1p
Elfogadta az unió a SEPA rendszer kiterjesztését így a tagállamokon belül egyszerűsödni fog a banki beszedések és átutalások lebonyolítása, továbbá csökkennek a számlatulajdonosok által fizetendő díjak is. Mindez hosszútávon a bankok közötti versenyt, és ez által a szolgáltatások díjainak csökkenését is eredményezheti.

Magyarországon legkésőbb 2016-ig kell alkalmazni

Az Európai Unió március 14-én fogadta el a SEPA (Single Euro Payment Area – Egységes Euró Fizetési Övezet) rendszer kiterjesztését és kötelezővé tételét az Unión belül. A rendelet értelmében az eurózónán belüli tagállamok esetében 2014. február 1-től kötelező érvényű lesz, míg az eurozónán kívüli tagországok – így Magyarország esetében is – legkésőbb 2016. október 31-ig alkalmazni kell a rendszert. A rendelet hatálya csak az euróban lebonyolított átutalásokra és beszedésekre terjed ki, tehát a forintban végzett fizetési műveleteket nem érinti.

A rendelet eredményeként, a rendelkezések bevezetését követően egyetlen bankszámlával rendelkezve is hasonlóan könnyű lesz átutalásokat és csoportos beszedéseket lebonyolítani az Európai Unió minden tagállamában, mint a belföldi fizetési műveleteknél. A rendelet értelmében ugyanis az Unió valamennyi bankjának biztosítania kell azokat a technikai követelményeket, amelyek alapján az euróban történő tranzakciók azonos feltételek szerint teljesülhetnek. Ezen technikai követelmények közé tartozik például a BIC kód fokozatos kivezetése a rendszerből, a pénzforgalmi szolgáltatást igénybe vevőknek elegendő lesz a külföldi átutalásokhoz az IBAN kódot, nemzetközi bankszámlaszámot kell megadni. A BIC kód a nemzetközi átutalási forgalomban az egyes bankokat jelöli.

Mindezek mellett a bankoknak technikailag biztosítaniuk kell az egyes fizetési rendszerek közötti átjárhatóságot is, többek között az ISO 20022 XML szabvány bevezetésével, illetve azzal, hogy kerülik az átjárhatóságot korlátozó további szabályokat. Egységesítésre kerül azon adatok köre is, amelyeket a határon átnyúló tranzakciók teljesítéséhez a fizető feleknek és a kedvezményezetteknek meg kell adniuk, ráadásul a rendelet szabályozza a beszedések esetén felszámítható bankközi díjakat is. A technikai könnyítések következményeként, az új szabályok bevezetését követően például külföldi munkavállalás esetén nem kell majd új bankszámlát nyitni, és a fizetést az otthoni bankszámlájára utalhatja a munkáltató, amely összeg így az otthon maradó családtagoknak is könnyebben elérhetővé válik.

Hosszú távon mindenki jól jár

Dr. Erdős Gábor, a Faludi Wolf Theiss Ügyvédi Iroda bank- és finanszírozási csoportjának vezetője az unió döntésével kapcsolatban elmondta: joggal feltételezhető, hogy a rendelet hatására jelentősen nő majd azon bankok száma, melyek szolgáltatásai közül választhatnak a fogyasztók, vagyis erősödhet a bankok közötti verseny is, ami végeredményben a szolgáltatási költségek csökkenésével jár. A szakértő hozzátette: nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a rendelet a bankok részére is üzleti lehetőségeik bővítését kínálja, hiszen az új piacok megnyílásával szolgáltatásaikat az Európai Unióban bárhol könnyedén elérhetővé tehetik. Összességében a szakértő úgy véli, hogy az új szabályozással hosszú távon minden szereplő jól jár.

Az Egységes Euró Fizetési Övezetben a gazdasági élet szereplői tartózkodási helytől függetlenül, országhatáron kívül vagy belül, azonos feltételekkel (díjak, teljesítési idők, jogi keretek tekintetében), ugyanolyan egyszerűen és olcsón tudják fizetési műveleteiket végrehajtani, ahogy ezt jelenleg saját országukban is teszik. A SEPA célkitűzéseihez az Európai Unió 27 tagállama valamint Izland, Liechtenstein, Monaco, Norvégia és Svájc is csatlakoztak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Önként adják oda a csalóknak a pénzüket – Nem tanulnak a magyarok
Sipos Ildikó | 2026. július 2. 05:46
Tízből csak három magyar képes felismerni, hogy online csalási kísérlettel áll szemben.
Pénzügyi szektor Olyat húzott az OTP, amire még nem volt példa az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:44
Az EU bankjai közül elsőként indítottak kötvényprogramot Hongkongban.
Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG