1p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A Bankszövetség reményei szerint 2013-tól teljesen megszűnik a bankadó Magyarországon. Várakozásaik szerint az új árfolyamgát nagyon népszerű lesz, a devizahiteleseknek akár 90 százaléka is élhet vele. Az önkormányzatok devizahiteleivel kapcsolatban a Bankszövetség főtitkára elmondta, hogy a felvételkor az önkormányzatok diktálták a feltételeket, így nincs miről vitázni.

Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára az Inforádió műsorában kifejtette, hogy az utóbbi időben nyitottabbá, konstruktívabbá vált a szektor és a kormányzat közötti együttműködés. A bankok a kormánytól elsősorban kiszámítható környezetet várnak, és azt, hogy a terheket a gazdaság valamennyi szereplője, valamennyi ágazat arányosan viselje. Ha lesz európai banki különadó, a magyar adó is erre a szintre csökken, de a Bankszövetség azt reméli: a várható növekedési áldozat miatt végül nem lesz új típusú európai bankadó jövőre, így Magyarországon is teljesen megszűnik ez a teher.

Az árfolyamgát új rendszeréről elmondta, hogy ezzel az ügyfelek rosszul nem, csak jól járhatnak, így népszerű termék lesz, számításaik szerint a devizahitelesek legalább 50, de akár 90 százaléka is élhet az új lehetőséggel. Úgy vélte, hogy a parlament elé terjesztett szöveg nem változik lényegesen, a kormány ragaszkodik majd a Bankszövetséggel közösen elfogadott szakmai programhoz.

Az új árfolyamgát miatti szerződésmódosításokra felkészült a bankszektor, bár óriási terhet jelent, hiszen 10 év alatt felgyűlt devizahitel-állomány átszervezését kell néhány hónap alatt megoldani. Rohanásra nincs ok, az év végéig lehet igényelni az árfolyamrögzítést, de a Bankszövetség főtitkára azt javasolta az ügyfeleknek, hogy előzetesen kérjenek időpontot a bankjuktól, előre tájékozódjanak, és tudjanak jól kérdezni.

Az új lehetőséggel az ügyfél megtakarítása és a banki teher is a forint árfolyamának függvénye, a törlesztőrészletek néhány tízezer forinttal csökkenhetnek, a bankok terhe több tízmilliárd forintra rúghat.

Az önkormányzatok helyzetét firtató kérdésre Kovács Levente elmondta, hogy a több ezer önkormányzatból néhány száznak van devizahitele, amelynek felvételkor az önkormányzatok diktálták a feltételeket, ahogy a kötvénykibocsátásoknál is. A banki szektor egységesen azt a véleményt képviseli, hogy a szerződéskötéskor jogszerűen jártak el, és nincs miről vitázni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
Pénzügyi szektor Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG