5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Van több ezer bekerített ukrán katona Kurszkban? Úgy tűnik, Donald Trump inkább hisz ebben a kérdésben Putyinnak, mint a CIA-nak. És ez a béketárgyalásokat is befolyásolhatja.

Úgy tűnik, hogy néhány, gyorsan fogyatkozó négyzetkilométeren kívül az orosz – és észak-koreai – erők sikeresen felszámolták az ukránok kurszki hídfőállását, azaz kiszorították a nemzetközi jog által is orosz területnek elismert határokon belülről az ukrán katonákat.

Nem lehet kérdés, hogy a kurszki „zseb” elvesztése súlyos áldozatokkal járt az ukrán haderőnek, amely az emberveszteség mellett relatíve nagy mennyiségű értékes eszközt, például harckocsikat, gyalogsági harcjárműveket is vesztett el vagy kényszerült hátrahagyni.

Vlagyimir Putyin orosz elnöknek azonban úgy látszik, ez nem volt elegendően nagy győzelem, ugyanis múlt héten, március 13-án kijelentette, hogy jelentős ukrán erőket kerítettek be az oroszok kurszki területen, és e katonáknak nincs más választásuk, mint a „megadás vagy a halál”.

Ugyan Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ezt következetesen tagadta – miközben elismerte, hogy csapatai „nagyon nehéz helyzetbe kerültek” Kurszkban – Donald Trump amerikai elnök többször is tényként ismételte el Putyin állítását. Március 14-én például azt kérte Putyintól, hogy „kímélje meg” a „teljesen bekerített” több ezer ukrán katona életét, majd még e hét hétfőn is bekerített ukrán csapatokról beszélt a washingtoni Kennedy Centerben tartott beszédében, sőt egy kedden a Fox News-nak adott interjújában is.

Putyin szava többet ér, mint a CIA-é?

Ebben az a megdöbbentő, hogy a Reuters csütörtökön „exkluzívként” megjelenített anyagában a helyzetet jól ismerő forrásokra hivatkozva azt írta, hogy az amerikai hírszerző ügynökségek, köztük a CIA is már a múlt héten közölte a Fehér Házzal, hogy helyzetértékelésük szerint nincs szó nagyobb létszámban bekerített ukrán erőkről.

Amerikai és európai hírszerzési források is leszögezték, semmi jelét nem látják annak, hogy nagy létszámban kerítettek volna be az orosz erők ukrán katonákat. Erre jutottak a CSIS, illetve az ISW kutatóközpont, valamint a nyílt forrásból – például az orosz közösségi médiában megjelenő háborús bloggerek által összegyűjtött információkból is – dolgozó elemzők is.

„Egyértelműen állíthatom, hogy az amerikai elnök által hangoztatott és a magyar sajtó moszkovita elemei által is átvett ’több ezer’ bekerített ukrán katonáról szóló hírek alaptalanok. A művelet korántsem tervszerűen zajlott, és bizony, legalább 2, de inkább 3 századnyi veszteséget szenvedtek az ukránok. De egy ilyen művelet során ez még az elfogadható szinten belül van, mind a nyugati, mind az orosz szabályzatok szerint”

– összegez Takács Márk, egykori százados, katonai szakértő is az eseményeket elemző posztjában (az orosz offenzíva sikerének okairól, az ukrán visszavonulásról az alábbi videóban is beszél).

Kijelenthető tehát, hogy Putyin hazudott, amikor több ezer bekerített ukrán katonáról beszélt. (Azt senki sem vitatja, hogy néhány fős ukrán egységek, egyes katonák maradhattak az oroszok által visszafoglalt területeken, sem azt, hogy közülük aztán nem mindenkinek sikerült elverekednie magát az ukrán vonalakig).

Betalál a dezinformáció?

Persze ebben önmagában nem sok újdonság van, az orosz hivatalos források rutinszerűen közölnek hazugságokat a háborúval (is) kapcsolatban. Mindez része az orosz dezinformációs hadviselésnek is, amelynek most az egyik célja az, hogy világszerte azt a benyomást keltsék a közvéleményben és a politikai vezetőkben is, hogy Oroszország a győzelem kapujában van.

„Ez valószínűleg része Putyin azon erőfeszítésének, hogy rámutasson: Oroszország nyerésben van, az ellenállás haszontalan, elkerülhetetlen, hogy Oroszország nagyobb ereje elhozza az orosz fegyverek győzelmét. Ez az üzenet termékeny talajra talál Trumpnál”

- fogalmazott a Reutersnek Mark Cancian, nyugalmazott tengerészgyalogos ezredes, a CSIS vezető tanácsadója, aki szerint valójában mindkét oldal továbbra is manővereket hajt végre, hogy jobb helyzetbe kerüljön.

Orosz katonák a visszafoglalt Szudzsában, március 13-án - az orosz hadművelet sikerét senki nem vitatja
Orosz katonák a visszafoglalt Szudzsában, március 13-án - az orosz hadművelet sikerét senki nem vitatja
Fotó: MTI/EPA/Orosz védelmi minisztérium

De míg az egyszerű hírfogyasztók tömegeitől nehezen lehet elvárni, hogy eligazodjanak az információk és dezinformációk rájuk ömlő áradatában, Donald Trumpnak megvan az az előnye, hogy a világ legjobb lehetőségeivel rendelkező hírszerző ügynökségeinek értékeléseit felhasználva alakítsa ki álláspontját. Az, hogy az amerikai elnök nyilvánosan is az orosz elnök helyzetértékelését osztja saját hírszerző ügynökségei helyett, tovább fokozza azokat az aggodalmakat, hogy Trump az orosz dezinformáció hatása alá kerülhetett (erről beszélt egyébként Zelenszkij is, még a balul sikerült washingtoni találkozójuk előtt, ezzel láthatóan megsértve Trumpot, aki válaszul diktátornak nevezte az ukrán elnököt).

Kérdés, hogy a helyzet valótlan információkra alapuló értékelése mennyiben befolyásolja a Trump-adminisztráció „béketeremtő” erőfeszítéseit. Tény, hogy keddi telefonbeszélgetésük során Vlagyimir Putyin gyakorlatilag elutasította az amerikai elnök 30 napos tűzszünetre tett javaslatát, és ugyan Trump korábban erre az esetre kemény választ, súlyos további, Oroszországra kivetett szankciókat ígért, ebből egyelőre nem lett semmi – talán azért is, mert az amerikai elnök, úgy tűnik, valóban azt hiszi, hogy Putyin lapjai jóval erősebbek, mint a valóságban.

A Reuters az ügyet firtató kérdéseire nem válaszolt sem az amerikai nemzetbiztonsági tanács, sem a Fehér Ház, sem a CIA, sem a hírszerző ügynökségeket felügyelő hivatal vezetőjének irodája.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Egyszerre vétóval fenyeget és egyezkedne is Trump
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:03
Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal – jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott interjúja alapján.
Nemzetközi Mennybe mentek a demokraták? Így alakult át az amerikai törvényhozás egy éjszaka alatt
Kollár Dóra | 2026. november 4. 07:03
A félidős választás győztesei a demokraták.
Nemzetközi Beindult a választás utáni Trump-trollkodás
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:31
Donald Trump szerint elsöprő győzelmet arattak volna a republikánusok, ha ő is indul. 
Nemzetközi Nem csak egy pofon jutott Texasban a republikánusoknak
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:13
A kormányzó is demokrata lesz.
Nemzetközi A lengyel elnök mögött ott a hadsereg, a rendőrség viszont a Tusk-kormányt védi
Vámosi Ágoston | 2026. november 4. 05:43
Dél-Spanyolország felett fordult vissza Karol Nawrocki lengyel köztársasági elnök repülőgépe, miután az államfő tudomást szerzett arról, hogy átvették az Alkotmánybíróság irányítását a kormány által kinevezett bírók. Szent-Iványi István a Privátbankárnak arról beszélt: hiába választotta meg őket a Szejm, jogilag nem számítanak alkotmánybírónak. Az országban akár előrehozott választás is jöhet.
Nemzetközi Óriási vereség: Trumpék elvesztették a teljes kongresszust
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 05:42
A képviselőház után a szenátusban is többségbe kerülhettek a demokraták.
Nemzetközi Trump fontos kijelentést tett a vereség árnyékában
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 05:26
Az elnök reagált a félidős választások eredményére.
Nemzetközi Politikai földrengés: ez lehet az este legsokkolóbb demokrata győzelme
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 05:03
Nagyon úgy tűnik, hogy elvesztette Texast a Republikánus Párt.
Nemzetközi Brutális győzelmet arathattak a demokraták a képviselőházban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 04:37
Közel húsz éve nem volt ekkora többség.
Nemzetközi Mint az elefánt a porcelánboltban: katasztrofális vége lett Trump ügyködésének
Kollár Dóra | 2026. november 4. 04:30
Nem jött be a szimpátiaszavazás, ez pedig a szenátusi többség elvesztését is jelentheti a Republikánus Pártnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG