1p
Ugyan az adózás után az első félévben pozitív eredményt ért el a K&H, de a profit az egy évvel ezelőttihez képest több mint egyharmadával visszaesett - köszönhetően a végtörlesztésnek és a magas forintárfolyamnak.

A K&H Bankcsoport 2012. első félévében 7,9 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el. Ez az összeg 37%-kal alacsonyabb az egy évvel korábbi eredménynél, elsősorban a deviza jelzáloghitelek végtörlesztése nyomán alacsonyabb hitelállomány és a növekvő euró finanszírozási költségek miatt, amelyeket részben ellensúlyozott az alacsonyabb céltartalék képzés. A tisztított adózás utáni eredmény 2012 első hat hónapjában 15,7 milliárd forint volt. A nem-teljesítő hitelek aránya 12,1%-ról 13,3%-ra nőtt egy negyedév alatt.

A K&H Bankcsoport adózás utáni eredménye 7,9 milliárd forint volt 2012. első félévében. Ez az eredmény az előző évhez viszonyítva csökkenést mutat, elsősorban a lakossági deviza jelzáloghitelek végtörlesztése nyomán alacsonyabb hitelállomány és az emelkedő euró-finanszírozási költségek miatt.

Hendrik Scheerlinck, a K&H Csoport vezérigazgatója elmondta, a nem-teljesítő hitelek aránya áprilisban és májusban növekedett, júniusban azonban már csökkenni kezdett. Ez a pozitív tendencia egyrészt annak köszönhető, hogy egyre több ügyfél kezdi igénybe venni a kormány deviza jelzáloghiteleseket segítő programja keretében biztosított árfolyamgát és az ahhoz kapcsolódó gyűjtőszámla hitel lehetőségét, másrészt annak, hogy újra elérhetővé vált a bank saját fizetéskönnyítési programja, amit korábban ideiglenes jelleggel felfüggesztett a K&H. Éves összehasonlításban így is nőtt a nem teljesítő hitelek aránya: 9,4%-ról 13,3%-ra.  

A kkv és a vállalati portfolió folyamatosan stabil minősége és a fent említett kedvező lakossági fejlemények eredményeképpen a hitelezési céltartalék 27%-kal csökkent.

Működési költségünk 2%-kal nőtt, magasabb költségek jelentkeztek az új székházba költözés és az új – anyavállalatunk, a KBC által Magyarországon létrehozott - közép-európai adatközpontba való költözés kapcsán. Működési bevételeink 13%-kal csökkentek, a nettó kamatbevétel  elsősorban a deviza jelzáloghitelek végtörlesztése nyomán alacsonyabb hitelállomány, illetve a magas deviza finanszírozási költségek miatt csökkent - mondta Gombás Attila, a K&H Csoport pénzügyi vezetője. A betétállomány a lakossági szegmensben 4%-kal, a kkv területen 6%-kal nőtt éves összehasonlításban. A lakossági hitelállományunk elsősorban a deviza jelzáloghitelek végtörlesztése miatt csökkent, a hitelek iránti kereslet, minden – lakossági, kkv és vállalati - szegmensben továbbra is visszafogott. A hitel-betét arányunk a jelentős magyarországi bankok összevetésében továbbra is a legjobb a magyar piacon; június végén 77,7% volt – tette hozzá Gombás.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Önként adják oda a csalóknak a pénzüket – Nem tanulnak a magyarok
Sipos Ildikó | 2026. július 2. 05:46
Tízből csak három magyar képes felismerni, hogy online csalási kísérlettel áll szemben.
Pénzügyi szektor Olyat húzott az OTP, amire még nem volt példa az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:44
Az EU bankjai közül elsőként indítottak kötvényprogramot Hongkongban.
Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG