1p
Azoknak a közszférában dolgozóknak, akik meglévő devizahitelükhöz az árfolyamrögzítés mellé a törvény által biztosított vissza nem térítendő támogatás lehetőségét is igénybe szeretnék venni, 2012. július 1-ig meg kell kötniük erről a szerződést a bankjukkal. A jogszabály legfeljebb 30 napot ad a kérelem bírálatára, aki tehát biztosra akar menni, még ma jelentse be igényét az összes szükséges papírral alátámasztva.

Ahogy arról korábban többször részletesen beszámoltunk, a közszférában dolgozó devizahitelesek a jogszabályban szereplő feltételek teljesülése esetén az árfolyamrögzítés intézménye mellé kamattámogatást illetve a vissza nem térítendő támogatást is igénybe vehetnek.

Kinek jár?

A szabályok szerint kamattámogatás, illetve a vissza nem térítendő támogatás akkor vehető igénybe, ha a közszférában dolgozó az eredeti devizakölcsön és gyűjtőszámlahitel adósa vagy adóstársa; ha a fedezetet jelentő ingatlanban 2011. december 1-jén és a kérelem benyújtásának időpontjáig bejelentett lakhellyel rendelkezik, és életvitelszerűen ott lakik. További feltétel, hogy a közszférában dolgozó - a pénzügyi lízingszerződést kivéve - a fedezetet jelentő ingatlanban legalább 50 százalékos tulajdoni hányaddal rendelkezzen, más lakóingatlan-tulajdona pedig ne legyen (kivétel ez alól például az öröklés - lásd korábbi cikkünket).

A közszférában dolgozók emellett vissza nem térítendő támogatást kapnak, ha 2011. december 30-ig a hitelezőnél, valamint a munkáltatónál bejelentették végtörlesztési szándékukat, de azt nem tudták teljesíteni, és helyette az árfolyamrögzítést választják. A támogatás 2012. február 1-jétől a gyűjtőszámlahitelre vonatkozó keretszerződés megkötéséig, de legkésőbb 2012. július 1-jéig tartó időszakra eső, a rögzített árfolyamot meghaladó törlesztési kötelezettséggel egyezik meg. A vissza nem térítendő támogatás nem jár kézbe, hanem a devizakölcsön-tartozás összegéből kerül előtörlesztésre.

A közszférában dolgozók számára - amennyiben a törvény által számukra biztosított vissza nem térítendő támogatás lehetőségével élni kívánnak - a szerződéskötés határideje 2012. július 1.

30 napon át bírálhat a bank

A közszférában dolgozók támogatása iránti kérelmet a devizakölcsönt folyósító pénzügyi intézménynél kell benyújtani.

A kérelemben a vissza nem térítendő támogatásra való jogosultság megállapítását és összegének meghatározását a gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződés iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg, és a kamattámogatásra való jogosultság megállapítását és mértékének meghatározását a gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződés iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg lehet kérni a pénzügyi intézménytől.

A pénzügyi intézmény a kérelem átvételéről igazolást ad az igénylőnek. A pénzügyi intézmény a kérelmet annak átvételétől számított 30 napon belül bírálja el.

Ha nincs meg minden papír, kicsúszhatunk a határidőből

Ha a kérelem benyújtása hiányosan történt, a pénzügyi intézmény az igénylőt a kérelem benyújtásától számított 15 napon belül 8 napos határidő kitűzésével hiánypótlásra szólítja fel.

Hiánypótlásra történő felszólítás esetén a kérelem elbírálására irányadó határidő a hiánypótlásra biztosított időtartammal meghosszabbodik. Ha az igénylő a hiánypótlásra történő felszólításban foglaltaknak határidőben nem tesz eleget, a pénzügyi intézmény a kérelmet elutasítja.

Mit vigyünk magunkkal?

A banki ügyintézéshez szokásos igazolványokon kívül a kamattámogatáshoz a gyermek anyakönyvi kivonata (elvált szülők, örökbefogadott gyermekek, gyámság alatt állók esetében egyéb igazoló dokumentum) szükséges. A nem házastársak esetén az együttélést bizonyító okiratra van szükség, ha az ügyben érintett a közalkalmazott élettárs.

Kell egy 10 napnál nem régebbi foglalkoztatási jogviszony-igazolás a munkáltatótól, és igazolni kell a tényt, hogy a (később meghiúsult) végtörlesztési szándékról az ügyfél tájékoztatta a munkáltatót.

Ki kell tölteni egy nyilatkozatot az érintett ingatlanban élőkről (tőlük is kell aláírás a nyilatkozatra!) és a más lakóingatlanban meglévő tulajdonrészről. A fedezetként használt ingatlanban meglévő legalább 50 százalékos tulajdoni részt 3 hónapnál nem régebbi hiteles tulajdonilap-másolattal kell igazolni. Az összes dokumentum listája valamint egyéb feltételek a vonatkozó jogszabályban találhatóak - a linken elérhető Közlöny 6789. oldalán, a 10. paragrafusban.

Ha gyenge a forint, megjön a kedvünk az árfolyamrögzítéshez

Ha a banknál az elbíráláshoz nem veszik igénybe a jogszabályban biztosított maximális 30 napot, akkor azoknak is összejöhet a szerződéskötés július 1-jéig, akik csak a jövő héten kezdik meg az ügyintézést - garancia azonban nem lesz a gyors ügymenetre.

Az Erste Bankot például naponta 250-300 ember keresi meg az árfolyamrögzítés ügyében, egy részük várhatóan az elkövetkező napokban, hetekben már aláírja a szerződést - tudtuk meg az Erste sajtóosztályától. Az indulásnál gyér érdeklődést tapasztalt a bank, ami most már fokozottabb - az érdeklődők száma a tapasztalatok szerint függ attól, hogy a forint árfolyama épp hogyan alakul. Az Erste azt tanácsolja az ügyfeleknek, hogy ha valaki szeretne élni a lehetőséggel, minél előbb kezdje meg az ügyintézést, hogy elkerülje a végső, várható rohamot a bankokban.

Az árfolyamrögzítés az állami támogatástól függetlenül továbbra is december 31-ig igényelhető.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Összeolvadással zárul az év a nyugdíjpénztáraknál – itt a bejelentés
Privátbankár.hu | 2024. december 18. 16:40
Az Aranykor Önkéntes Nyugdíjpénztárba olvad a Postás Önkéntes Nyugdíjpénztár az év utolsó napján.
Pénzügyi szektor Valakik már megint adtak 10 milliárd forintot az Orbán-kormánynak
Privátbankár.hu | 2024. december 18. 12:05
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Olyan bizonytalan a forint, mint egy első választó a szavazófülke magányában
Privátbankár.hu | 2024. december 18. 07:29
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Pénzügyi szektor A 400 fölötti forint alaposan megmozgatta a magyarok befektetéseit
Privátbankár.hu | 2024. december 14. 09:26
Az értékpapírok közül újra a befektetési alapok voltak a kisbefektetők nagy kedvencei, miközben állampapírok iránti kereslet megcsappant októberben – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
Pénzügyi szektor Magyar bankokról mondtak véleményt
Privátbankár.hu | 2024. december 12. 19:31
Pénzintézetek osztályzati kilátásait javította stabilra a Fitch Ratings.
Pénzügyi szektor Fontos hír jött Londonból – mit jelent ez a magyar bankoknak?
Privátbankár.hu | 2024. december 5. 13:52
A Moody’s hitelminősítő csütörtökön módosította több magyar bank besorolását és kilátásait.
Pénzügyi szektor Döntöttek: az európai uniós országok megoszthatják egymással ügyféladataikat
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 15:58
Az Európai Unió Tanácsa szerdán bejelentette, hogy megállapodásra jutott a pénzügyi adatokhoz való hozzáféréssel (FIDA) kapcsolatban javasolt keretrendszerről, amelynek célja, hogy a pénzügyi intézmények hozzáférjenek egymás ügyféladataihoz.
Pénzügyi szektor Valakik újra alaposan megfinanszírozták az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 13:00
Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Nem káprázik a szeme, tényleg ilyen gyenge a forint
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 07:47
Vegyesen alakult, kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Pénzügyi szektor Eldőlt, marad a tető a kamatok felett
Privátbankár.hu | 2024. december 3. 08:02
Meghosszabbította a kormány a kamatstopot. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG