A Jógazda és a soltvadkerti takarékszövetkezet felszámolása után a Körmend és Vidéke Takarékszövetkezet esete is az integráció szükségességét igazolja a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) szerint.
Az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben kifejtik: az integráció megújításával az állam célja az, hogy a szövetkezeti hitelintézetek hosszú távon stabil, versenyképes, biztonságosan működő pénzügyi csoporttá váljanak, és ne fordulhasson elő, hogy egyes takarékszövetkezetek felelőtlen gazdálkodásukkal veszélybe sodorják saját tagjaik és betéteseik pénzét. Ezt szolgálja az integrációhoz tartozó szövetkezeti hitelintézetek körében - neves könyvvizsgálók által végrehajtott - folyamatban lévő átvizsgálás is, melynek során felmérik a szektor szereplőinek jelenlegi állapotát és kockázati tényezőit.
Az OBA-garancián is túl
Hangsúlyozzák azt is, hogy a Körmend és Vidéke Takarékszövetkezet nem tagja az új, országos szövetkezeti hitelintézeti integrációnak, ugyanis még jóval az integrációs törvény 2013 júliusi hatályba lépése előtt, 2012 novemberében beadta bankká alakulási kérelmét.
A közlemény szerint a most zajló átvizsgálást követően a szövetkezeti hitelintézeti integráció tagjai között az év végéig fokozatosan lép életbe a tagok egyetemleges felelősségén alapuló keresztgarancia-rendszer. Ezzel lehetővé válik, hogy a jövőben az ország bármely szövetkezeti hitelintézeténél elhelyezett betétekért bármely más takarékszövetkezet is helyt álljon és viszont.
Az egyetemlegesség fokozatos létrehozásával a teljes integráció tőkeereje és likviditása a rendelkezésre áll majd az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által biztosított betéteken felüli megtakarítások védelmére is - tették hozzá.
Ennek anyagi fedezetét biztosítja, hogy az állam tavaly 136 milliárd forinttal növelte meg a szövetkezeti hitelintézetek szavatoló tőkéjét és létrehozta a szövetkezeti hitelintézetek új Tőkefedezeti Alapját. Így minden korábbinál jóval nagyobb biztonságban lesznek a takarékszövetkezetek ügyfeleinek megtakarításai, hiszen azokért - az OBA mellett - az összes szövetkezeti hitelintézet, a Takarékbank és az Integrációs Szervezet teljes vagyonával áll majd helyt - áll a közleményben.
A Szervezet szerint a Körmendi takarékszövetkezet igazolja az átalakítások szükségességét.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Váratlan lépésre szánta el magát Orbán Viktor
6 perce
-
Fontos üzenetet küldött Irán, ez semmi jót nem jelent
körülbelül 1 órája
-
Bekukucskáltak egy kínai kikötőbe – Amerikát is aggaszthatja, amit láttak
3 órája
-
Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
13 órája
-
Mitől olyan veszélyes Ukrajnára Mása és a medve?
16 órája
-
8500 dollárért szöktették külföldre a hadköteles ukránokat, elkapták őket
16 órája
-
Gázrobbanás történt egy turistanegyedben
16 órája
Mfor.hu Top24
- Hazatért a Rippl-Rónai-festmény
- Lekapcsolták a párost, akik hadköteles ukrán férfiakat csempésztek külföldre
- Íme a longevity fel nem ismert, 350 milliárd dolláros piaci rése
- Ismét a nyakába vette az országot Orbán Viktor is
- Mint a mesében: itt a hosszú és egészséges élet titka?
- A kétharmados kormánytöbbséggel tárgyalt az oktatási miniszter
- Pénzt kapnak a laktanyák
Pénzügyi szektor
Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor
Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
Pénzügyi szektor
Az euróövezetben romlott a fogyasztói hangulat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 16:53
Az euróövezetben romlott a szeptemberi fogyasztói hangulatindex az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) kedden közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint. Az előző négy hónapban rendre javult a hangulatindex.
Pénzügyi szektor
A vagyonadó előnyei mellett számolni kell a negatívumokkal is
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:38
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) háttérbeszélgetésén a vagyonadó állt a fókuszban.
Pénzügyi szektor
Zuhan a bankok nyeresége, viszi a pénzt az extraprofitadó
Herman Bernadett | 2026. szeptember 8. 10:21
Bár a magyarországi bankrendszer egyedi szinten továbbra is szemmel látható profitot termel, a felszín alatt komoly strukturális torzulások és hatékonysági problémák húzódnak meg. A hitelezés pörög, de az állam mohósága miatt a nyereség egyre kevesebb.
Pénzügyi szektor
Nem indult jól a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 09:47
Mérsékelten optimista a nemzetközi befektetői hangulat.
Pénzügyi szektor
Remek első félévet zárt az MBH
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 07:58
Az MBH Bank 2026 első félévet is rendkívül stabil tőkehelyzettel zárta.
Pénzügyi szektor
Rekordot döntött a számlanyitás a Gránit Banknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 16:29
A pénzintézetnél soha nem nyitottak még annyi új lakossági számlát egy negyedév alatt, mint 2026 második negyedévében.
Pénzügyi szektor
Jó napja volt pénteken a magyar fizetőeszköznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 19:09
Erősödött a forint.
Pénzügyi szektor
Ez volt az nap, amikor Európa rosszabbul teljesített, mint mi
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:18
Túlnyomórészt csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék.
Heti top
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt az újabb fordulat a benzinkutakon? 2026. szeptember 22. 11:36
- Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs 2026. szeptember 21. 05:41
- Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany 2026. szeptember 24. 10:23
Havi top
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik 2026. szeptember 4. 09:11
- Beütött a krach a benzinkutakon 2026. szeptember 3. 09:13
Friss
Nemzetközi
8500 dollárért szöktették külföldre a hadköteles ukránokat, elkapták őket
Egy katona és civil társa „vállalkozása” volt.
16 órája
Nemzetközi
Gázrobbanás történt egy turistanegyedben
Az athéni tragédia hat ember életét követelte.
16 órája
Nemzetközi
Az ellenzéknek udvarol a leendő kisebbségi román kormány miniszterelnök-jelöltje
20 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A feldarabolást is megfontolná Noel Tata, hogy elkerülje a 120 milliárd dolláros IPO-t2026. szeptember 26. 16:55 -
Szénbányászból lehet dollármilliárdos a 32 éves AI-vállalkozó2026. szeptember 26. 16:50 -
Tőzsdéről is kiveheti a H&M-et Svédország leggazdagabb családja2026. szeptember 25. 11:00 -
Barry Diller visszavonta 18 milliárd dolláros ajánlatát az MGM Resortsért2026. szeptember 25. 09:05 -
Ötezer milliárd forintot érhet az okosgyűrűk piacvezetője2026. szeptember 24. 12:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Hatalmas lavina zúdult a nepáli Himlung Himal alaptáborára, legalább 10-en eltűntek
08:33
-
Hétfőn Zágrábban van dolga? Akkor nem árt erről tudnia
16:31
-
Elhagyott biztosítói székház volt, designközpont lett
12:34
-
Két Abigél a háttérben – fő helyen egy szerethető étterem
15:06
-
Boros Botond: Visit Hungary tervek
13:40
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
top 24
-
Bekukucskáltak egy kínai kikötőbe – Amerikát is aggaszthatja, amit láttak
2026. szeptember 27. 05:45
-
Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
2026. szeptember 26. 09:04
-
Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
2026. szeptember 26. 09:55
-
Mitől olyan veszélyes Ukrajnára Mása és a medve?
2026. szeptember 26. 17:15
-
Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
2026. szeptember 26. 13:39



