2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A múlt héten – tavaly augusztus óta először – ismét két észak-koreai rakétát lőtt ki Ukrajnára. 

Az ukrán hírszerzés szerint észak-koreai rakétaegységet telepíthetnek Nyugat-Oroszországba, hogy csatlakozzanak az Ukrajna elleni háborúhoz – számolt be erről a Reuters hírügynökség.

Az ukrán katonai hírszerzés (HUR) szóvivője, Andrij Csernyak a Reutersnek azt mondta, a mintegy 90 fős észak-koreai rakétaegységet a nyugat-oroszországi voronyezsi területen, a 112. rakétadandár kötelékében kívánják állomásoztatni az oroszok. Csernyak szerint Észak-Korea már legalább 40 darab KN–23 és KN–24 típusú rakétát, valamint személyzetet küldött Oroszországba, de a telepítés végleges formájáról és a rakéták pontos számáról a jövő hónapban tartandó magas szintű tárgyalásokon döntenek majd. Elmondása szerint Oroszország arra számít, hogy a telepítés végül 120 észak-koreai ballisztikus rakétát és hat indítóállást foglal majd magába.

Ukrán katonai források szerint az észak-koreai KN–23 és KN–24 rakéták nagyobb hatótávolsággal rendelkeznek, és nagyobb robbanófejet hordoznak, mint az orosz Iszkander rakéták, ugyanakkor jóval pontatlanabbak, és több olyan támadáshoz is köthetők, amelyekben sok civil vesztette életét. Múlt héten az ukrán hatóságok azt közölték, hogy egy észak-koreai rakéta megsemmisített egy lakóházat a közép-ukrajnai Radusne faluban, és ugyanannak a családnak legalább öt tagját megölte.

A Csernyak által ismertetett telepítés hírét erősíti az a tény, hogy Oroszország a múlt héten – tavaly augusztus óta először – ismét két észak-koreai rakétát lőtt ki Ukrajnára. A hírszerzési tisztviselő azt is mondta, hogy jelenleg mintegy 9500 észak-koreai katona tartózkodik az Ukrajnával határos kurszki területen, de közvetlenül nem vesznek részt az Ukrajna elleni harci műveletekben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Német nagykövet a magyar kormányváltásról: ez a legjobb hír Európának 2026-ban – exkluzív interjú
Wéber Balázs | 2026. november 5. 05:46
Alexander Schönfelder, Németország új magyarországi nagykövete a Privátbankárnak adott nagyinterjúban beszélt többek között a magyarországi politikai váltásról, Magyar Péter közelgő berlini vizitjéről, a magyar külpolitikai fordulatról, a hazai német cégek hangulatáról és az új beruházási lehetőségekről, valamint a migrációról és a német belpolitikai kihívásokról.
Nemzetközi Alaszkában nem a hideg miatt rágják a körmüket az emberek
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 19:16
Rendkívül szoros a szenátorválasztás állása a korábban stabilan republikánus államban.
Nemzetközi Történelmi pofont kaptak Trumpék, de mire mennek ezzel a demokraták?
Litván Dániel | 2026. november 4. 11:02
Minden előzetes várakozást felülmúló győzelmet aratott a Demokrata Párt az amerikai félidős választásokon. De mi következik ebből?
Nemzetközi Muszlim szenátor is lesz az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:04
A demokrata Abdul El-Sayed legyőzte a Donald Trump amerikai elnök által támogatott Mike Rogers republikánus szenátorjelöltet a michigani szenátusi választáson.
Nemzetközi Elemző: az iráni háborúba buktak bele a republikánusok
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:54
Demkó Attila szerint a perzsa állam ellen indított háború okozta a republikánusok vereségét az amerikai félidős választásokon.
Nemzetközi Amerikai választások – történelmi tettet hajtott végre egy afroamerikai politikus
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:44
Wisconsin első afroamerikai kormányzójává választották David Crowley-t. 
Nemzetközi Amerikai választások – kíméletlen véleményt mondtak a demokraták
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:58
Donald Trump elnök növekvő népszerűtlenségével magyarázta a republikánusok szenátusi vereségét Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője az amerikai félidős választások után.  
Nemzetközi Egyszerre vétóval fenyeget és egyezkedne is Trump
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:03
Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal – jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott interjúja alapján.
Nemzetközi Mennybe mentek a demokraták? Így alakult át az amerikai törvényhozás egy éjszaka alatt
Kollár Dóra | 2026. november 4. 07:03
A félidős választás győztesei a demokraták.
Nemzetközi Beindult a választás utáni Trump-trollkodás
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:31
Donald Trump szerint elsöprő győzelmet arattak volna a republikánusok, ha ő is indul. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG