1p
Megőrizte nyereségtermelő képességét a TakarékBank, ami megalapozza az ez évre tervezett további expanziót, a hitelintézet 195 millió forint adózott nyereséggel zárta a múlt évet - számolt be részvényeseinek szerdai közgyűlésén a TakarékBank Zrt.

A bank közleménye szerint a takarékszövetkezeti integrációba tartozó szövetkezeti hitelintézetek többségi és a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. 39,28 százalékos tulajdonában lévő hitelintézet mérlegfőösszege 2012-ben 390 milliárd forint volt, betétállománya 341, hitelállománya 132 milliárd forintot tett ki.



Az előző évben, 2011-ben a mérlegfőösszeg 369,5 milliárd forint volt, az adózás utáni nyereség 462 millió forintot ért el.

Az integráció központi bankjának üzemi eredménye 1,85 milliárd forint lett, amelyet a banki különadó és a hitelintézeti járulék mellett rendkívüli tételként az Országos Takarékszövetkezeti Intézményvédelmi Alapba (OTIVA) való belépéssel együttjáró 290 millió forintos befizetés is terhelt.

A tartós eredményességnek köszönhetően stabil maradt a bank tőkemegfelelése, a saját tőke 15,5 milliárd forintos értéke egymilliárd forinttal meghaladta a 2011. évit, a szabályozás szerinti tőkemegfelelési mutató 11,74 százalék, az előírt minimálisan 8 százalékos mértékkel szemben.

A múlt év végén a bank teljes bruttó hiteleinek 92,6 százaléka a problémamentes kategóriába tartozott. Ezzel az aránnyal a TakarékBank kiemelkedik a banki szektor átlagához képest - jegyzi meg a közlemény.

Új lehetőségek az állam belépésével

A tavaly elért 195 millió forintos adózott eredménnyel a TakarékBank azon kevés hitelintézet közé tartozik, amely megőrizte eredménytermelő képességét, az előzetes adatok szerint összességében 161 milliárd forint veszteséget felhalmozó kereskedelmi bankok között - ahogy ennek a Privátbankár utánajárt, ezt 3 nagyobb bank hozta össze.

A takarékszövetkezeti integráció központi bankjaként főként az integráció tagintézményeit és vállalatokat hitelező TakarékBank idei első negyedéve is eredményes volt, nettó profitja meghaladta a tervezettet (a közlemény erre konkrét adatot nem tartalmazott).

"Jelentős eredménynek tartom, hogy a gazdasági recesszió, a nehéz üzleti körülmények és a bankszektor jövedelmezőségét közelről érintő új jogszabályok ellenére pozitív eredménnyel zárhattuk a tavalyi évet, mert ez jó alapot ad ahhoz, hogy éljünk az állami tulajdonos belépésével megnyíló üzleti lehetőségekkel" - idézi a közlemény Csicsáky Pétert, a TakarékBank elnök-vezérigazgatóját.

Csicsáky Péter elmondta: fontos mérföldkőhöz érkezik 2013-ban a takarékszövetkezeti stratégiai együttműködés fejlesztésének programja, amelynek első lépéseiről az idei májusi közgyűléseken döntenek majd az integrációba tartozó hitelintézetek.

A tervezett ütemezés szerint legkésőbb 2014 elejére az új integrációs szerződés aláírását előkészítő munka befejeződik. Az üzleti együttműködés kiteljesítésével párhuzamosan pedig napirenden van az intézményvédelmi rendszer továbbfejlesztése, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által is támogatott erős integráció létrehozása, ebben az OTIVA tagjaként a TakarékBankra szintén hárul feladat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
Pénzügyi szektor Az euróövezetben romlott a fogyasztói hangulat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 16:53
Az euróövezetben romlott a szeptemberi fogyasztói hangulatindex az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) kedden közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint. Az előző négy hónapban rendre javult a hangulatindex.
Pénzügyi szektor A vagyonadó előnyei mellett számolni kell a negatívumokkal is
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:38
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) háttérbeszélgetésén a vagyonadó állt a fókuszban. 
Pénzügyi szektor Zuhan a bankok nyeresége, viszi a pénzt az extraprofitadó
Herman Bernadett | 2026. szeptember 8. 10:21
Bár a magyarországi bankrendszer egyedi szinten továbbra is szemmel látható profitot termel, a felszín alatt komoly strukturális torzulások és hatékonysági problémák húzódnak meg. A hitelezés pörög, de az állam mohósága miatt a nyereség egyre kevesebb.
Pénzügyi szektor Nem indult jól a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 09:47
Mérsékelten optimista a nemzetközi befektetői hangulat.
Pénzügyi szektor Remek első félévet zárt az MBH
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 07:58
Az MBH Bank 2026 első félévet is rendkívül stabil tőkehelyzettel zárta.
Pénzügyi szektor Rekordot döntött a számlanyitás a Gránit Banknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 16:29
A pénzintézetnél soha nem nyitottak még annyi új lakossági számlát egy negyedév alatt, mint 2026 második negyedévében.
Pénzügyi szektor Jó napja volt pénteken a magyar fizetőeszköznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 19:09
Erősödött a forint.
Pénzügyi szektor Ez volt az nap, amikor Európa rosszabbul teljesített, mint mi
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:18
Túlnyomórészt csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG