3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Az ukrán elnök hosszas interjút adott.

Oroszország idén a fronton gyakorlatilag ugyanannyi embert veszített, mint ahányat mozgósított – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Axios amerikai hírportálnak adott interjújában.

Az interjúban Zelenszkij azt mondta, hogy tábornokai tájékoztatása szerint Oroszország 2025-ben mostanáig 346 ezer katonát veszített el, azaz ennyien haltak meg vagy sebesültek meg a harcokban.

„Ez gyakorlatilag megegyezik az ebben az időszakban mozgósítottak számával”

- tette hozzá az Axios szerint. Az ukrán elnök emellett cáfolta azokat az állításokat, amelyek szerint Oroszország képes volna előretörni a fronton. Kijelentette: világosan tudtára adta Donald Trump amerikai elnöknek, hogy ezek az állítások hamisak, és az amerikai hírszerzés szintén azt jelentette, hogy „a csatatéren jelenleg senki nem áll győzelemre”.

Zelenszkij szerint Putyin túl nagyot ígért
Zelenszkij szerint Putyin túl nagyot ígért
Fotó: Facebook/Volodimir Zelenszkij

Az ukrán hírszerzés adatai szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök bizalmasan azzal dicsekedett szövetségeseinek, hogy Oroszország október 15-ig elfoglalja az egész Donyec-medencét, de ez nyilvánvalóan nem történt meg – mutatott rá Zelenszkij.

„Oroszország erre nem képes. Nincs elég embere. A legerősebb zászlóaljait megsemmisítették. Ma a harctéren gyakorlatilag ugyanott állunk, ahol az elmúlt két-három hónapban is”

- szögezte le.

Zelenszkij Trump lépéseit értékelve kijelentette, hogy az Oroszország elleni szankcióknak „súlyos hatásai lesznek”, viszont világossá tette, hogy Putyin nem fog engedni, ha a Fehér Ház vezetője nem növeli rajta a nyomást.

„Trump aggódik az eszkaláció miatt, de az eszkaláció akkor is bekövetkezik, ha nem lesznek tárgyalások. Ha Putyin nem áll meg, akkor valami mással kell kell megállítanunk. A szankciók az egyik ilyen eszköz, de szükségünk van nagy hatótávolságú rakétákra is” – érvelt az elnök.

Ezt mondta a budapesti találkozóról

Az Axios szerint Zelenszkij valóban jelentős engedményt tett: elfogadta Trump javaslatát a frontvonal befagyasztásáról mint tárgyalási alapot.

„Azt hiszem, megértettük egymást. Trump azt mondta, hogy be kell fagyasztani a jelenlegi helyzetet, és el kell kezdeni a tárgyalásokat”

- mondta Zelenszkij. Trump és Putyin budapesti találkozójának elhalasztásával kapcsolatban Zelenszkij megjegyezte, hogy „ez már a harmadik vagy negyedik eset, hogy Putyin és csapata elutasítja Trump javaslatát”.

Hozzátette, hogy Trump „nagyon negatív reakciót váltott ki” Oroszországban a szankciók miatt, ideértve Dmitrij Medvegyevnek, az orosz biztonsági tanács alelnökének „harcias nyilatkozatait”, valamint az orosz médiában megjelent „Amerika- és Trump-ellenes retorikát”.

Zelenszkij kijelentette, hogy Ukrajna becslései szerint az új amerikai szankciók az orosz olajvállalatok ellen akár 50 százalékkal is csökkenthetik az orosz olajexportot, ami havi mintegy 5 milliárd dollár veszteséget jelenthet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Irán vérdíjat tűzött ki amerikai katonák megölésére vagy fogságba ejtésére
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 16:54
Az iráni hadsereg átszámítva 9 millió forint vérdíjat tűzött ki amerikai katonák megölésére vagy fogságba ejtésére, és az összeg a duplájára emelkedik, ha nők vitték véghez e cselekedeteket – ismertette vasárnap az Avas helyi hírportál.  
Nemzetközi Svéd morbid: tömeges katonai temetésekre gyakorlatoznak
Elek Lenke | 2026. augusztus 16. 16:42
Az egykor csendes, virágzó és semleges Svédország sokat foglalkozik a háborúval, és az elmélkedés pszichotikus szintet ért el.
Nemzetközi Gyújtogatás gyanújával őrizetbe vettek több embert a Horvátországban
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 15:49
Őrizetbe vettek négy embert a horvát hatóságok annak gyanújával, hogy szándékosan próbáltak tüzet okozni Zára (Zadar) térségében, ahol az utóbbi napokban egymás után több szabadtéri tűz is keletkezett – közölte vasárnap a helyi rendőrség.
Nemzetközi Nem sikerült megfékezni az erdőtüzet Franciaországban
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 14:37
Már három napja ég az erdő az ország dél-nyugati részén.
Nemzetközi További részleteket közöltek a hajnali tragikus buszbalesetről
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 12:56
Tapasztalt sofőrök vezették a buszt, amely lengyel zarándokokat szállított Bosznia-Hercegovinából.
Nemzetközi Napi száz kismama vízumát veszik el: hatásos Trump rendelete a szülési turizmus ellen
Herman Bernadett | 2026. augusztus 16. 11:23
Elkezdett dolgozni az Egyesült Államok speciális munkacsoportja, egy hét alatt máris 600 kismama vízumát vették el, akik azért utaztak volna az országba, hogy ott szülessen meg a gyerekük. A nagyon gazdagok és a nagyon szegények a „szülési turizmus” két fő célcsoportja.
Nemzetközi Kijevi hadiüzemekre mért csapást Moszkva
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 10:48
Kijevi hadiüzemekre, a Poltava megyei Kremencsuk olajfinomítójára és a Dnyipropetrovszk megyei Krivij Rih kohászati kombinátjára mért csoportos csapást az orosz hadsereg – közölte vasárnap reggel a moszkvai védelmi tárca.  
Nemzetközi A magyar és a lengyel politikusokat is megrázta a hajnali tragédia híre
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 10:02
Magyar és lengyel politikusok is reagáltak a tragikus eseményre.
Nemzetközi Az oroszok már a spájzban vannak: Bukaresttől nem messze lőttek le egy drónt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 09:11
A román védelmi miniszter közlése szerint egy spanyol harci repülőgép vasárnap lelőtt egy drónt, amely az ukrán-moldovai határ közelében megsértette a román légteret. A vadászgép a NATO légtérvédelmi missziójának részeként állomásozik Romániában.
Nemzetközi Ha már unja a Palát vagy a Lupát – mutatjuk a világ legszebb strandjait
Elek Lenke | 2026. augusztus 15. 16:23
Nemcsak a városokat, valamint a repülőtereket rangsorolja természeti szépsége, földrajzi fekvése és más szempontok alapján a nemzetközi turisztikai sajtó, de a természetes vizek menti strandokat is. Ez nemcsak a nyárról szól, hiszen e fürdőhelyek többsége egész évben látogatható.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG