3p

Donald Trump amerikai elnök szerdán aláírta azt a törvényt, amely véget vet az Egyesült Államok történetének leghosszabb, 43 napig tartó kormányzati leállásának.

Az aláírásra néhány órával azután került sor, hogy a Képviselőház megszavazta a közétkeztetési programok újraindítását, a több százezer szövetségi alkalmazott elmaradt bérének kifizetését, valamint a részben leállt légiforgalmi irányítás helyreállítását – írja a Reuters.

Az amerikai Capitolium épülete kívülről. Most bent is megnyugodhatnak a kedélyek.
Az amerikai Capitolium épülete kívülről. Most bent is megnyugodhatnak a kedélyek.
Fotó: Klasszis Média/Kollár Dóra

A demokraták nem érték el céljukat

A republikánusok által irányított képviselőház 222–209 arányban fogadta el a csomagot. Donald Trump támogatása segített összetartani pártját a demokrata képviselők heves ellenállása ellenére, akik dühösek voltak amiatt, hogy a szenátusi demokrata vezetés által kezdeményezett huzavona végül nem hozott megállapodást a szövetségi egészségbiztosítási támogatások meghosszabbításáról.

Trump aláírása – miután a törvényjavaslatat a héten korábban a Szenátus is elfogadta – lehetővé teszi, hogy a leállás miatt tétlenségre kényszerült szövetségi dolgozók akár már csütörtökön visszatérjenek a munkába. Az azonban továbbra sem világos, mikor áll helyre teljes mértékben a kormányzati szolgáltatások és hivatalok működése.

„Nem engedhetjük meg, hogy ez még egyszer megtörténjen” – mondta Trump az Ovális Irodában tartott, késő esti aláírási ceremónián, amelyen egyúttal a demokratákat is bírálta. „Ez nem módja egy ország irányításának.”

Január végéig rendben van

A megállapodás január 30-ig biztosítja a kormányzati finanszírozást, ami azt jelenti, hogy a szövetségi költségvetés évente mintegy 1,8 billió dollárral növeli az Egyesült Államok 38 billió dolláros államadósságát.

A leállás vége némi reményt ad arra, hogy az olyan alapvető szolgáltatások, mint a légi közlekedés, a hálaadás körüli utazási csúcsidőszak előtt helyreállhatnak. Az élelmiszersegély-program újraindítása pedig segíthet a háztartásoknak, hogy több pénzt fordítsanak a karácsonyi bevásárlási szezonra.

A döntés egyúttal azt is jelenti, hogy a következő napokban ismét megindulnak a gazdasági adatszolgáltatások a legfontosabb statisztikai hivataloktól. Az adatok hiánya miatt befektetők, döntéshozók és háztartások egyaránt bizonytalanságban voltak a munkaerőpiac állapotáról, az inflációs trendekről, valamint a fogyasztás és a gazdasági növekedés üteméről.

Ugyanakkor bizonyos adathiányok véglegesek maradhatnak: a Fehér Ház közölte, hogy az októberi foglalkoztatási és fogyasztói árindex-jelentések valószínűleg soha nem kerülnek nyilvánosságra.

Közgazdászok becslései szerint a leállás minden egyes hetében több mint egytized százalékponttal csökkentette a bruttó hazai terméket, bár az elmaradt termelés nagy részének visszapótlása várható a következő hónapokban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Nukleáris katasztrófa réme kényszerítette tűzszünetre az oroszokat és az ukránokat
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 10:47
Inkább nem lőnek, nehogy leolvadjon az atomerőmű.
Nemzetközi Mivel kényszerítheti az EU Orbán Viktort vétójának feladására?
Bózsó Péter | 2026. február 27. 10:32
Az orosz agresszió négyéves évfordulóján az EU vezetői Kijevben jártak, hogy kifejezzék szolidaritásukat a megtámadott országgal. Eközben az Európai Tanács elnöke felszólított minden lehetséges eszköz használatára az Európai Uniót zsarolók letörésére – nem is nagyon burkoltan Orbán Viktor kormányára utalva.
Nemzetközi Amíg aludt, kitört egy újabb háború
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 07:03
Pakisztán afganisztáni célpontokat bombázott.
Nemzetközi Óriási uniós forrásokhoz juthat Debrecen, Nyíregyháza és az észak-alföldi régió
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 20:05
Eastinvest néven új eszközt jelentett be az Európai Bizottság: 10 530 milliárd forintnyi uniós forrást adnak az Oroszországgal, Belarusszal és Ukrajnával határos uniós térségeknek. Magyarországon az észak-alföldi régió kaphat az új keretből. 
Nemzetközi Több mint 90 ezer embert nyilvánítottak eltűntnek Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 18:11
Az ukrán légierő szóvivője arról beszélt, hogy februárban már hetedik alkalommal érte orosz rakéta- és dróntámadás az ukrán városokat és az energetikai infrastruktúrát. A területfejlesztési miniszter célzott terrorról beszélt.
Nemzetközi Bekérette a magyar nagykövetség ügyvivőjét az ukrán külügyminisztérium
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 17:21
Szijjártó Péter követelte az ukrán kormánytól, hogy azonnal indítsák újra a kőolajszállítást a Barátság vezetéken, és azt is elmondta: az ukrán külügyminisztérium bekérette a kijevi magyar nagykövetség ügyvivőjét.
Nemzetközi Többszintes lakóházakat és családi házakat is ért orosz légicsapás Ukrajna-szerte
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 16:24
Több száz drón és több tucat rakéta érkezett Oroszország felől Ukrajna légterébe csütörtökre virradóra. Kijev, Harkiv és Zaporizzsja is a célpontok között volt, a támadásban lakóházak, gázvezeték és egy bevásárlóközpont is megsérült. 
Nemzetközi Olyat tett az F-35-öseivel Izrael, hogy az amerikaiaknak is leeshet az álluk
Litván Dániel | 2026. február 26. 15:14
Mostantól két olyan dolgot tudnak az izraeli vadászgépek, amit még az amerikai eredetiek sem. De mit jelent ez az izraeli légierő képességei szempontjából?
Nemzetközi Előrehozott választást jelentett be a dán miniszterelnök
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 14:33
A tervezettnél korábban, március 24-én választhat új kormányt Dánia – jelentette be a miniszterelnök, Mette Frederiksen. 
Nemzetközi Brüsszel most nem az ostort, hanem a kockacukrot venné elő az Orbán-kormány meggyőzésére
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 11:26
Pénzhez juthat és egy kis győzelmet is arathat Orbán Viktor az Ukrajnának szánt uniós pénzek és a Barátság vezeték ügyében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG