3p

Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta Ukrajnának a makroszintű pénzügyi stabilitást biztosító 50 milliárd eurós, hosszú távú pénzügyi támogatás ötödik, 1,8 milliárd eurós részletének kifizetését – tette közzé az X-en az uniós tanács kedden.

A 2024. március elsején hatályba lépett Ukrajna-eszköz 50 milliárd eurós támogatást tesz lehetővé Ukrajna számára a 2024 és 2027 közötti időszakban. Az eszköz keretében az Ukrajnának folyósítani tervezett kifizetéseket az EU az elfogadott reformok végrehajtásától, valamint a megvalósuló beruházásoktól függően folyósítja – számol be róla az MTI.

Orosz dróntámadásban találatot kapott személyvonat lángol Sosztka vasútállomásán 2025. október 4-én
Orosz dróntámadásban találatot kapott személyvonat lángol Sosztka vasútállomásán 2025. október 4-én
Fotó: MTI/AP/Ukrán állami vasúttársaság sajtóhivatala

Feltételes eszköz

Az eszköz keretében nyújtható pénzügyi támogatás emellett azzal a feltétellel áll rendelkezésre, hogy Ukrajna továbbra is fenntartja és tiszteletben tartja a hatékony demokratikus mechanizmusokat, beleértve a többpárti parlamentáris rendszert és a jogállamiságot, valamint szavatolja az emberi jogok tiszteletben tartását.

A pénzügyi támogatás függ továbbá a jogállamiság megerősítésétől, az igazságszolgáltatás függetlenségének fenntartásától, a közigazgatási reform megerősítésétől, valamint a korrupció és a pénzmosás elleni küzdelemtől.

Sikeres teljesítés

Az Európai Unió Tanácsának keddi közleménye szerint a határozattal az EU elismeri, hogy Ukrajna sikeresen teljesítette az ötödik kifizetéshez szükséges feltételeket, valamint az ezt megelőző, negyedik folyósítás egy hátralévő lépését. Mint részletezték, az uniós tanács arra a következtetésre jutott, hogy Ukrajna kielégítően hajtott végre az Ukrajna-tervben meghatározott számos reformot, többek között az igazságszolgáltatási rendszer, a korrupció és a pénzmosás elleni küzdelem, a pénzügyi piacok, a humántőke, az üzleti környezet, a decentralizáció elleni közdelem, a regionális politika, valamint az energiaágazat reformjának, a kritikus fontosságú nyersanyagok kezelése, a zöld átállás és a környezetvédelem területén.

Az úgynevezett Ukrajna-eszköz keretében nyújtott finanszírozás célja, hogy fokozza Ukrajna makroszintű pénzügyi stabilitását, támogassa közigazgatását, és előmozdítsa a fontos hosszú távú reformokat. A keddi folyósítással az eszköz keretében, annak tavalyi hatálybalépése óta az Ukrajnának nyújtott támogatás hozzávetőlegesen 21,4 milliárd eurót tesz ki.

A finanszírozást vissza nem térítendő támogatások, hitelek és garanciák formájában bocsáthatja rendelkezésre az EU.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Rajtunk is bosszút állna Putyin az ukrán olajtárolók miatt? Ez Viszont Privát
Gáspár András – Havas Gábor – Izsó Márton – Király Béla – Wéber Balázs | 2026. szeptember 25. 19:41
Bombaként robbant a hír, hogy az ukrán Naftohaz és a Mol kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítményeket építhet az ukrán-magyar határ magyar oldalán. Kijev a folyamatos orosz támadások miatt menekítené ide a készletei egy részét. Magyar Péter miniszterelnök éles hangon utasította el a tervet. De jogos volt-e a felháborodás? Valóban bosszút állna a NATO-tagállam Magyarországon Moszkva, vagy a politika erősen túlreagál egy üzleti beruházást?
Nemzetközi Sejtelmesen nyilatkozott Ruszin-Szendi Romulusz: eurómilliárdos tétje is lehetett a német védelmi miniszter budapesti látogatásának
Litván Dániel | 2026. szeptember 25. 17:59
Egyelőre nem árulta el a miniszter, milyen további beszerzéseket tervez a Honvédség. De mi a helyzet az 1,2 millió forintos egyenruhákkal?
Nemzetközi Magas rangú vendég látogatott a New York-i magyarokhoz
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:55
A magyar köztársasági elnököt a tengerentúli közösség látta vendégül.
Nemzetközi Magyar Péter után újabb állami vezetővel találkozott a pápa
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:01
Emmanuel Macron XIV. Leó pápát fogadta, aki négynapos apostoli látogatásra érkezett Franciaországba.
Nemzetközi Technikai szintű béketárgyalások jöhetnek Ukrajna és Oroszország között
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 12:53
Az Egyesült Államok újabb diplomáciai egyeztetéseket készít elő az ukrajnai háború lezárásának előmozdítására – közölte Volodimir Zelenszkij, ameyről a Portfolio számolt be. Az ukrán elnök szerint első lépésként technikai szintű találkozóra kerülhet sor, amelynek egyik lehetséges helyszíne Abu-Dzabi. Egyelőre nem világos, hogy Oroszország milyen formában venne részt a folyamatban.
Nemzetközi Alkotmányozó többséget szerzett Putyin pártja az orosz parlamenti választáson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 12:34
A 450 képviselői helyből 349-et szerzett meg a kormányzó Egységes Oroszország az orosz parlament alsóházában – ismertette a választás végeredményét Ella Pamfilova, a Központi Választási Bizottság elnöke, amelyről az MTI számolt be. Ezzel a Vlagyimir Putyin elnököt támogató párt továbbra is rendelkezik a 300 mandátumot meghaladó alkotmányozó többséggel. Az Egységes Oroszország saját összesítése szintén 349 mandátumról számolt be.
Nemzetközi Macron újabb orosz mozgósítást és európai drónfenyegetést emleget
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:09
Franciaországot is érheti olyan, robbanóanyaggal felszerelt drónokkal végrehajtott támadás, amilyenre augusztusban a lipcsei repülőtéren volt példa – erről Emmanuel Macron beszélt csütörtök esti televíziós interjújában, amelyről az MTI számolt be. A francia elnök szerint közben egy újabb, mintegy 300 ezer fős orosz mozgósítás is reális forgatókönyv lehet.
Nemzetközi Szijjártó Péter szelleme kísértett Brüsszelben: furcsa alkuk és baljós jelek az Oroszország elleni uniós szankciók körül
Litván Dániel | 2026. szeptember 25. 05:46
Váratlan helyről nyomták át az Orbán-kormány régi követelését. De miért vettek le két orosz oligarchát az uniós szankciós listáról, és mi jöhet ezután?
Nemzetközi NATO-elnök: megvannak a válaszaink az orosz hibrid fenyegetésekre
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:55
A NATO kidolgozta „az összes lehetséges válaszlépést” az Oroszország részéről érkező kibertámadások és más, úgynevezett hibrid fenyegetések kezelésére, és szükség esetén alkalmazni is fogja azokat, hogy az észak-atlanti szövetség továbbra is erős maradhasson – jelentette ki a NATO főtitkára csütörtökön azon a New York-i megemlékezésen, amelyet a 2001. szeptember 11-i terrortámadások 25. évfordulója alkalmából tartottak az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű plenáris hetéhez kapcsolódva.
Nemzetközi Ukrajnáról, 1956-ról és bizalmi válságról beszélt Baka András az ENSZ-közgyűlésen
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:35
Azt a szabadságot, amelyet a magyarok 1956-ban maguknak követeltek, ma az ukránok számára is meg kell védenünk – jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG