6p
A karácsony közeledtét nemcsak az áruházakban, a bankoknál is akció-dömping jelzi. Az idén a hitelkártyák terén minden képzeletet felülmúl az ajánlatok sokasága - komoly tízezrek spórolhatóak meg ajándék vásárlás közben.

A jegybanki statisztikák is jelzik, hogy az év vége a hitelkártyáké: tavaly a második félében 90 ezerrel 1,373 millióra nőtt a forgalomban lévő hitelplasztikok száma. Bár az idei év második negyedévében az addig töretlen növekedés megakadt, s a kártyaszám csökkent, az 1,359 millió hitelkártya azt jelenti, hogy 6 százalékkal több hitelkártya volt forgalomban, mint 2013. júniusában.

Aligha kell jóstehetség ahhoz, hogy azt mondhassuk, hogy a hitelkártyák száma számottevő bővülést fog mutatni az idén év végén, hiszen szemmel láthatóan oldódik a hazai hitelpiac, ez pedig a hitelkártyáknál gyorsan megmutatkozik majd.

Főleg azért fogadhatunk erre, mert az elmúlt évekhez képest példátlannak mondható akciózásba kezdtek a bankok, hogy az ügyfeleket hitelkártya-használatra szorítsák.

Visszatérítés-hegyek

Az egyik legnépszerűbb – és karácsony előtt biztos ötlenek tűnő – megoldás az, ha az adott pénzintézet a karácsonyi forgatagban elköltött pénzek után visszatérítést kínál.

Miként az a Bankráció.hu összesítéséből kitűnik, komplex ajánlatnak tűnik e téren, hogy a Budapest Bank és a hipermarket akciójában az új Tesco Vásárlókártyával történő első vásárláskor év végéig 5000 Clubcard pont kapható, míg az év végi asztali finomságok beszerzését 50 százalékos visszatérítéssel honorálják, ha az ügyfél friss hús, hal és csemegeterméket vásárol. Az egy ügyfélnek ilyen célra adható kedvezmény összegének maximumát 2015. januárt 15-ig 2000 forintról 3000 forintra emelték. A november 31-ig igényelt Tesco Vásárlókártyák esetében 2015. február 28-ig a bank 0 százalékos kamatot számol fel minden vásárlás és készpénzfelvétel esetén – ez utóbbinál ugyanakkor a készpénzfelvétel díját ráterhelik az ügyfélre. Az Euronics és az Expert kártyák esetében ez az akció csak jövő év január 31-ig tart. November végéig ráadásul valamennyi új hitelkártya esetében azon a napon, amikor az új plasztikkal az átvételtől számított 30 napon belül legalább ezer forintos vásárlás történik, 1000 forintos visszatérítést fizet a bank.

A K&H Banknál a december 15-ig új VISA Classic hitelkártyát igénylő ügyfeleknek a jövő március 1-jéig könyvelésre került vásárlási tranzakciók értékének 10 százalékát, maximum 20.000 forintot ír jóvá a bank. 200 ezerből azért jó gazdag lehet a „Jézuska”...

A CIB biztosra ment: az ilyenkor slágerterméknek számító műszaki cikkek vételára az év végéig 10 százalékos jóváírást ad – igaz, az is feltétel, hogy a plasztik az év utolsó negyedévében legalább 60.000 forint értékben forogjon. A vásárlások utáni kedvezmény ugyanakkor csak az elektronikai áruházakban érvényes, hiszen a bank az eladó kódja alapján és nem a számla alapján sorolja be az adott vásárlást. A többiek számára kedvező, hogy az utolsó negyedévben a szokásos 5.000 forint helyett 15.000 forint is lehet a negyedéves visszaírás mértéke.

Az Erste Bank Joker hitelkártyája 4 százalékos visszatérítést kínál a Joker hitelkártya tulajdonosoknak az ügyfél által kiválasztott három árucsoportnál (a többinél 1 százalékos). Egy elszámolási időszakban ugyanakkor az érintett költést 250 ezer forintban maximálták – vagyis a visszatérítés maximum 10 ezer forint lehet.

A Raiffeisen Banknál 5 százalékos a visszatérítés a szezonálisan, negyedévente a bank az általa megjelölt termékekre, 3 százalékosat az élelmiszerüzletekben végrehajtott vásárlásokra, egy százalékot pedig az összes többi kategóriára. Karácsonyig a ruházat, divatáru és cipő kategóriákra áll a magasabb összegű visszatérítés.

Tankolj - és kérj vissza!

Ha pedig nem a vásárlás árából szeretnénk visszakapni, hanem a lótás-futás után esne jól kis visszatérítés, nos itt az OTP akciója: a bank év végéig az American Express típusú kártyával történő fizetéskor a MOL töltőállomásokon történő vásárlásokra +3 százalékos visszatérítést ad. December 31.-ig a Budapest Bank új GO! Kártya tulajdonosai 10.000 forintos visszatérítést kaphatnak, feltéve, ha az adott hónapban legalább 50 ezer forintos költést jegyeztek fel. A maximum 6 hónapos Go kártyákkal minden hazai vagy külföldi benzinkútnál történő vásárlás után az összeg 6 százalékát, havi maximum 1.800 forintot, egyéb vásárlások után az összeg 2 százalékát (max. havi 20.000 forintot) ad a bank kedvezményként. Az Auchan benzinkutaknál a tankolásból 2 százalék jár vissza az Oney Auchan kártyákkal.

Azonnali kedvezmények

Kicsit más, azonnal kézbe vehető kedvezményt kínál a Raiffeisen a OneCard hitelkártya tulajdonosoknak: ha november 30-ig a Líra Könyv érintett üzleteiben vásárolnak, 15 százalékos azonnali kedvezményt kapnak a vásárlás árából. Az Oney Magyarország Auchan-kártyájával 2014. november 3-tól az eddigi 3 százalék helyett 5 százalékos kedvezményt élvezhetünk az áruházlánc saját márkás termékekre, valamint csütörtökönként minden termékre az Auchanban történő vásárláskor.

Hasonló kedvezmény betétkártyákkal is elérhető. Erre jó példa az FHB Banknál november 3-án debütált az FHB-Libri Kultúrakártya, amely törzsvásárlói kártya és bankkártya is egyben. Törzsvásárlói kártyaként a Libri könyvesboltjaiban és weboldalán végrehajtott vásárlások összegéből 15 százalék kedvezményt adnak, valamint minden vásárlással pontokat írnak jóvá a törzsvásárlói egyenlegen. A bankkártya éves díja 0 Ft, de ehhez évente minimum 60 alkalommal kell legalább 4.000 forint értékben vásárolni a kártyával – énélkül az első év után a kártya éves díja 4.000 forint lesz.

A vásárlások száma is kedvezményt adhat

Érdekes ajánlat a CIB Banké – ráadásul a feltételek ha máskor nem, hát a karácsonyi időszakban teljesíthetőek. A pénzintézet CIB Kártyázó Számlacsomagjának feltételei szerint a bank annak az az ügyfélnek, aki havonta legalább 30 alkalommal használta kártyát vásárlásra, a számlavezetési díj 75 százalékát visszatéríti a bank, de 25 százalékos visszatérítés már havi 10 fizetéskor kapható. A banknál a hitel- és a számlához tartozó betéti kártyás költés is „számít”.

Kamatkedvezményre is van példa

A bankok egy másik része a kamatokban akar kedvezőbbet nyújtani. Az UniCredit Banknál a hitelplasztikok kamata a karácsonyra való tekintettel (is) november 3-tól havi 2,442 százalékról 2,4 százalékra csökkent, így az UniCredit Narancs- és Kék hitelkártya teljes hiteldíj-mutatója (THM) 39,08, az Arany hitelkártyáé 40,12, míg a Platináé 40,08 százalékra szelidült.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
Pénzügyi szektor Zöldebb alapokat kínál az MBH
Privátbankár.hu | 2024. március 5. 13:01
Megújult az MBH-s választék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG