2p

Lemondott mentelmi jogáról és bízik az igazságszolgáltatásban Mateusz Morawiecki.

Lemondott mentelmi jogáról Mateusz Morawiecki az ellene kezdeményezett büntetőjogi eljárás miatt.

A lépést Morawiecki – aki a jelenlegi fő lengyel ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) alelnöke és az Európai Konzervatívok és Reformerek Pártja európai csoportosulás elnöke is – már múlt héten jelezte, csütörtökön pedig az X-en jelentette be, hogy lemondott a mentelmi jogáról, mert tudja, hogy

„az igazság, a jog és az igazságosság győznek”, és véget fog érni „az alaptalan, politikailag motivált vádak időszaka”.

Morawiecki a lépéssel arra az eljárásra reagált, amelyet a 2020-as elnökválasztás előtti levélszavazási kormányzati tervezet ügyében folytat ellene az ügyészség.

A 2020-as elnökválasztást a Morawiecki-kormány a koronavírus-járvány miatt eredetileg kizárólagosan levélszavazás formában tervezte. Az első választási fordulót azonban végül a politikai konszenzus hiánya és az ellenzéki többségű szenátusban elhúzódó vita miatt elhalasztották, a választópolgárok az eredeti, május eleji időpont helyett június végén szavaztak vegyes, hagyományos és levélformában.

Az ügyészség azzal gyanúsította meg Morawieckit, hogy túllépte hatáskörét a kizárólagos levélszavazás előkészítésével. A tett miatt három évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

A Szymon Holowniának, a szejm elnökének címzett csütörtöki levelében Morawiecki aláhúzta: a levélszavazás előkészítésekor az állampolgárok egészségének és életének védelmét tartotta szem előtt, valamint azt, hogy biztosítsa az elnökválasztási részvétel alkotmányos jogának gyakorlását.

Azzal vádolta a jelenlegi kormánykoalíciót, hogy 2020-ban „mindenáron az alkotmányos időpontban szervezett választások megakadályozására törekedett” annak érdekében, hogy elnökjelöltet válthasson. Morawiecki ezzel arra utalt, hogy az elnökválasztási időpont módosítása miatt az akkori fő ellenzéki erő, a Polgári Koalíció új jelöltet indíthatott Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester személyében a korábban leköszönt jelöltje, Malgorzata Kidawa-Blonska helyett. Kidawa-Blonskának alacsony támogatottsága volt a választások előtti felmérésekben. Trzaskowski végül bejutott a második választási fordulóba, ahol viszont alulmaradt Andrzej Duda jelenlegi lengyel államfővel szemben.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Még a héten Szíriába látogat az ENSZ főtitkára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 19:51
Legutóbb Ban Ki Mun akkori ENSZ-főtitkár járt hivatalos látogatáson Szíriában 2009-ben.
Nemzetközi 2025-ben is megdöntött egy rekordot Kína
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:52
Jövőre új stratégiai kutatási és kitermelési program indul.
Nemzetközi Megdicsértek minket a spanyolok: így kell lebontani egy illiberális rezsimet
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:32
Az intézkedések gyorsaságát lehet vitatni, de a demokrácia- és Európa-párti táborban senki sem kérdőjelezi meg a lépések szükségességét.
Nemzetközi Csak nem jön el a nyugvópont: az iráni konfliktus fokozza a globális energiaellátási kockázatokat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 16:58
Hiába az átmeneti piaci stabilizáció, nem szűnnek az aggodalmak. 
Nemzetközi Ázsiában több mint százmilliárd dolláros kárt okoztak tavaly az internetes csalásból élő bűnözők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 15:53
A kár csak tavaly 35 975 milliárd forintnak megfelelő dollár körül alakult. 
Nemzetközi Ez csak a kezdet? Adócsökkentéssel rúgta be az ajtót a szupersztár expolgármester
Kollár Dóra | 2026. július 21. 14:53
Andy Burnham rendkívül kalandos politikai pálya után ért fel a brit politika tetejére. A manchesteri diadalmenet után várnak sokat tőle.
Nemzetközi Egy Harkiv megyei települést foglaltak el az oroszok, folytatódott a csapás Odessza kikötőjére
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:38
1490 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan – ez a keddi hadijelentés mérlege. 
Nemzetközi Lesújtó adat érkezett: ismét több száz menekült veszett oda az óceánba
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:15
2026-ban mind ez idáig több mint 40 ezren érkeztek Európába különböző tengeri útvonalon. 
Nemzetközi Vizsgálat indul Hollandiában az interneten vásárolt gyógyszerek veszélyei miatt, több haláleset történt
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 13:44
Akár életveszélyes hatása is lehet egy-egy interneten vett készítménynek. 
Nemzetközi Itt az új brit kormányfő első lépése: október elsejétől csökkenti a lakossági áramszámlákat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 13:20
Cél: a hosszabb ideje tartó megélhetési válság enyhítése. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG