2p

Megkezdődik a kulcsfontosságú ukrán állami energetikai vállalatok megújítása, amelynek során a pénzügyi tevékenység teljes ellenőrzésével párhuzamosan átszervezik a vállalatok vezetését – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton a Telegramon, miután megbeszélést tartott Julija Szviridenko miniszterelnökkel és Olekszij Szoboljev gazdasági miniszterrel.

A tanácskozáson arra reagálva határozták meg a teendőket, hogy az ukrán korrupcióellenes hatóságok a héten nyilvánosságra hozták, hogy széles körű művelet eredményeként korrupciós ügyleteket tártak fel az ország energetikai szektorában. Az államfő közölte, hogy az intézkedések főként az ukrajnai atomerőműveket üzemeltető Enerhoatomot, a Naftohaz gázvállalatot, a vízerőművekért felelős Ukrhidroenerhót és az ukrán gázszállító rendszert (HTSZ) fenntartó vállalatot érinti – jelentette az MTI.

Eközben néha az ukrán katonák is megpihennek
Eközben néha az ukrán katonák is megpihennek
Fotó: MTI/EPA/Ukrán haderő 93. önálló gépesített dandárja

Zelenszkij kiemelte, hogy az Enerhoatom esetében egy héten belül minden feltételt biztosítani kell az új szakmai felügyelőtanács kialakításához. Az Ukrhidroenerhónál késlekedés nélkül kiírják a pályázatot az új vállalatvezető pozíciójára, valamint a felügyelőtanács kiegészítésére. A HTSZ esetében ugyancsak ki kell egészíteni a felügyelőtanácsot, és mihamarabb kiírni a pályázatot a vezérigazgatói posztra – tette hozzá.

A Naftohaz felügyelőtanácsi tagjainak szerződése januárban lejár, így a pályázatot úgy kell kiírni és lebonyolítani, hogy az új összetételű tanács a jövő év elején már munkába is állhasson.

Zelenszkij hangsúlyozta, hogy a többi nagy állami energetikai vállalatnál is változtatni kell az állami képviselők személyén a felügyelőtanácsokban. Utasította a kormánytagokat, hogy maradjanak folyamatosan kapcsolatban a jogi és korrupcióellenes szervekkel.

„A vállalatoknál feltárt bármilyen korrupciós mechanizmusra gyors és igazságos választ kell adni, és ezt is fogjuk tenni. Az energiatermelési folyamatok teljes átláthatósága és tisztasága abszolút prioritást élvez” – szögezte le az államfő.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Zelenszkij: Már minden ukrajnai erőművet ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 14:01
Nem kímélték azokat a létesítményeket sem, amiktől az atomerőművek működése függ.
Nemzetközi Trump hamarosan döntést hoz Iránról – „nem szeretném elpusztítani az országot, de lehet, hogy meg kell tennem”
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:26
Hamarosan eldől, merre tovább.
Nemzetközi Megszólalt Moszkva a béketárgyalásokról: Európa nem kell, de mi van Trump nagy bejelentésével?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:34
Egyelőre nincs miről beszélni Európával Dmitrij Peszkov szerint.
Nemzetközi Újra lángok csaptak fel a Hormuzi-szorosban
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:14
Két újabb olajszállító hajó gyulladt ki.
Nemzetközi Trump még készül valami nagy dobásra a választási vereség után? Klasszis Podcast Yaro Patrice-szal
Litván Dániel | 2026. november 6. 10:28
Nem maradt más lehetősége az amerikai elnöknek, mint a külpolitikában alkotni maradandót. És nem biztos, hogy ezért a Közel-Keletig menne. De ki indulhat 2028-ban az elnökválasztáson? Mit mutatnak a „kék cunami” eredményei? Yaro Patrice külpolitikai szakértőt Litván Dániel kérdezte.
Nemzetközi Orbán Viktor két barátját is elérheti az ő végzete
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:36
Aleksandar Vucic és Janez Jansa rúdja is kifelé áll az Európai Néppártból?
Nemzetközi Egyelőre nem dobbant Marco Rubio a süllyedő Trump-hajóról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:06
Cáfolta a híreszteléseket az amerikai külügyminiszter.
Nemzetközi Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:07
Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.
Nemzetközi 548 embert mentett meg a haláltól a kaliforniai kormányzó
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:16
Egy tollvonással kiürítette a halálsort Gavin Newsom.
Nemzetközi Minden eldőlt Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:41
Hivatalos a végeredmény, indul az óra az Egyetemista Lista számára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG