1p
Összesen 306,7 milliárd forintos veszteséget termeltek tavaly a bankok, de voltak nyereséges pénzintézetek is, ezek 146,2 milliárd forint profitot termeltek összesen. Érdekes, hogy az így keletkező 159 milliárdos veszteséget, amit a bankszektor termelt, három bank könyvelte el.

A PSZÁF adatai szerint 2012-ben az azt megelőző évhez hasonlóan veszteséges volt a hitelintézeti szektor; a 159,1 milliárd forintos veszteség a megelőző évinél 36,6%-kal alacsonyabb. A súlyosan veszteséges bankszektor 2012. évi vesztesége kétharmad akkora volt, mint tavalyelőtt.

Korábban megírtuk, hogy a bankoknál erős polarizáltság figyelhető meg az eredmény tekintetében: a veszteséges bankok 306,7 milliárd forintos összes veszteségének 88,4%-a a három leginkább veszteséges banknál keletkezett, és a nyereséges intézmények 146,2 milliárd forintos eredményének is több mint kétharmadát három bank érte el.

A legtöbb nagy bank már jelentette 2012-es eredményét, amelyből kiderült, hogy CIB Bank könyvelte el az egész bankszektor veszteségének felét. Ha ehhez hozzávesszük az MKB és a Raiffeisen veszteségét is, akkor 291,8 milliárdos összeget kapunk, ami nagyságrendileg közelíti a szektor veszteségét.

Kisebb mínuszban zárta a 2012-es évet az FHB és az Erste Bank. Utóbbinál ez nagy eredménynek számít a 2011-es mérlegéhez képes, amikor több mint 157 milliárdot veszített.

Bankok 2012 2011
Budapest Bank 10,85 9,44
CIB Bank -151,9 -37,3
Citibank 9,4
10,8
Erste Bank -6,1

-157,6

K&H Bank 20,5
0,6
MKB -87,7
-121
OTP core

94,6

114
Raiffeisen -52,2
-106,5
FHB
-4,5 -5,6

A nyereségen sem sok bank osztozott, annak jelentős részét a az OTP tudhatja magáénak, bár ha a bankadó és végtörlesztés eredményhatását is számításba vesszük, akkor az OTP csak 66 milliárdos profitot termelt.

Az OTP bankon kívül a Citibank és Budapest Bank termelt 10 milliárd forint körüli adózott bevételt, illetve a K&H Bank 20,5 milliárdos nyereséget.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A különadók sem ártottak a CIG Pannóniának
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 08:28
Kiemelkedő nyereséggel zárta 2025-öt a cég. 
Pénzügyi szektor Megszedték magukat az amerikai bankok
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:57
Az amerikai bankok együttes nyeresége tavaly 295,6 milliárd dollár volt, 27,5 milliárd dollárral (10,2 százalékkal) nagyobb az előző évinél – áll az amerikai szövetségi betétbiztosítási társaság (FDIC) honlapján.  
Pénzügyi szektor Kiváló évet zárt az Erste csoport
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:45
Sikeres volt a 2025-ös év – jelentette be az orsztrák bankcsoport. 
Pénzügyi szektor Már a harmadik éve szárnyal ez a megtakarítási forma
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 11:15
Az önkéntes nyugdíjpénztárak tavaly – vagyonnal súlyozva – átlagosan 9 százalék feletti nettó hozamot értek el. Ráadásul a pénztári portfoliók harmadának hozamrátái kétszámjegyűek lettek.
Pénzügyi szektor Régóta várt lépésre szánhatják el magukat Varga Mihályék
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 06:31
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, elemzői várakozások szerint közel másfél éve először 25 bázispontos kamatvágás jöhet.
Pénzügyi szektor Nagy Márton szerint túl sok a bank Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. február 17. 12:51
A miniszter csak öt nagy bankot szeretne látni az országban.
Pénzügyi szektor Izmos eredmények – nagyot ment az NGM alá tartozó cég
Privátbankár.hu | 2026. február 16. 11:51
Kedvezőtlen környezetről számoltak be, ennek ellenére dinamikus növekedést mutattak 2025-ben.
Pénzügyi szektor Az Európai Központi Bank ezzel kilép a globális piacra
Privátbankár.hu | 2026. február 15. 09:01
Az Európai Központi Bank szombaton terveket mutatott be az euró likviditási védőhálójához való hozzáférés kiszélesítésére, globálisan elérhetővé és állandóvá téve azt, hogy megerősítse az egységes valuta nemzetközi szerepét.
Pénzügyi szektor Nőnek, de még nem túl sokáig tartanak ki a nyugdíjpénztári megtakarításaink
Privátbankár.hu | 2026. február 11. 08:55
Az elmúlt évben tovább nőtt az egy tagra jutó szolgáltatási kiadás átlagos összege az önkéntes nyugdíjpénztáraknál, és megközelítette a négymillió forintot. Ez az összeg ugyanakkor még mindig csak nem egészen 16 havi átlagnyugdíjnak felel meg.
Pénzügyi szektor Győr Tamás: A beruházások és az ipar elérte lokális mélypontját
PR | 2026. február 10. 13:41
A CIB Bank kkv üzletágigazgatója az elmúlt és az elkövetkező öt év legnagyobb támogatási és ezzel beruházási hullámát várja az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban. Interjú Győr Tamással.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG