A kedvezőtlen gazdasági környezet, a magyar háztartások devizajelzáloghitel-adósságának enyhítését célzó állami intézkedések, valamint a különadó 2011-ben minden eddiginél nagyobb kihívás elé állították a magyar bankszektort. Az UniCredit Bank ugyanakkor növekvő ügyfélköre, az ügyfélkiszolgálás folyamatos fejlesztése és hagyományosan költségtakarékos gazdálkodása révén a piacnál kedvezőbb eredményességi és egyéb pénzügyi mutatókat ért el - értékeli a 2011-es év eredményeit a bank közleménye.
Hitelállományát az UniCredit Bank növelni tudta 2011-ben. A Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) szerint az ügyfeleknek nyújtott hitelek nettó állománya mintegy 5 százalékkal 1142 milliárd forintra nőtt. Ennek köszönhetően a bank a lakossági és a vállalati hitelek szegmensében is növelni tudta piaci részesedését.
Az ügyfélbetétek állománya jelentős, csaknem 8 százalékos növekedéssel 1052 milliárd forintra emelkedett, a nettó hitel/betét mutató pedig 108,5 százalékra csökkent 2011 végére, ami a bankszektor átlagánál lényegesen kedvezőbb érték.
2011-ben az UniCredit Bank konszolidált mérlegfőösszege csaknem 10 százalékos bővüléssel 1698 milliárd forintra nőtt. A költség/jövedelem mutatója (a banki különadót is beszámítva) 47 százalékra csökkent, mely a bankpiac legjobbjai közé tartozik.
Az UniCredit Bank egy egészében veszteséges szektorban is eredményes évet zárhatott 2011-ben is, bár 14,5 milliárd forintos adózott eredménye 23 százalékkal elmarad az előző évitől. Az UniCredit banki vállalkozásként és munkáltatóként összesen mintegy 17 milliárd forint adó- és illetékutalást teljesítsen az államnak 2011-ben.
A magyar bankszektor egésze veszteséggel zárta az évet, az Unicredit azonban nyereséget ért el 2011-ben. A 14,5 milliárd forintos adózott eredmény 23 százalékkal kevesebb, mint az egy évvel korábbi; a költségvetésnek 17 milliárdot fizettek be tavaly.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
25 perce
-
Hogyan reagál erre Kármán András?
34 perce
-
Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
körülbelül 1 órája
-
Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
körülbelül 1 órája
-
Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
körülbelül 1 órája
-
548 embert mentett meg a haláltól a kaliforniai kormányzó
2 órája
-
Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
2 órája
Mfor.hu Top24
- Ügynökakták: nem Lezsák Sándor az egyetlen, aki hibásan jelent meg a listán
- A 4000 milliárd forint nyomában: mit is jelentett be igazából Kapitány István?
- Gyanúsan használták fel a közpénzeket, végelszámolják az előző kormány által létrehozott központot
- Magyar Péter Berlinbe látogat a jövő héten, a német kormány nagyon elégedett a Tisza-kormánnyal
- Elismerést és tanácsot is kaptak Magyar Péterék a britektől
- Nyitva maradnak a budapesti aluljárók – továbbra is kétes alakok gyűjtőhelye az Örs Vezér tere
- Nemcsak jogsértő volt a drogériai árrésstop, más károkat is okozhatott
Pénzügyi szektor
Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor
Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor
Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor
A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor
Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor
20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor
Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor
Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor
Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor
Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják.
Heti top
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Magyar Péterék megmondták, milyen forintárfolyammal kalkulálnak jövőre 2026. október 31. 11:17
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
körülbelül 1 órája
Makro / Külgazdaság
Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
548 embert mentett meg a haláltól a kaliforniai kormányzó
Egy tollvonással kiürítette a halálsort Gavin Newsom.
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Egészen különös, mire költenek most a magyarok
08:45
-
Kiszáradnak a magyar földek: az aszály miatt drámai terméskieséssel zárul az év
05:33
-
Már készülnek a cégek az év végi rohamra: egyre több diákmunkást keresnek, ennyit fizetnek
16:52
-
Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis: megvannak az országos döntő első résztvevői
15:54
-
A Lidl már pontosan tudja, mi történik, ha szenteste zárva tartanak
15:07
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
2026. november 5. 18:29
-
Ezt javasolta Magyar Péteréknek a brit ENSZ-nagykövet
2026. november 5. 17:34
-
Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
2026. november 6. 08:07
-
Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
2026. november 5. 09:51
-
Bod Péter Ákos: Amerika és a többiek a demokrata hullám után
2026. november 6. 05:51
Dráguló devizák. 

