4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A magyar felhasználók megkedvelték az egyérintéses fizetést, amely megnyithatja az utat a mobiltárca-használat felé is. Óriási átalakuláson esnek át a pénzhasználati szokások, hiszen már okostelefonnal is fizethetünk ott, ahol eddig bankkártyával - erről a MasterCard mobil üzletfejlesztési vezetője, Szetnics László számolt be.

Pár évvel ezelőtt szinte még elképzelhetetlennek tűnt, hogy a karácsonyi vásárláson spóroljunk egy fél délutánt. Az egyérintéses technológia megjelenése, amit a vásárlók PayPass-ként ismerhettek meg, jelentősen felgyorsította a vásárlást. A kártyák helyét hamarosan az okostelefonjainkon működő mobiltárcák vehetik át, amelyek a plasztik kártyákkal szemben több lehetőséget adnak, például hűségpontokat gyűjthetünk vagy belépőjegyeket tárolhatunk rajtuk. Másrészt egyre gyakoribb az, hogy a lábunkat sem tesszük ki otthonról, hanem a neten keresztül vásárolunk. Szetnics László, a MasterCard mobil üzletfejlesztési vezetője szerint a következő lépés az lehet, ha egy eszközről kezelhetjük a pénzügyeinket, legyen szó akár internetes, akár bolti vásárlásról.

Privátbankár.hu: Miért akarnánk mobilt használni fizetéshez?

Szetnics László, MasterCard mobil üzletfejlesztési vezető: Ma már senki nem indul el mobiltelefon nélkül otthonról. Ha valaki otthon hagyja a készülékét, a statisztikák szerint 23 perc kell ahhoz, hogy észrevegye a hiányát. A pénztárcánk esetében ez órákba is telhet. Vagy képzeljünk el egy bevásárlást: mit csinálunk sorban állás közben? Emailezünk, chatelünk a telefonon. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha ezzel az eszközzel fizethetnénk is?

Szetnics László

PB: Mi kell ahhoz, hogy széles körben elterjedjen Magyarországon a mobiltárcák használata?

Sz.L.: A mobiltárcák sikeréhez elengedhetetlen néhány feltétel: széles elfogadó hálózat, szabványos rendszer, együttműködő környezet és megfelelő számú, fizetésre alkalmas mobiltelefon. A MasterCard egy keretrendszert ad ehhez. Mi végezzük a mobilfizetési ökoszisztéma elemei megfelelőségének a tanúsítását. Ide tartozik például a mobiltelefon, a SIM-kártya, a mobiltárca, vagy éppen az elfogadó terminálok hitelesítése. Azonban a technológián túl az is fontos, hogy a fogyasztók nyitottak legyenek. A magyarok szerencsére fogékonyak az új technológiákra. Az egyérintéses fizetés tekintetében egyenesen az élvonalba tartozunk, világviszonylatban is. Ezt mutatja, hogy egy év alatt több mint háromszorosára nőtt az egyérintéses bankkártyájukat aktívan használók száma.

PB: Ehhez széles elfogadói hálózat szükséges. Hány terminálnál tudunk egyérintéses bankkártyával vagy mobiltárcával fizetni?

Sz.L.: Ebben a tekintetben szerencsére jól állunk. Nem csak a vásárlók, hanem a kereskedők is igénylik ezt a technológiát, amelynek legnagyobb előnye, hogy hatalmas mértékben le tudja csökkenteni a sorban állás idejét. A Magyar Nemzeti Bank legutóbbi adatai szerint nagyjából 38.000 terminálnál fizethetünk egyérintéssel, ami az összes terminál 42 százaléka. Ez a szám nemzetközi viszonylatban is óriási. Nem csak Magyarország, de az egész régió jól áll ebben. Lengyelország, Csehország és hazánk is élen jár az egyérintéses fizetésekben.

PB: Mi lesz azokkal, akik még nem egyérintéses terminált használnak?

Sz.L.: A jelenleg üzemben levő bankkártya-elfogadó terminálokat az életciklusuk végén, de legkésőbb 2020. január elsejéig kell egyérintéses fizetésre alkalmas terminálokra lecserélni. Illetve minden 2016. január 1-től felszerelt új POS terminálnak pedig már az üzembe helyezéskor alkalmasnak kell lennie az egyérintéses fizetésre.

PB: Jöhet még valami a mobilfizetés után? Milyen innovációkon dolgozik a MasterCard?

Sz.L.: Az a célunk, hogy olyan digitális platformot hozzunk létre, amely képes egységesen kezelni az internetes és a bolti vásárlásokat. Ezért indítottuk el egy éve MasterPass™ nevű rendszerünket, amely online tárolja a vásárlók személyes, banki adatait és szállítási címüket, így ezeket nem kell a különböző webshopokba való be- vagy kijelentkezéskor újra meg újra megadni. A MasterPass™ jelenleg az online vásárlás világában nyújt egyszerű és biztonságos megoldást, ám hamarosan további funkciók is elérhetőek lesznek benne, például a személyek közötti pénzküldés (mobilszámról mobilszámra), számlafizetés vagy mobilegyenleg feltöltés. Amint a rendszer egésze elkészül, a kártyabirtokosok egyetlen alkalmazás segítségével fognak tudni fizetni akár valódi boltokban, akár webshopokban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
Pénzügyi szektor Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG