3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A változó külső körülmények között is lendületben van a CIB Lízing: minden kulcsterületen jelentősen növelte kihelyezéseit a harmadik negyedévben, miközben a piaci részesedése is emelkedett. A növekedésben meghatározó szerep jutott a támogatott konstrukcióknak is.

A sikeres első félév után az idei év harmadik negyedében is fenntartotta lendületét a CIB Lízing, a dinamikus bővülésben kiemelt szerep jutott az állami támogatás mellett nyújtott lízingtermékeknek. Az új kihelyezések összege több mint 22 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához mérten, ami jóval meghaladja a 7 százalék alatti piaci átlagot.

Kulcsfontosságúak a támogatott konstrukciók. Fotó: Depositphotos
Kulcsfontosságúak a támogatott konstrukciók. Fotó: Depositphotos

Az autófinanszírozásban közel 30 százalékkal emelkedett a megkötött új szerződések értéke az egy évvel korábbihoz viszonyítva, felülmúlva a teljes piacon tapasztalt, alig 9 százalékos bővülést. A nagyhaszonjárműveknél még látványosabban – több mint 76 százalékkal – emelkedett a finanszírozott összeg, miközben a teljes piacon közel 9 százalékos visszaesés mutatkozott. A gépek/berendezések szegmensében közel negyedével nőttek a kihelyezések éves összevetésben, több mint kétszeresen túlszárnyalva ezzel a piacot.* Az eszközfinanszírozásban is sikerült jelentősen felülmúlni az átlagot: miközben a teljes piacon valamivel 5 százalék feletti bővülés mutatkozott, a CIB Lízingnél 19 százalékkal emelkedett az új szerződések volumene.

A dinamikus, jóval a piaci átlag feletti bővülést mutató kihelyezéseknek köszönhetően a társaság piaci részesedése is emelkedett a harmadik negyedévben: az összes új kihelyezés alapján 4,9-ről 5,6 százalékra, míg az eszközfinanszírozásban 6,5-ről 7,3 százalékra ugrott. Az igazán imponáló előrelépést viszont a nagyhaszonjárművek területén érte el a CIB Lízing, ahol éves összevetésben közel a duplájára, 5,2-ről 10,1 százalékra emelkedett az új kihelyezések alapján számolt piaci súlya.

„Az utóbbi másfél év eredményei alapján kijelenthető, hogy a CIB Lízing a változó, bizonytalan gazdasági környezetben is helyt tudott állni a piacon, és a fontosabb területeken folyamatosan erősíti pozícióit. Azt pedig, hogy a pénzintézet a hazai vállalkozások elkötelezett és megbízható partnere, jól alátámasztja a gépek/berendezések és a nagyhaszonjárművek szegmensében elért, a piaci átlagot messze meghaladó növekedés” – nyilatkozta Fekete Csaba, a CIB Lízing vezérigazgatója. Hozzátette: az erőteljes növekedést egyszeri hatások és addicionális erőforrások bevonása nélkül sikerült elérni, javuló portfólióminőség mellett.

A vezérigazgató szerint a kilátások is biztatóak a csoport szempontjából, miután folyamatos az utánpótlás az új ügyleteknél. „2022 végére a CIB Lízing új kihelyezési volumene több mint 20 százalékkal emelkedhet 2021-hez képest, megerősítve a csoport stratégiai piaci részesedését a lízingpiac valamennyi szegmensében. Továbbra is meghatározó szerep jut majd a támogatott konstrukcióknak, amelyek érdemi kamatelőnyt biztosítanak a piaci kamatozású lízingkonstrukciókhoz képest” – tette hozzá Fekete Csaba. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
Pénzügyi szektor Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG