3p

Fokozódik a Pride körüli feszültség.

A Telex írt arról, hogy ismét felszólította a magyar hatóságokat az Európai Bizottság elnöke, hogy hagyják a Budapest Pride megtartását szombaton. Ursula von der Leyent a csütörtöki EU-csúcs sajtótájékoztatóján kérdezték az egy nappal korábbi nyilatkozatáról, amelyben ugyanezt kérte. Fontosnak tartotta, hogy a rendezvényt félelem, büntetőjogi vagy adminisztratív szankció nélkül megtarthassák. A gyülekezési jog szerinte alapjog, amit minden tagállamban fenn kell tartani.

„A Pride megrendezésének kriminalizálása vagy a résztvevőkre pénzbüntetés kirovása mindennel szembe menne, amiben hiszünk Európai Unióként. Az uniónk az egyenlőségé, a hátrányos megkülönböztetéstől mentességgé. Ezek központi értékek, amiket az alapszerződések rögzítenek és mindig tiszteletben kell tartani az Európai Unióban” – fogalmazott.

Von der Leyen szerdai, X-re kitett üzenetére ugyanott válaszolt Orbán Viktor is. Arra kérte az Európai Bizottságot, hogy tartózkodjon a beavatkozástól a tagállamok rendészeti ügyeibe, mert szerinte nincs hozzá köze. Az EU-csúcsra érkezve kijelentette: „Magyarországon mindenki gyülekezhet, ez alkotmányos jog. Egy dolgot nem lehet, hogy amikor alkotmányos jogok ütköznek, akkor bármelyik a gyermekvédelem fölé kerekedjen. Arra kérünk mindenkit, hogy ne csináljanak ilyet. De ha ilyet csinál valaki, akkor van egy világos jogszabályi rendszer, aminek ilyenkor érvényesülnie kell. Magyarország civilizált ország, nem bántjuk egymást, ez egy olyan ország, ahol polgárháború se volt sose, talán '56 egy kicsit, de ha mi nem is értünk egyet egymással, nem szoktuk bántani egymást. Ez nem része a magyar politikának.”

Von der Leyent arról is kérdezték, hogy hajlandó lenne-e elmenni vagy szerinte uniós tisztviselőknek így kellene-e tennie, de erre nem válaszolt. A cikk szerint korábban felröppent, hogy a bizottsági elnök kifejezetten kérte: a testület biztosai ne vegyenek részt a felvonuláson, de ezt később igyekeztek cáfolni.

A Pride alatt az Európai Bizottság egyenlőségért is felelős biztosa, Hadja Lahbib Budapesten lesz. A program szerint pénteken találkozik civil szervezetekkel és Karácsony Gergellyel, részt vesz egy fogadáson, felszólal az emberi jogi konferencián, szombaton pedig az Európai Parlament Kapcsolattartó Irodáján beszél. Maga a Pride nem szerepel a programjában. A bizottság szóvivője korábban azt közölte a Népszavával, hogy a biztos a hatályos jogi szabályoknak megfelelően fog eljárni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kiderült, mennyibe fájt az adófizetőknek a Szijjártó Péter útjára bérelt magángép
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:27
Még 2021-ben indult távol-keleti útjára a miniszter.
Nemzetközi Káosz az európai égbolton? Bombafenyegetést kapott több repülő
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 13:30
Az érintett gépeket átvizsgálják.
Nemzetközi Milliárdos támogatást kapott Brüsszelből Ukrajna
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:30
 658 millió eurót pedig védelmi célokra biztosítanak.
Nemzetközi Az oroszoknak kémkedtek, de lebuktak – őrizetben öt lengyel
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:22
A gyanúsítottak az orosz titkosszolgálatoknak dolgoztak.
Nemzetközi Izraeli választások: Ejzenkot gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfő-jelöltségéhez
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:50
Várhatóan Gadi Ejzenkot, az Egyenesen (Jasár) párt elnöke gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfői megbízáshoz Izraelben Jichák Hercog államfővel szerda este megkezdődött egyeztetéseken – jelentette a helyi média csütörtök reggel.
Nemzetközi Kőkemény támadást hajtott végre az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:26
Infrastrukturális és logisztikai létesítmények rongálódtak meg.
Nemzetközi Holtan találtak rá egy szállodában a bajor miniszterelnök-helyettesre
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:50
Aiwanger halálának körülményei egyelőre tisztázatlanok.
Nemzetközi Német nagykövet a magyar kormányváltásról: ez a legjobb hír Európának 2026-ban – exkluzív interjú
Wéber Balázs | 2026. november 5. 05:46
Alexander Schönfelder, Németország új magyarországi nagykövete a Privátbankárnak adott nagyinterjúban beszélt többek között a magyarországi politikai váltásról, Magyar Péter közelgő berlini vizitjéről, a magyar külpolitikai fordulatról, a hazai német cégek hangulatáról és az új beruházási lehetőségekről, valamint a migrációról és a német belpolitikai kihívásokról.
Nemzetközi Alaszkában nem a hideg miatt rágják a körmüket az emberek
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 19:16
Rendkívül szoros a szenátorválasztás állása a korábban stabilan republikánus államban.
Nemzetközi Történelmi pofont kaptak Trumpék, de mire mennek ezzel a demokraták?
Litván Dániel | 2026. november 4. 11:02
Minden előzetes várakozást felülmúló győzelmet aratott a Demokrata Párt az amerikai félidős választásokon. De mi következik ebből?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG