2p
Az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet ügyfeleinek és betéteseinek egyelőre semmilyen teendőjük nincsen, mindenről időben értesítést kapnak majd - mondta Binder István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője.
A jegybank a betétesek rendezett kártalanítása érdekében július 4-étől betét- és forráskifizetési tilalmat rendelt el az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezetnél, illetve felügyeleti biztosok kirendeléséről döntött. Részletek >>>

Valamennyi érintett hatóság és szervezet, így a jegybank, a felügyeleti biztosok, a Takarékbank Zrt., a szövetkezeti integráció és az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) azon dolgozik, hogy a betétesek rendezett körülmények közt minél hamarabb hozzájuthassanak követeléseikhez - tette hozzá.

A takarékszövetkezet betéteseit kettős betétvédelmi és garanciarendszer védi: a takarékszövetkezetnél még meglévő likvid eszközök mértékéig a betétállományt állomány-átruházással a Takarékbank Zrt. veszi át, illetve igény esetén kifizeti a betéteseknek a szövetkezeti integrációs törvény alapján. Az ezen felüli betétösszegeknél az OBA a jogszabályok adta határidőn belül akár 100 ezer eurós összeghatárig (több mint 30 millió forintig) kártalanítja a biztosított követeléssel bíró betéteseket a hitelintézeti törvény alapján.

Korábban Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős államtitkára szintén úgy nyilatkozott: minden kisbetétes hozzájut a pénzéhez, a takarékszövetkezetnek a május 31-i adatok szerint 28 ezer betétese volt.

Így jön a nyugdíj

A nyugdíjat postán utalják, a kifizetési naptár szerinti napon, a bejelentett folyósítási lakcímre küldenek minden juttatást - mondta Haudinger István, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság igazgatója. 

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság továbbá tájékoztató levelet is küld, amelyben többek között kifejti miként módosíthatja ellátási igényét a nyugdíjas. 

A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság számításai szerint mintegy 2800 ügyfelüket érintik az orgoványi takarékszövetkezettel kapcsolatos eljárások.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Megszedték magukat az amerikai bankok
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:57
Az amerikai bankok együttes nyeresége tavaly 295,6 milliárd dollár volt, 27,5 milliárd dollárral (10,2 százalékkal) nagyobb az előző évinél – áll az amerikai szövetségi betétbiztosítási társaság (FDIC) honlapján.  
Pénzügyi szektor Kiváló évet zárt az Erste csoport
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:45
Sikeres volt a 2025-ös év – jelentette be az orsztrák bankcsoport. 
Pénzügyi szektor Már a harmadik éve szárnyal ez a megtakarítási forma
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 11:15
Az önkéntes nyugdíjpénztárak tavaly – vagyonnal súlyozva – átlagosan 9 százalék feletti nettó hozamot értek el. Ráadásul a pénztári portfoliók harmadának hozamrátái kétszámjegyűek lettek.
Pénzügyi szektor Régóta várt lépésre szánhatják el magukat Varga Mihályék
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 06:31
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, elemzői várakozások szerint közel másfél éve először 25 bázispontos kamatvágás jöhet.
Pénzügyi szektor Nagy Márton szerint túl sok a bank Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. február 17. 12:51
A miniszter csak öt nagy bankot szeretne látni az országban.
Pénzügyi szektor Izmos eredmények – nagyot ment az NGM alá tartozó cég
Privátbankár.hu | 2026. február 16. 11:51
Kedvezőtlen környezetről számoltak be, ennek ellenére dinamikus növekedést mutattak 2025-ben.
Pénzügyi szektor Az Európai Központi Bank ezzel kilép a globális piacra
Privátbankár.hu | 2026. február 15. 09:01
Az Európai Központi Bank szombaton terveket mutatott be az euró likviditási védőhálójához való hozzáférés kiszélesítésére, globálisan elérhetővé és állandóvá téve azt, hogy megerősítse az egységes valuta nemzetközi szerepét.
Pénzügyi szektor Nőnek, de még nem túl sokáig tartanak ki a nyugdíjpénztári megtakarításaink
Privátbankár.hu | 2026. február 11. 08:55
Az elmúlt évben tovább nőtt az egy tagra jutó szolgáltatási kiadás átlagos összege az önkéntes nyugdíjpénztáraknál, és megközelítette a négymillió forintot. Ez az összeg ugyanakkor még mindig csak nem egészen 16 havi átlagnyugdíjnak felel meg.
Pénzügyi szektor Győr Tamás: A beruházások és az ipar elérte lokális mélypontját
PR | 2026. február 10. 13:41
A CIB Bank kkv üzletágigazgatója az elmúlt és az elkövetkező öt év legnagyobb támogatási és ezzel beruházási hullámát várja az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban. Interjú Győr Tamással.
Pénzügyi szektor Az MNB is lépett az MBH mai leállása miatt
Privátbankár.hu | 2026. február 10. 09:58
A jegybank azonnali lépéseket tesz az MBH Bank Nyrt.-nél felmerült informatikai probléma rendezésére.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG