1p
Magyarország részvételi kvótája az IMF-ben a jelenlegi 1038,4 millió SDR-ről 1940 millió SDR-re emelkedik - derül ki az Országgyűlésnek pénteken benyújtott törvényjavaslatból. A kvóta-felülvizsgálatot a Nemzetközi Monetáris és Pénzügyi Bizottság (NMPB) 2009-es irányadó állásfoglalása alapján rendelte el a kormány.
(Fotó: IMF)

A kvótaemelés következtében Magyarországnak 901,6 millió SDR-t kell befizetnie a Valutaalapnak. Az SDR - Special Drawing Rights, különleges lehívási jogok – mesterséges nemzetközi elszámolási pénznem, amely egy devizakosár, nagyobbrészt dollárból és euróból, kisebb részt jenből és fontból áll. Egy SDR az IMF szerint június 1-jén 1,5062 dollárnak felelt meg, azaz pénteki MNB-árfolyamon átszámolva 371,43 forintnak. Ennek alapján számításaink szerint a befizetési kötelezettség 335 milliárd forint.

Az összeg 25 százalékát (mintegy 225,4 millió SDR-t) SDR-ben vagy szabadon felhasználható valutában, a fennmaradó 75 százalékát (mintegy 676,2 millió SDR) pedig forintban kell befizetni – írja az MTI. Az összeg azonban a kvóta tartalékhányadának a része marad, ami azt jelenti, hogy Magyarország nemzetközi tartalékainak továbbra is része, a Valutaalap kamatot fizet rá és minden különösebb indoklás nélkül visszahívható.

A forinthányad teljesítése az IMF MNB-nél vezetett, nem kamatozó számláján történő jóváírás, vagy az MNB által kiállított, át nem ruházható, nem kamatozó fizetési kötelezvény formájában történik. Az MNB-nél a nemzetközi tartalékok szerkezetében történik változás – nő az SDR aránya a nemzetközi tartalékokban –, másrészt a befizetett forint kvóta hányad következtében az MNB mérleg mindkét oldala azonos összeggel megemelkedik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Önként adják oda a csalóknak a pénzüket – Nem tanulnak a magyarok
Sipos Ildikó | 2026. július 2. 05:46
Tízből csak három magyar képes felismerni, hogy online csalási kísérlettel áll szemben.
Pénzügyi szektor Olyat húzott az OTP, amire még nem volt példa az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:44
Az EU bankjai közül elsőként indítottak kötvényprogramot Hongkongban.
Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG