2p

Az ENSZ palesztin menekülteket segítő ügynöksége (UNRWA) arra figyelmeztetett, hogy a Gázai övezetben mintegy 660 ezer gyermek immár harmadik éve nem jár iskolába a csaknem két éve tartó háború miatt.

„A gázai háború a gyermekek elleni háború. Meg kell állítani. A gyermekeket mindig meg kell védeni” – hangsúlyozta az ügynökség közleményében. Az UNRWA szerint a folyamatos harcok a gázai gyerekeket az „elveszett generáció” kockázatának teszik ki. Az ügynökség tűzszünetet sürgetett, és felszólította a feleket, hogy tegyék lehetővé a gyermekek visszatérését az iskolákba és a normális életbe – jelentette a török Anadolu hírügynökség.

A palesztin oktatási minisztérium adatai szerint az övezetben mintegy 660 ezer diák kénytelen volt félbeszakítani tanulmányait a háború miatt, közülük 70 ezren két tanéven át nem tudtak középiskolába járni. Ezzel szemben a megszállt Ciszjordániában szeptember elején rendben indul az új tanév.

Palesztin nők és gyerekek egy jótékonysági szervezet ételosztásán Gáza városában 2025. augusztus 4-én
Palesztin nők és gyerekek egy jótékonysági szervezet ételosztásán Gáza városában 2025. augusztus 4-én
Fotó: MTI/EPA/Mohamed Szaber

Halottak, sebesültek

A minisztérium statisztikái szerint a 2023. október 7. és 2025. augusztus 26. közötti időszakban több mint 17 ezer gázai iskolás és csaknem 1300 egyetemista vesztette életét izraeli támadásokban, több tízezren pedig megsebesültek. Hasonlóan súlyos veszteségeket szenvedett az oktatási személyzet is: több száz tanár halt meg, ezrek sérültek meg.

Ciszjordániában a minisztérium 108 iskolás és 35 egyetemista halálát regisztrálta ugyanezen időszakban. Több száz diák és több mint 400 hallgató került izraeli őrizetbe.

Az oktatási tárca szerint a számok egyértelművé teszik: a konfliktus az oktatási rendszer szisztematikus lerombolását is célozza, aminek hosszú távú következményei a palesztin társadalom egészét érintik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Aggasztó figyelmeztetés érkezett az EU-tól az energiaárak miatt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:43
Olcsóbb áramot és kisebb terheket kaphatnak a fogyasztók az EU új terve alapján.
Nemzetközi Putyin odaszúrt Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:26
Az orosz elnök szerint előbb kellett volna gondolkodni a támadásokon.
Nemzetközi Politikai ellenfelek megkínzásával vádolják a volt venezuelai elnököt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:11
Tagadta bűnösségét Nicolás Maduro volt venezuelai elnök és felesége, Cilia Flores csütörtökön egy New York-i bíróságon az ellenük politikai ellenfelek megkínzására irányuló összeesküvés miatt emelt újabb vádpontban. Az ügyészség szerint a házaspár politikai ellenfelek és amerikai állampolgárok megkínzásával is igyekezett megőrizni hatalmát Venezuelában.
Nemzetközi Radioaktív szivárgástól tartanak Csernobilban
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 18:59
Meg kell javítani a sérült védőburkot, 260 millió eurót szánnak a javításra.
Nemzetközi Egy atomháborúnál is nagyobb kárt okozhat az AI, ha rossz kezekbe kerül
Vámosi Ágoston | 2026. október 15. 18:16
A Lancet egészségügyi szaklap bizottsága olyan kockázatokat vett sorra, amelyek a nemrég született gyerekek életében akár globális katasztrófát is okozhatnak. Vlagyimir Putyin változtatása az orosz nukleáris doktrínában különösen aggasztja a szerzőket, és az sem biztató, hogy az egészségben eltöltött évek száma lassabban emelkedhet a várható élettartamnál. A legnagyobb veszélyt azonban az amúgy jó célokat is szolgáló mesterséges intelligencia jelenti.
Nemzetközi Trump meggondolta magát: mégsem lesz élő adás a tömeggyilkos kivégzéséből
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:32
Nem mutatják élőben, ahogy kivégzik a 13 katona gyilkosát.
Nemzetközi Megszólaltak az oroszok az ukrajnai béketervről
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:37
ÁllÍtásuk szerint Moszkva semmilyen hivatalos javaslatot nem kapott. 
Nemzetközi Megint elbukott a kormányalakítás Svédországban
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 14:08
Hiába nyert a balközép, Svédország továbbra sem jutott közelebb az új kormányhoz.
Nemzetközi Magyarország is kiáll az uniós támogatásokért
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:51
A tagállamok a kohéziós és agrártámogatások védelmét sürgetik.
Nemzetközi Nem a levegőbe beszélt Zelenszkij, már ég is egy orosz olajfinomító
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:34
Bejelentette, hogy újraindítják a támadásokat – nem kellett sokáig várni az első találatra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG