1p
Az OTP Csoport az előző évinél 46 százalékkal magasabb, 122,59 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el 2012-ben, elsősorban az alacsonyabb egyszeri tételek és a külföldi leányvállalatok magasabb nyereségessége miatt – közölte a bank a BÉT honlapján pénteken.

A társaság, gyorsjelentése szerint, a negyedik negyedévet 26,15 milliárd forint adózott nyereséggel zárta, ami alacsonyabb a harmadik negyedévi 42,54 milliárd forintos profitnál, de lényegesen jobb az előző év hasonló időszaki 25,84 milliárd forintos veszteségnél. Az elemzők ennél jobb adózott eredményre számítottak, dráma azonban így sincs, hiszen a bank növelte céltartalékait (2010 óta a legnagyobb arányban) és a külföldi leányvállalatok is jól teljesítettek. A csoport eredményének 40%-át adják a külföldi leánybankok. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a bankot különadók sújtották és érződik még a devizaadós-mentésből származó kormányzati intézkedések hatása is az eredményen. De nézzük a részleteket!



Idehaza csökkentek a kockázati költségek

Mi lesz az OTP árfolyamával?
Az OTP részvényeivel az éves jelentés közzétételét megelőző évben 3215-4945 forintos sávban kereskedtek a Budapesti Értéktőzsdén. Az OTP papírjai 14 forintos, 0,29 százalékos napi emelkedéssel 4835 forintos árfolyamon zárták a csütörtöki kereskedést. Kedden egyértelműen a bankpapírok emelkedése húzta a BUX-ot kihasználva a jó nemzetközi hangulatot. A kormány újabb adósmentő tervei tegnap már elbizonytalanították a befektetőket, a negyedéves jelentés több megállapítása (tartalékok, hitelportfólió, külföldi leánybankok eredménye) ugyanakkor bizakodásra adhat okot. A nemzetközi piacok lendülete ugyan fogyatkozott, de egyelőre még tart az optimizmus.

Az OTP gyorsjelentésében megállapítja: a jelentős éves eredménynövekedés mögött elsősorban az áll, hogy 2012-ben nem került sor goodwill leírásra, illetve a deviza jelzáloghitelek végtörlesztésének negatív eredményhatása már kevésbé érvényesült, miközben a bankadó nagysága gyakorlatilag változatlan volt.

Csoportszinten az adózás előtti eredmény 13 százalékkal 192,19 milliárd forintra csökkent. A működési eredmény 3 százalékkal 449,66 milliárd forintra nőtt, miközben a kockázati költségek 8 százalékkal 253,69 milliárd forintra emelkedtek.

A bankcsoport egyszeri, korrekciós tételek nélkül számított konszolidált adózás utáni eredménye 2012 egészében 7 százalékkal 149,95 milliárd forintra csökkent a magyar csoporttagok 19 százalékos eredménycsökkenése mellett.

Ezen belül, a magyar alap banki tevékenység egyszeri tételek nélkül számított eredménye 17 százalékkal 94,59 milliárd forintra csökkent. Az orosz nyereség ugyanakkor – döntően a javuló működési eredmény hatására - 15 százalékkal 47,16 milliárd forintra, míg a bolgár profit - elsősorban a kockázati költségek mérséklődése miatt - 90 százalékkal 24,21 milliárd forintra nőtt.

A külföldi csoporttagok profit-hozzájárulása így 41 százalékra nőtt 2012-ben az előző évi 32 százalékról.

Az utolsó negyedévben nem nőtt a nemteljesítő hitelek aránya

A csoport magyarországi alaptevékenységének alacsonyabb nyeresége elsősorban a működési eredmény jelentős csökkenésével magyarázható. A kockázati költségek 5 milliárd forinttal csökkentek ugyan, de a bevételek 6 százalékkal estek. Utóbbihoz markánsan járult hozzá a nettó kamateredmények 11 százalékos visszaesése, amely a kamatmarzsok mérséklődésével és a devizahitelek végtörlesztése révén kieső bevételekkel magyarázható.

A nettó díj- és jutalékbevételek ugyanakkor 1 százalékkal emelkedtek. A magyarországi működési költségek 1 százalékkal csökkentek.

Az OTP nemteljesítő hiteleinek magyarországi aránya a 2011. év végi 13,6 százalékról 16,1 százalékra nőtt 2012-ben, de a negyedik negyedévben már nem változott ez a mutató.

A cégek kapnak hitelt az OTP-től

Az OTP magyarországi bruttó (árfolyamszűrt) hitelállománya 7 százalékkal csökkent 2012-ben. A jelzáloghitelek bruttó állománya 9 százalékkal csökkent, a fogyasztási hiteleké stagnált, a mikro- és kisvállalkozói hitelek állománya pedig 8 százalékkal nőtt. A közép- és nagyvállalati hitelek állománya 6 százalékkal, az önkormányzati hiteleké 13 százalékkal csökkent.

Csoportszinten az OTP legszűkebb, Core Tier 1 tőkemegfelelési mutatója tovább javult a negyedik negyedévben: 14,7 százalékra nőtt a harmadik negyedév végi 13,9 százalékról, illetve a 2011 végi 12,0 százalékról.

A bankcsoport nemteljesítő hiteleinek aránya 19,1 százalék volt 2012 végén a szeptember végi 19,0 százalékot és a 2011 végi 16,6 százalékot követően. Jelentős mértékben, éves szinten 3,3 százalékponttal 80 százalékra javult a problémás hitelek fedezettsége.

Az OTP Csoport mérlegfőösszege 10 113,47 milliárd forint volt 2012 végén, alig 1 százalékkal alacsonyabb mint egy évvel korábban.



Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 39310 39310 40220 -0,76% 0 0 20 156 248 750 HUF 2026-02-27 17:05:10
MOL 3528 3500 3538 +0,23% 0 0 5 041 720 188 HUF 2026-02-27 17:11:04
MTELEKOM 2165 2160 2245 -1,37% 0 0 2 565 668 405 HUF 2026-02-27 17:05:03
RICHTER 11940 11850 12250 +0,93% 0 0 5 969 937 770 HUF 2026-02-27 17:05:24
OPUS 543 540 548 -0,91% 0 0 153 843 788 HUF 2026-02-27 17:05:06
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kétszeresére repítheti az olajárakat a zárlat – előre szólt az elemző Irán ügyében
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 19:46
A szakértő előre figyelmeztetett a legrosszabbra, ha Irán meglépi azt, amire most elszánta magát.
Részvény / Deviza / Áru A kőolaj árának emelkedését hozhatja a ma kirobbant izraeli-iráni konfliktus
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 13:48
Nagyon súlyosnak nevezte az iráni konfliktust Sárközy Miklós iranista, a Károli Gáspár Református Egyetem docense az M1 aktuális csatornán szombaton, megjegyezve, hogy a következmények megjósolhatatlanok, de az olaj világpiaci ára bizonyosan emelkedni fog.
Részvény / Deviza / Áru Pirosban zártak a New York-i piacok
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 08:02
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.  
Részvény / Deviza / Áru Gyengélkedett a BUX pénteken
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 19:16
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 233,63 pontos, 0,18 százalékos csökkenéssel 126 534,75 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Hirtelen sokat gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 18:51
Érezhetően gyengült pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest, de a hetet és február hónapot erősödéssel fejezte be.
Részvény / Deviza / Áru Rosszul indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 16:46
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru De mivel fizetnek majd a robotszolgáink?
Eidenpenz József | 2026. február 27. 14:46
Melyik AI-ban bízhatunk meg, és melyikben nem? Lehet-e egy robotnak bankszámlája? Mivel fizetnek majd az AI- vagy a robotszolgáink? Kell-e a mesterséges intelligenciának kriptovaluta? Megannyi kérdés, amelyeket az élet felvet, vagy már ma, vagy hónapokon, egy-két éven belül.
Részvény / Deviza / Áru Bottal ütik a Richter nyomát
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 11:54
Gyengébb nyitás után erős folytatás pénteken a pesti tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Kivárnak az európai tőzsdéken péntek reggel
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 09:46
Nem mozgás, inkább csak mocorgás volt a tőzsdéken.
Részvény / Deviza / Áru Nem fogja elhinni, mennyibe kerül az euró
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 07:24
Péntek reggeli friss árfolyamok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG