1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Folyamatosan növekszik az érdeklődés az OTP-nél az árfolyamgát iránt, összesen 110 ezer devizahiteles ügyfelük lehet érintett a könnyítésben. Érdemes telefonon érdeklődni, időpontot kérni és előre kitöltött nyomtatványcsomaggal érkezni, így sok időt megspórolhatunk az ügyintézésnél.

Azoknak a közszférában dolgozóknak, akik meglévő devizahitelükhöz az árfolyamrögzítés mellé a törvény által biztosított vissza nem térítendő támogatás lehetőségét is igénybe szeretnék venni, 2012. július 1-ig meg kell kötniük erről a szerződést a bankjukkal. A jogszabály legfeljebb 30 napot ad a kérelem bírálatára, aki tehát biztosra akart menni, annak legkésőbb május 31-ig be kellett adnia az igénylését a teljes szükséges dokumentációval együtt bankjában.

 

Ha a banknál az elbíráláshoz nem veszik igénybe a jogszabályban biztosított maximális 30 napot, akkor azoknak is összejöhet a szerződéskötés július 1-jéig, akik csak a jövő héten kezdik meg az ügyintézést - garancia azonban nem lesz a gyors ügymenetre.

 

A Privátbankár által megkérdezett bankok  - köztük az OTP - mindazonáltal nem kívántak válaszolni arra a kérdésre, jellemzően mennyi az átfutási ideje az ügyeknek az igénylés (hiánymentes) benyújtásától a szerződéskötésig.

Az érdeklődések és igénybeadások száma május 2. óta - mióta a lakáshitellel rendelkező ügyfeleknek is lehetőségük nyílt az igénylések beadására – növekedett és fokozatosan továbbra is nő az OTP-nél,   azonban a fiókokban az igénylések feldolgozása továbbra is zökkenőmentes - közölte szerkesztőségükkel a bank sajtóosztálya. Kérdéseinket csütörtöki cikkünk kapcsán tettük fel.

A bank a jövőben is kiegyenlített forgalomra számít; az ügyfelek közül összesen körülbelül 110 ezren felelnek meg a gyűjtőszámlahitel feltételeinek.

Amennyiben az ügyfelek a bankfiókba már a hiánytalanul kitöltött dokumentumokkal érkeznek, az igénylés beadásához szükséges ügyintézési idő jelentősen csökkenthet, így azt javasolják, erre szánjanak több időt az ügyfelek, és csak azután keressék fel a bankfiókot, miután minden szükséges dokumentumot beszereztek és kitöltötték a kérelmi nyomtatványcsomagot. A gyűjtőszámlahitel-igényléshez szükséges dokumentumok listája az OTP Bank honlapján elérhető.

Az ügyfelek számára a személyes ügyintézés előtt a telefonos tájékozódást is javasolják.

Az OTP Bank a Magyar Bankszövetség javaslatának megfelelően az eredetileg kitűzött határidőnél előrébb hozta az egyes ügytípusok lehetséges igénylési időpontját, emiatt azonban az ügyfélforgalom megnövekedhet, ezért célszerű csak előzetes időpontegyeztetés után felkeresni az eredeti devizakölcsönt nyújtó bankfiókot.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Egy hónap múlva ismert lesz a hazai pénzügyi irány
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 12:04
Szeptember 10-én Varga Mihály jegybankelnök és Kármán András pénzügyminiszter előadásával veszi kezdetét a 64. Közgazdász-vándorgyűlés Egerben. A hazai közgazdász szakma legnagyobb éves konferenciájára mintegy 700 közgazdászt vár az ország minden pontjáról és a határainkon túlról is a szervező Magyar Közgazdasági Társaság.
Pénzügyi szektor Többnyire nyereséggel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 3. 19:05
Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 3,88 dollárral (4,41 százalékkal), 84,05 dollárra csökkent.
Pénzügyi szektor Vegyesen alakult hétfő estére a forint árfolyama
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 3. 18:41
Kisebb volatilitástól eltekintve mérsékelt erősödés látszik a forint piacán.
Pénzügyi szektor Kedvező nemzetközi hangulatban történelmi csúcsra menetelt a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 3. 18:25
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Pénzügyi szektor Elindul a Demján Sándor Tőkeprogram tőkebefektetéseinek végrehajtása
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 3. 16:10
Fejlesztenék a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességét. 
Pénzügyi szektor Újabb piacokat keres Albániában a 4iG, ezért járt Jászai Gellért Tiranában
Privátbankár.hu | 2026. július 30. 20:17
A telekommunikáció után az energiapiacon is lát lehetőségeket a cégcsoport. 
Pénzügyi szektor Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, csökkent az olajár
Privátbankár.hu | 2026. július 30. 19:35
A Brent olajfajta hordónkénti ára 94 centtel (1,09 százalékkal), 87,15 dollárra csökkent.
Pénzügyi szektor Jó és rossz nap is volt a mai forint számára
Privátbankár.hu | 2026. július 30. 19:19
Az euró árfolyama a reggel hét órakor jegyzett 363,56 forintról 362,52 forintra csökkent estére.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt itthon a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 30. 18:51
Nagyon jó hangulatban telt a kereskedés a BÉT-en.
Pénzügyi szektor Rekordösszegű számlát nyújtott be a magyar állam az Erstének
Herman Bernadett | 2026. július 30. 12:56
Jelentős növekedést ért el az Erste Csoport 2026 első félévében, miután a nemrég megvásárolt lengyel leánybank számai is megjelentek a mérlegben. Bár a megugró hitelállomány miatt a menedzsment megemelte az éves célszámokat, az állami elvonások komoly terhet jelentenek a bankcsoportnak. A régiós kormányok közül a magyar állam nyújtotta be a legnagyobb számlát: a kivetett adó egyetlen év alatt csaknem a kétszeresére nőtt, és a teljes régiós elvonás közel felét tette ki.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG