2p
Ma kilenc devizahiteles ügyet tárgyalt a bíróság másodfokon, mind a kilenc tárgyaláson túl vagyunk. Ezek a döntések születtek.

Október 30-ra halasztotta a határozat kihirdetését a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla az FHB Ingatlanlízing devizahitelekkel kapcsolatos perében. Arról is határoztak, hogy november 4-én mondanak ítéletet a Credit House Magyarország Ingatlanfinanszírozási Zrt. és az UniCredit Bank Hungary Zrt. ügyében.

Az UniCredit Ingatlanlízing Szolgáltató, az UniCredit Immo Truck Pénzügyi Szolgáltató Zrt. és az UniCredit Leasing Hungary keresetét elutasították és helyben hagyták a Budapest Autófinanszírozási Zrt. ügyében hozott elsőfokú ítéletet, amely szerint tisztességtelenek a pénzintézet általános szerződési feltételei. Ugyanígy jártak el az IMPULS-Leasing Hungária ügyében is:  jogerős lett az elsőfokú ítélet, amely szerint a pénzintézet általános szerződési feltételei érvénytelenek és tisztességtelenek.

A legnagyobb meglepetés azonban az volt, hogy az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatva, teljes egészében elutasította a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla a Magyar Cetelem Bank Zrt. keresetét. Ez volt az a pénzintézet, amely az elsőfokú tárgyalás alapján bizonyos időszakokban tisztességes volt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
Pénzügyi szektor Pozitív hangulatban zártak az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:54
A Brent hordónként 83,90 dolláron állt, ami 0,72 százalékkal magasabban az előző záróértékénél.
Pénzügyi szektor Csak piciket lépegetett ma a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:34
Az év eleje óta a forint az euróval szemben 6,7 százalékot erősödött a hazai fizetőeszköz. 
Pénzügyi szektor A nap végére a kedvező nemzetközi hangulat miatt emelkedett itthon a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 17:38
A részvénypiac forgalma 25,0 milliárd forint volt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG