1p
A magyar kormány kész a konzultációra az Európai Bizottsággal jegybankügyben, ha a testület - miután megismerte a Magyar Nemzeti Bankról szóló új törvény szövegét - ezt kezdeményezi - közölte a miniszterelnök szóvivője kedden Budapesten, újságírók előtt.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott: olyan fontos és súlyos ügyekben, mint a jegybanki függetlenség, helyes, ha mindenki alaposan tanulmányozza a másik álláspontját. Ezért is tájékoztatta Orbán Viktor miniszterelnök José Manuel Barrosót, az Európai Bizottság elnökét, hogy az Európai Központi Bank javaslatainak döntő többségét a magyar Országgyűlés beépítette az új jegybanktörvénybe - mondta, felidézve, hogy a kormányfő meg is küldte az elfogadott jogszabály szövegét a bizottság elnökének, és "nyilvánvalóan ennek a tanulmányozása zajlik".

"Ha az Európai Bizottság úgy gondolja, hogy ebben az ügyben konzultálni kíván a kormánnyal, miután megismerte a jogszabályszöveget, mi természetesen készen állunk, és nyitottak vagyunk rá" - tette hozzá.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Ilyenek lesznek a fizetések a jövőben
Herman Bernadett | 2026. május 19. 14:55
Folyamatosan terjednek a digitális fizetési megoldások, a BKK Pay&Go is egyre népszerűbb, emellett a BL-döntőre is készül a Mastercard. 
Pénzügyi szektor A megemelt mértékű bankadó hatása látszik a K&H negyedéves számain
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 13:10
A Bank hitelállománya egy év alatt 13 százalékkal nőtt.
Pénzügyi szektor Az MNB elárulta az aranytartalék értékét
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 12:14
13,978 milliárd euróra csökkent.
Pénzügyi szektor Brutális adóterhek alatt nyög az OTP
Herman Bernadett | 2026. május 15. 11:02
A megduplázódott extraprofitadó veszteségessé tette Magyarországon az OTP-t, hiába nőttek a hitelállományok. Az új kormányban és a jövőben azonban bízik a hitelintézet, amely csoportszinten 177 milliárd forintos nyereséggel zárta az első negyedévet.  
Pénzügyi szektor Itt az OTP bejelentése: bíróságra mennek a bankok a kamatstop miatt
Privátbankár.hu | 2026. május 7. 19:31
Ismét több pénzintézet nyújtott be panaszt.
Pénzügyi szektor Csökkent a 12 hónapos kincstárjegy aukciós átlaghozama
Privátbankár.hu | 2026. május 7. 13:46
Az elsődleges forgalmazók 58,3 milliárd forint értékben nyújtottak be ajánlatot.
Pénzügyi szektor Új korszak jön a bankszámláknál
Privátbankár.hu | 2026. május 7. 13:16
Itt a Gránit Bank lépése.
Pénzügyi szektor Régi-új elnök a Pénztárszövetségnél
Privátbankár.hu | 2026. május 6. 12:58
A szervezet közgyűlésén derült ki, hogy újrázhat az eddigi elnök.
Pénzügyi szektor Lezárult az MNB belső vizsgálata, feljelentést tettek
Privátbankár.hu | 2026. május 4. 15:34
A feljelentést ismeretlen tettes ellen tették.
Pénzügyi szektor Nem fékeznek a lakáshitelesek – tovább nőtt a CSOK Plusz aránya
Privátbankár.hu | 2026. május 4. 12:19
A idei első negyedévben 10,4 százalékról 13,2 százalékra nőtt a CSOK Plusz aránya a lakáshitelekben – közölte a Duna House. Alig van olyan új lakáshitel, ahol ne használnák ezt a lehetőséget a hitelfelvevők.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG