani kell az erre vonatkozó törvényt.
Nemzetközi Hát erről még nem értesítették az oroszokat
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 15:01
A Kreml kedden azt közölte, hogy nem érkezett hozzájuk nyilatkozat Indiától az orosz olajvásárlások leállításáról, miután Donald Trump amerikai elnök kijelentette, hogy Újdelhi beleegyezett az ilyen vásárlások leállításába a Washingtonnal kötött kereskedelmi megállapodás részeként.
Nemzetközi Szaporodnak a tüskék Trump oldalában, itt egy újabb választási pofon
Kollár Dóra | 2026. február 3. 14:21
Egy texasi időközi voksolás eredménye nyugtalanságra ad okot.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG