1p
Akár súlyos esés is lehet ausztrál banki profitokban, miután folytatódott a bányaipar visszaesése. A bankok kitettsége ugyan kicsi, viszont az ország a bányászatból él.

Jelentős csapást mérhet az ausztrál bankrendszerre, hogy az ország motorját adó bányászat az utóbbi időben egyértelműen a lassulás jeleit mutatja - idézi a MarketWatch az Ausztrál Nemzetközösségi Bank (Commonwealth Bank of Australia) elemzőit. A banki profitok akár 9 százalékkal is csökkenhetnek annak ellenére, hogy a banki mérlegekben a bányavállalatoknak nyújtott kölcsönök kevesebb mint 1 százalékot képviselnek a négy legnagyobb banknál.  

A CBA elemzői ezt azzal magyarázzák, hogy az ország gazdasága olyan nagy mértékben van kitéve a bányászatnak és az ahhoz kapcsolódó szállításoknak, hogy a hatás átgyűrűzik majd több más szektorba is, ami visszaveti a hitelfelvételt és általában a pénzügyi aktivitást.  Az elemzők becslése szerint a profitok átlag 7,5 százalékkal csökkenhetnek a pénzügyi szektorban 2013 folyamán. Az elmúlt hónapokban folyamatosan emelkedik az ausztrál kereskedelmi mérleg hiánya, ez pedig növeli az aggodalmat, hogy a hatalmas rali véget érhet nemsokára a bányászatban.

Az ausztrál jegybank a héten csökkentette 2009 vége óta nem látott szintre az irányadó kamatot, mivel a jegybank becslése szerint a gazdaság és a nyersanyagok iránti kereslet az eddigi becslésénél is jobban vissza fog esni. Ezen kívül a kínai gazdaság lassulása, illetve az azt övező bizonytalanságok is rendkívül érzékenyen érintik a szigetországot, mivel Ausztrália a kínai ipar egyik nyersanyagszállítója.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
Pénzügyi szektor Pozitív hangulatban zártak az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:54
A Brent hordónként 83,90 dolláron állt, ami 0,72 százalékkal magasabban az előző záróértékénél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG