2p

Az ukrán drónok több mint 500 kilométert repültek.

A háború egyik legnagyobb ukrán dróntámadásában legalább négyen meghaltak, tucatnyian megsebesültek, írja a Guardian az orosz hatóságokra hivatkozva. Az orosz védelmi minisztérium szerint az ukránok 14 oroszországi régiót vettek célba a vasárnap virradóra végrehajtott támadásban, köztük volt a moszkvai régió, a Krím félsziget, a Fekete-tenger és az Azovi-tenger térsége. A támadásban közel 600 drónt vetettek be az ukránok. Az első hírek még három halottról és 120 drónról szóltak. Az orosz védelmi minisztérium állítása szerint ezek közül 556-ot lőttek le éjszaka, 30-at pedig hajnalban semmisítettek meg. Moszkva polgármestere, Szergej Szobjanyin azt közölte, hogy a város légvédelme több mint 80 ukrán drónt lőtt le, többeket a lezuhanó törmelék sebesített meg.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megerősítette a támadást. Azt mondta, hogy az ukrán drónok több mint 500 kilométert repültek, és Ukrajna képes legyőzni a Moszkvában és az orosz főváros körül koncentrálódó orosz légvédelmet. Szerinte teljes mértékben indokolt volt az orosz támadásokra adott válaszuk. A Moszkva elleni támadásokkal Kijev világosan megüzente az oroszoknak, hogy az országuknak véget kell vetnie a háborúnak. Az ukrán elnök múlt héten kijelentette, hogy további dróncsapásokat indítanak megtorlásul a három napig tartó orosz támadásokra, amikben több mint 20 ember halt meg, 50-en pedig megsebesültek.

Címkék: Nemzetközi Ukrajna

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi A világ első 3D-vel nyomtatott szállodája Oroszországban épül fel
Elek Lenke | 2026. július 26. 17:01
Rosztov-Velikijben épül a világ első 3D nyomtatással épített szállodakomplexuma, Jaroszlavl megyében, a festői Nyero-tó partján. A fő épületet, a vendégházakat, az egész évben nyitva tartó úszómedencéket, a hajóállomást és az épületek belsőépítészeti struktúráját egyaránt így hozzák létre. A legmodernebb technológia ellenére maga a komplexum a rosztovi Kreml stílusát idézi. A projekt több mint 1 milliárd rubelbe kerül.
Nemzetközi Francia erdőtűz: Bordeaux evakuálása egyelőre nincs napirenden
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 16:20
A tűz vasárnap alig 15 kilométerre volt Bordeaux városától.
Nemzetközi Amszterdam fokozza a Pride rendezvények biztonságát a berlini támadás után
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 15:20
Amszterdam idén a WorldPride házigazdája. 
Nemzetközi Korlátozzák a moszkvai légi forgalmat a fokozódó ukrán támadások miatt
Elek Lenke | 2026. július 26. 14:26
Az orosz főváros környékén csökkentették a repülőgépek megengedett maximális repülési magasságát az egyre gyakoribb ukrán támadások miatt. A korlátozások növelik a repülési időt és az üzemanyagköltségeket, valamint a madárütközések kockázatát – igaz, az orosz légitársaságoknak ennél komolyabb problémákkal is meg kell küzdeniük. 
Nemzetközi F-16-ossal újabb légtérsértő drónt lőtt le a román légierő
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 13:45
Ez már a harmadik volt két nap alatt.
Nemzetközi Három párizsnyi terület égett le Franciaországban
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 12:50
Szerda este óta mintegy 167 ezer embert kértek meg a térségben, hogy hagyja el otthonát vagy nyaralóhelyét. 
Nemzetközi Kijevi dróngyárat sorozott meg az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 11:44
A Smart Intelligent Systems cég volt a támadás célpontja.
Nemzetközi Mindössze 21 éves a berlini Pride-on elkövetett gázolásos támadás gyanúsítottja
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 09:13
A gyanúsítottat májusban engedték ki egy javítóintézetből.
Nemzetközi Megint elszabadult a pokol a megszállt Ciszjordániában
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 17:01
Az erőszakos cselekményekben legkevesebb négy palesztin és két izraeli vesztette életét.
Nemzetközi Kemény üzenetet küldött Zelenszkijnek egy nyugat-európai miniszter
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 13:46
Ukrajna gyorsított európai uniós csatlakozása ellen szólalt fel a Die Welt című német lap vasárnapi kiadásának adott interjújában Ausztria európai ügyekért felelős minisztere.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG