2p

A rohamrendőrség egységei jelentek meg New Yorkban a Columbia Egyetem palesztinpárti tüntetők által elfoglalt főépületénél kedden.

A hatóság egységei, a helyszíni közvetítés szerint több száz rendőr, helyi idő szerint kedden az esti órákban taktikai felszerelésben közelítette meg az elfoglalt épületet, valamint lezárták a környező utcákat. New York város rendőrségének (NYPD) különleges egysége azt követően vonult ki, hogy Eric Adams polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy a tüntetők között külső agitátorok is vannak. A rendőrség keddi sajtótájékoztatóján az hangzott el, hogy a hatóság előtt jól ismert rendzavarók tartózkodnak a Columbia Egyetem épületét elfoglaló csoport tagjai között.

Az Egyesült Államok szerte az egyetemi tiltakozásokat szervező  Diákok az Igazságért Palesztinában elnevezésű szervezet országos központja a rendőrségi erősítés megjelenése nyomán a közösségi médiában üzenetet tett közzé, amelyben minden támogatóját a Columbia Egyetemhez hívta. Az egyetem környékén a késő esti órákban több száz fős tömeg tüntetett, részben a palesztinok pártján, részben Izrael, valamint a rendőrség ellen.


Fotó: EPA/SARAH YENESEL

A rendőrség beavatkozása csak az egyetem vezetésének engedélyével lehetséges, mert az intézmény magánterületnek számít. A Columbia Egyetem főépülete, a Hamilton Hall kapuját betörve foglalták el tüntetők kedden hajnalban az épületet, ahol elbarikádozták magukat. Az erőszakos foglalásra azt követően került sor, hogy megakadtak a tárgyalások az egyetem vezetése és a tiltakozók képviselői között, és az egyetem vezetése ultimátumban követelte az intézmény területén létrehozott sátortábor felszámolását. Az ultimátum lejárta után a biztonsági személyzet és a rendőrség nem lépett közbe, ugyanakkor a tiltakozásban részt vevő diákokat elkezdték értesíteni hallgatói jogviszonyuk felfüggesztéséről.

Több tucat ember letartóztatásával végződött a Columbia Egyetemen kedd este is zajló palesztinbarát tüntetés. A tüntetők még kedd reggel törtek be az ablakon keresztül és foglalták az egyetem Hamilton Hall nevű auláját. A rendőrök csak este 9-kor jutottak be hozzájuk az ablakon keresztül az egyetem épületébe, hogy letartóztatassák az egyetemfoglalókat. A tüntetők a művelet közben azt kiabálták: szégyen! A rendőröknek körülbelül három órába tellett megtisztítani a tüntetőktől az egyetem területét.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Foci-vb: a fáraó leigázta a tini kengurut, a zöld hősök magukat verték meg
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 09:01
Szinte hihetetlen, olykor szó szerint eszméletlen izgalmak voltak a pályán a legjobb 16 csapat közé tartó alakulatok között.
Nemzetközi Közös ülést tarthat a Magyar-kormány egy nem is távoli országgal
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 19:46
Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány – mondta Petr Macinka cseh külügyminiszter cseh újságíróknak pénteken Budapesten, miután tárgyalásokat folytatott Orbán Anita külügyminiszterrel.
Nemzetközi Férfinak hitték a monacói merénylőt, kiderült, hogy nő
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:39
Azonosították a hétfői monacói robbantásos merénylet elkövetőjét: egy 39 éves, Németországban élő ukrán nő lehetett a tettes. A rendőrség a lehetséges társai után nyomoz.
Nemzetközi Ez gyors volt: máris lemondott a moldovai miniszterelnök
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:55
Bejelentette lemondását Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök pénteken. A politikus utódja kinevezéséig ügyvivő kormányfőként vezeti a kabinetet.
Nemzetközi Orosz támadásra figyelmeztethette az Egyesült Államok Lengyelországot
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:02
Az Egyesült Államok arra figyelmeztette Varsót, hogy Oroszország fegyveres provokációra készülhet Lengyelország ellen, hogy próbára tegye a NATO felkészültségét.
Nemzetközi Szankcionált ukrán oligarcha ellen követtek el merényletet Monacóban
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:00
Csomagba rejtett bombával hajtottak végre merényletet Vadim Jermolajev ukrán oligarcha ellen monacói otthona előtt hétfőn.
Nemzetközi Trump szerint rezsimváltás történt Iránban, de ő nem ezt akarta
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:10
Az amerikai elnök a CNBC-nek adott interjút.
Nemzetközi A gyásznap alatt is újabb, halálos orosz támadás érte Ukrajnát
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 07:57
Többen meghaltak Ukrajnában egy éjszakai orosz támadásban. Oroszországban Moszkvához közeledő ukrán drónokat semmisítettek meg helyi légvédelmi erők. Ukrán bejelentés szerint 27-re emelkedett a Kijev elleni csütörtöki légitámadás áldozatainak a száma.
Nemzetközi Már megint alaposan lábon lőtte magát Európa: viszlát, 6. generációs európai vadászgép?
Litván Dániel | 2026. július 3. 05:48
Tíz év után nagy csinnadratta nélkül szántották be a francia-német-spanyol újgenerációs harci gép építését célzó programot. De miért fájhat ez a bukta minden európainak, és mi lesz most?
Nemzetközi Lépett a kormány: elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől és helyettesétől
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 19:44
Emellett útiokmányaikat is érvénytelenítették.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG