5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Merthogy hiába kaptak a kértnél is hosszabb, négyhavi haladékot arra, hogy azonosítsák az azzal még adós mintegy egymillió ügyfelüket, az az új kötelezettség, miszerint a törvény hatályba lépésétől számított harmadik munkanap végéig, azaz e hét péntek délutánig értesíteniük kell a még érintett ügyfeleket, rendkívüli terhet ró rájuk.

Dicséretesen rapid módon reagált a kormány arra, hogy fennállt a veszélye, a ma esti banki zárásokig megadott határidő leteltekor még mintegy egymillió ügyfél – csaknem fele-fele részben magán és vállalati – maradhat, aki nem egyeztette az adatait, noha azt a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény kötelezően előírta a számukra.

Márpedig aki ezt nem teszi meg, annak megbízásait az adott bankok, takarékszövetkezetek és az egyéb kötelezett pénzügyi intézmények (a Magyarországon székhellyel, fiókteleppel vagy telephellyel rendelkező önkéntes egészség- és nyudíjpénztárak, befektetési szolgáltatók, valamint biztosítók is, utóbbiak életbiztosítási tevékenységük tekintetében) nem teljesíthetik, egészen addig, amíg az azonosítás meg nem történik. Vagy úgy, hogy az ügyfél személyesen befárad egy bankfiókba, vagy úgy, hogy postai úton elküldi hitelintézetének az azonosításhoz szükséges dokumentumok hiteles másolatát.

Ezt elkerülendő, lépett gyorsan a kormány. Az Mfor.hu a június 20-ai kormányinfón vetette fel, hogy – tekintve a függőben lévő azonosítások jelentős mennyiségét és a határidő közelségét – lehetséges-e halasztás. Amire Gulyás Gergely miniszter azt válaszolta, amennyiben a bankok úgy értékelik, hogy a határidő túl szoros, marad még rendezetlen státuszú ügyfél, és emiatt kezdeményezik a határidő módosítását, akkor a kormány nyitott lesz erre. Mivel mindössze egy rendelet módosítására van szükség, ezért a hátralévő néhány napba beleférne a jogszabály rendezése – tette hozzá a miniszter.

A probléma súlyosságát jelzi, hogy alig húsz perccel később a Magyar Bankszövetség főtitkára, Kovács Levente le is csapott a kínálkozó lehetőségre, s lapunk megkeresésére közölte: szeptember 30-áig kéri a kormánytól a banki azonosítás elhalasztását. Ezt még aznap írásban el is küldte, amire a kormány már másnap be is terjesztette törvénymódosító javaslatát az Országgyűléshez. Vagyis alig valamivel több, mint huszonnégy órával az Mfor.hu felvetését és az arra adott miniszteri választ követően.

Más kérdés, hogy attól kezdve már némi homok került az addig kiválóan működő gépezetbe. Az első zökkenőt az okozta, hogy a kormány a kértnél egy hónappal kevesebbet, kettőt is elégségesnek tartott a még nem azonosított ügyfelek átvilágítási kötelezettségének teljesítéséhez. Ez még tavasszal, ősszel, télen talán megoldható is lett volna, csakhogy ez az ominózus, augusztus 31-ei határidővel végződő plusz két hónap pont a nyári szabadságolások idejére esett volna. Egy olyan szezonban, amikor a bankok amúgy is a szokásosnál elfoglaltabbak: a kormány július 1-jétől hatályos családvédelmi akcióterve miatt rengeteg ügyféligény zúdulhat rájuk. Így hiába mentesültek az azonnali átutalás eredetileg ugyancsak július 1-jére tervezett indulása alól azzal, hogy azt 2020. március 2-áig kitolták, még így is bőven maradt tennivalójuk.

Ezt az újabb veszélyt ismerték fel a kormánypárti képviselők, amikor egy gyors módosító indítvánnyal további két hónappal, október 31-ére javasolták megtoldani a kötelező ügyfélazonosítások határidejét. Hogy miért pont addig, arra csak találgatások vannak. A legtöbbek által hangoztatott verzió szerint, ha már halasztottak, akkor nem tartották szerencsésnek a szeptember 30-ai dátumot, mivel a várhatóan októberre (de hagyományosan még az 1956-os forradalom évfordulója előtti napra) kiírandó önkormányzati választások előtt nem kellene megkockáztatni, hogy azonosítatlan ügyfelek garmadája elégedetlenkedik amiatt, hogy nem fér hozzá a számláján lévő összegekhez.

A képviselők tehát az áldásukat adták az október 31-ére, aminek azonban a bankok csak rövid ideig tudtak örülni. Egyúttal ugyanis egy új kötelezettségük is keletkezett, nevezetesen, hogy a törvénymódosítás hatálybalépését követő harmadik munkanap végéig írásban vagy a szerződésben meghatározott módon tájékoztatni kell a még nem azonosított ügyfeleket arról, mit kell tenniük. Mivel a törvénymódosítást kedden délután Áder János köztársasági elnök ki is hirdette, így az még aznap 18 órakor hatályba is lépett, ezt azt jelenti, hogy a bankoknak legkésőbb június 28-án, azaz e hét pénteken délutánig ki kell értesíteniük az érintett klienseiket.

Egy olyan időszakban, amikor készülnek a már említett családvédelmi akcióterv – mindenekelőtt a babaváró hitel – miatt július 1-étől, hétfőtől várható rohamára. Miközben ne feledjük, hogy éppen most fejeződik be az év első fele, az ilyenkor szokásos zárlati munkák amúgy is rengeteg terhet rónak a hitelintézetekre. Nem beszélve arról, hogy nem kevés pluszköltséget jelent az ügyfelek papíralapú kiértesítése, mivel azt például már képtelenség „becsempészni” a havi számlakivonatokba – érzékeltetették az Mfor.hu-val több banknál is, miért nem őszinte a mosolyuk.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
Pénzügyi szektor Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG