4p

A pénzintézet nem tartotta be a többes biztosítási ügynöki előírásokat. 

Összesen 55 millió forint felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az MNB az Erste Bankra a hitelintézet többes biztosítási ügynöki tevékenységéhez kötődő jogsértések miatt.

A bank többes ügynökként nem kínált kellő számú versengő biztosítást ügyfeleinek, nem mindig rendelkezett biztosításközvetítői tevékenységet irányító vezetővel, s problémás volt panaszkezelési tevékenysége is. A feltárt hibák nem befolyásolják az intézmény megbízható működését – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Mint írják, korlátozott terjedelmű – kizárólag a biztosításközvetítői tevékenységre vonatkozó – célvizsgálatot végeztek az Erste Bank Hungary Zrt.-nél (többes ügynök), a 2017. január 1-jétől a vizsgálat lezárultáig tartó időszakot áttekintve.

A jegybank megállapította, hogy a többes ügynök az életbiztosításoknál egyáltalán nem, míg a nem-életbiztosítások területén mindössze egy ágazatban kínált (ott is csak egy időszakban) versengő termékeket. A többes biztosítási ügynöki engedéllyel rendelkező közvetítőknek ugyanakkor kellő számú, a piacon hozzáférhető biztosítást kell személyre szabottan elemezniük és a fogyasztóknak átadniuk, az ajánlatok kapcsán így segítve ügyfeleik döntését. Ha a közvetítő csak egy biztosító vagy egy tulajdonosi körhöz tartozó biztosítók konstrukcióit kínálja, akkor függő ügynökként működik, az ügyfelek érdekeit védő garanciális rendelkezéseket megszegve.

A vizsgálat megállapítása szerint emellett a többes ügynök nem a jogszabályi előírásokkal összhangban teljesítette biztosítási igényfelmérési, illetve alkalmassági felmérési kötelezettségeit sem. Hosszabb ideje hiányzott a biztosításközvetítési tevékenységet irányító vezető is.

Több hiányosságot is találtak 

A többes ügynök nem rendelkezett a vonatkozó uniós rendelet (IBIP) által előírt (a biztosítási alapú befektetési termékekhez kötődő) összeférhetetlenségi politikával, belső szabályzatai nem voltak alkalmasak az összeférhetetlenségi formák feltárására, s nem mérte fel az ösztönzők esetleges káros hatásait. Mindezek mellett nem volt megfelelő a felügyeleti adatszolgáltatása sem.

Fogyasztóvédelmi problémát jelentett, hogy a többes ügynök az ügyfelek panaszairól vezetett nyilvántartásában nem rögzítette maradéktalanul a jogszabályi rendelkezésekben előírt adatokat. Hiányzott a panasz elutasításának indoka, illetve a panasz rendezésére/megoldására szolgáló intézkedés határideje, illetve több esetben nem a panasz megválaszolásának tényleges időpontja szerepelt a nyilvántartásban. 

Az MNB közleménye kitér arra is, előfordult, hogy az ügyfél nem kapott teljes körű választ panaszára, illetve néhány esetben a többes ügynök nem tudta kétséget kizáróan igazolni a panaszos megkeresésére adott válasza elküldésének tényét és időpontját. Az ügyfelek számára ugyanakkor alapvető fontosságú, hogy mihamarabb meggyőződhessenek panaszuk megalapozottságáról, elutasítás esetén pedig dönthessenek további jogorvoslati igényeikről. Mindezek nyomán az MNB ma közzétett határozatában kötelezte a többes ügynököt a feltárt hiányosságok kijavítására.

Több jogsértés kapcsán a többes ügynöknek 45 napon belül írásban kell beszámolnia a jegybanki kötelezés nyomán megtett intézkedéseiről.

40+15 milliós büntetés 

A jegybank a jogsértések miatt 40 millió forint felügyeleti és 15 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot is kiszabott. A bírságösszeg mértékét enyhítette egyebek közt, hogy az Erste Bank együttműködött a vizsgálat során, s több hiányosság kapcsán már korrekciós intézkedéseket tett.
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
Pénzügyi szektor Az euróövezetben romlott a fogyasztói hangulat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 16:53
Az euróövezetben romlott a szeptemberi fogyasztói hangulatindex az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) kedden közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint. Az előző négy hónapban rendre javult a hangulatindex.
Pénzügyi szektor A vagyonadó előnyei mellett számolni kell a negatívumokkal is
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:38
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) háttérbeszélgetésén a vagyonadó állt a fókuszban. 
Pénzügyi szektor Zuhan a bankok nyeresége, viszi a pénzt az extraprofitadó
Herman Bernadett | 2026. szeptember 8. 10:21
Bár a magyarországi bankrendszer egyedi szinten továbbra is szemmel látható profitot termel, a felszín alatt komoly strukturális torzulások és hatékonysági problémák húzódnak meg. A hitelezés pörög, de az állam mohósága miatt a nyereség egyre kevesebb.
Pénzügyi szektor Nem indult jól a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 09:47
Mérsékelten optimista a nemzetközi befektetői hangulat.
Pénzügyi szektor Remek első félévet zárt az MBH
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 07:58
Az MBH Bank 2026 első félévet is rendkívül stabil tőkehelyzettel zárta.
Pénzügyi szektor Rekordot döntött a számlanyitás a Gránit Banknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 16:29
A pénzintézetnél soha nem nyitottak még annyi új lakossági számlát egy negyedév alatt, mint 2026 második negyedévében.
Pénzügyi szektor Jó napja volt pénteken a magyar fizetőeszköznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 19:09
Erősödött a forint.
Pénzügyi szektor Ez volt az nap, amikor Európa rosszabbul teljesített, mint mi
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:18
Túlnyomórészt csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG