1p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Hivatalosan egyelőre kevéssé látszik, a piaci hírek szerint azonban mind több zálogház kerül nehéz helyzetbe az aranyár zuhanása miatt. Menekülési stratégiával csak töredékük rendelkezik és a pénzintézetek sem elégedettek az üzletággal - olvasható a csütörtöki Napi Gazdaságban.



A cikk szerint felkészületlenül érte az aranyár zuhanása a magyarországi zálogpiac szereplőit, a pénzkölcsönt nyújtó fiókok üzemeltetői mellett a finanszírozó pénzintézetek is egyre nehezebb helyzetbe kerülnek. A Napi Gazdaság információi szerint az egyik nagybank ki is vonulna az üzletágból.

A zálogházakat működtető vállalkozások 2011-es adózás előtti eredménye szakértők szerint nagyjából 6 milliárd forint volt (ez nem tartalmazza a bankok által nyújtott kölcsönök utáni eredményt). Az alapprobléma, hogy a zálogházak és bankok érdekei ellentétesek, hiszen előbbiek a pénzintézeti források felhasználásával a piaci versenyben nagyobb kockázatot is hajlandóak voltak vállalni.

Több milliárddal tartoznak a zacik

A PSZÁF ugyanakkor egyelőre nem tapasztalja, hogy a szektorbeli szereplők (akár saját jogon, tulajdonosként, akár nagybankok által refinanszírozott pénzügyi vállalkozásként vagy pénzügyi intézmény függő ügynökeiként) érzékelhető számban kérelmeznék tevékenységi engedélyeik visszavonását, de az aktivitás csökkenését sem.

A felügyelet a Napi Gazdasággal azt közölte, hosszabb ideje a leginkább nyereségesnek ez a terület számít. A pénzügyi vállalkozások kivonulása a refinanszírozásból ugyanakkor a válság kezdete óta folyamatos, a zálogüzletág refinanszírozásából való teljes kihátrálásról azonban nincs információ.

A napilap úgy tudja, hogy, a legnagyobb szolgáltatók 10-20 milliárd forinttal is tartozhatnak a hitelintézeteknek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Lépett a Revolut, itt van, mire számíthatnak a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:27
Közleményben reagált a szolgáltató a szabályozásra.
Pénzügyi szektor Úgy veszik fel a hiteleket a magyarok, mintha nem lenne holnap
Privátbankár.hu | 2025. július 6. 12:31
Történelmi csúcsra ugrott a lakossági hitelpiac májusban, rekordszintű lakás- és személyi kölcsönökkel, meglepő jelzálogfelfutással.
Pénzügyi szektor Leolvadtak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 16:26
Szerény csökkenéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Pénzügyi szektor Fontos változás jön az OTP fintech cégénél
Herman Bernadett | 2025. július 1. 12:50
Július 1-től SimplePay Zrt. néven folytatja a működést a fizetési megoldásokat fejlesztő és üzemeltető OTP Mobil Kft. Mostantól SimplePay márkanév alatt egységesítik a vállalkozásoknak kínált digitális fizetési megoldásokat.
Pénzügyi szektor Új korszak indul a bankolásban, minden bankszámlás érintett
Herman Bernadett | 2025. július 1. 12:41
Elindult a Központi Visszaélésszűrő Rendszer (KVR) működésének első szakasza, amely a legkorszerűbb technológiát felhasználva, a másodperc tört része alatt képes felismerni a banki utalásokat célzó csalásokat. A nemzetközi szinten is egyedülálló rendszer része a jegybank „öt csapás” intézkedéssorozatának, amelyet Varga Mihály jegybankelnök jelentett be június elején.
Pénzügyi szektor Meghosszabbították a kamatstopot, de szükség van rá?
Herman Bernadett | 2025. június 30. 20:14
Marad az év végéig a kamatstop. A kormány 300 ezer megmenekített családról beszél, a valóságban ennek a tizede sem szorul rá az intézkedésre. Az immár több száz milliárd forintos, nagyrészt fölösleges adósmentés összegét hasznosabban is el lehetne költeni – erről is beszélt főmunkatársunk, Herman Bernadett a Trend FM héfői adásában. 
Pénzügyi szektor Az amerikai GDP a vártnál is jobban csökkent az első negyedévben
Privátbankár.hu | 2025. június 26. 16:21
Az idei első negyedévben az eddig becsültnél jelentősebben, 0,5 százalékkal csökkent évesítve az Egyesült Államok hazai összterméke (GDP) a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai hivatala, a Bureau of Economic Analysis csütörtökön ismertetett végleges adata szerint.
Pénzügyi szektor Új adószabályok jönnek – ezeket érdemes tudni
Privátbankár.hu | 2025. június 26. 14:21
A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett új adócsomag. A jogszabály számos, eddig veszélyhelyzeti rendeletben szabályozott előírást emelt törvényi szintre, és több ponton is módosította a már érvényben lévő adózási és számviteli szabályokat. Szakértő foglalja össze a legfontosabb változásokat.
Pénzügyi szektor Különleges engedélyt adtak a világ legrégebbi bankjának
Privátbankár.hu | 2025. június 25. 16:04
Az Európai Központi Bank (EKB) feltételekkel ugyan, de engedélyezte az olasz Monte dei Paschi di Siena (MPS), a világ legrégebbi, ma is működő, 1472-ben alapított bankjának azt a tervét, hogy fölvásárolja nagyobbik versenytársát, az 1946-ban alapított Mediobanca Banca di Credito Finanziario pénzintézetet.
Pénzügyi szektor Nagy bejelentésekre készül a Hungarikum Alkusz
Herman Bernadett | 2025. június 25. 15:02
Felvásárlások, tőzsdére lépés, a közvetítői szakma presztízsének javítása, szabályozókkal való együttműködés az extraprofitadó jövőbeli helyzetéről – Keszthelyi Erik, a Hungarikum Alkusz elnök-vezérigazgatója komoly célokat tűzött ki maga elé. Az extraprofitadót kivezetné 2027-től, mert a szektorban és a biztosítókban bizonytalanság van, ami visszaveti az iparágban a fejlesztéseket. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG