3p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Közel 1 százalékponttal sikerült növelnie a piaci részesedését. Igaz, úgy, hogy az a bizonyos torta kisebb, a cibesek a hazai lízingpiac 20 százalékos éves visszaesését prognosztizálják.

Erősítette piaci pozícióit az idei év első háromnegyedében a CIB Lízing. Szeptember végén 0,8 százalékkal volt nagyobb a részesedése 2019 azonos időszakához képest.

A pontos arányt lapunk érdeklődésére Fekete Csaba, a CIB Lízing vezérigazgatója a versenyjogi előírásokra hivatkozva nem mondta el a ma tartott sajtótájékoztatón. Csupán annyit érzékeltetett, hogy míg az általa irányított cég a 22 szereplős hazai lízingpiacon 2019 első negyedévében a 10. helyet foglalta el, addig 2020 szeptember végén már az ötödiket. E rangsor élén a Deutsche Leasing és a hollandiai székhelyű DLL áll. A CIB Lízing stratégiai célja, hogy három évben elérje a kétszámjegyű piaci részesedést.

Visszatérve azonban még az idei évre: a cég új vállalati kihelyezéseinek jelentős része, közel 11 milliárd forint a Magyar Nemzeti Bank által működtetett két programban - NHP Fix és NHP Hajrá! - igényelt összegekből tevődött össze. Utóbbi konstrukcióban a teljes piacon eddig hozzávetőleg 13 ezer ügylet született, összesen 717 milliárd forintos összegben. Itt már elmondható - a Lízingszövetség adatai alapján -, hogy a CIB Lízing piaci részesedése az NHP Fix és NHP Hajrá! lízingtermékből 11 százalékot meghaladó.

A Covid miatt akár 20 százalékkal is visszaeshet a lízingpiac. Fotó: depositphotos.com
A Covid miatt akár 20 százalékkal is visszaeshet a lízingpiac. Fotó: depositphotos.com

Az NHP Hajrá! programban az eddigi tapasztalatok szerint a kereskedelem, a feldolgozóipar és a mezőgazdaság területén működő vállalkozások képviseltetik magukat a legnagyobb arányban: együttes súlyuk eléri az ötven százalékot a finanszírozáson belül. A vállalkozások mérete szerint a megoszlás viszonylag egyenletes, területileg pedig Budapest és Pest megye számít a legnagyobbnak, több mint 40 százalékos aránnyal.

A koronavírus-járvány a CIB Lízingnél leginkább a személygépjármű-piaci kihelyezések területén éreztette a hatását: az új személygépkocsik, kishaszonjárművek és motorkerékpárok esetében éves összehasonlításban közel 9 százalékkal csökkent a folyósítások volumene 2020 első kilenc hónapjában. Ugyanakkor a piac ezt jelentősen meghaladó mértékű visszaesést szenvedett el. 

Emellett, míg a piacon jelentősen, több mint 20 százalékkal csökkent a gépekre/berendezésekre igényelt lízingkihelyezés volumene, a CIB Lízing ezen a területen több mint 20 százalékos növekedést ért el. S hasonlóan jól teljesített a mezőgazdasági gépek esetén is, ahol a piac stagnálásával szemben szintén több mint 20 százalékos növekedést hozott össze a CIB lízingcége. 

Ami a tavasszal bevezetett fizetési moratóriumot illeti, azzal a CIB Lízing ügyfeleinek több mint 40 százaléka élt, vagyis a többség nem kért a könnyítésből. Azok között, akik éltek a lehetőséggel, a legalacsonyabb – közel 30 százalékos – az érintettség az IT és kommunikációs iparágban, miközben az oktatásban és a gyártás-termelésben az átlagnál jóval magasabb (közel 70, illetve közel 50 százalékos) az arány. Arra egyelőre nem rendelkezik becsléssel a CIB Lízing, hogy 2021. január 1-jétől mekkora lehet azon vállalatok aránya, amelyek kihasználhatják a moratórium meghosszabbításának lehetőségét, mondván, az erre vonatkozó pontos jogszabályi rendelkezések még nem jelentek meg. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Bizalmi vagyonkezelési kisokos – napirenden az új kormánynál
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 16:54
A kormány szigorítaná a bizalmi vagyonkezelés adóelőnyeit, de magát a jogi eszközt megtartaná. Az igazi kérdés: hogyan lehet úgy kiszűrni az adótrükközést, hogy közben ne csapja agyon a szabályozás azokat a családi konstrukciókat is, amelyek valóban a generációváltást vagy a vagyon hosszú távú megőrzését szolgálják? Dr. Horváth Balázs az SQN Trust Bizalmi Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági tagja szerint a kérdés sokkal összetettebb, mint sejtenénk.
Pénzügyi szektor Ilyenek lesznek a fizetések a jövőben
Herman Bernadett | 2026. május 19. 14:55
Folyamatosan terjednek a digitális fizetési megoldások, a BKK Pay&Go is egyre népszerűbb, emellett a BL-döntőre is készül a Mastercard. 
Pénzügyi szektor A megemelt mértékű bankadó hatása látszik a K&H negyedéves számain
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 13:10
A Bank hitelállománya egy év alatt 13 százalékkal nőtt.
Pénzügyi szektor Az MNB elárulta az aranytartalék értékét
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 12:14
13,978 milliárd euróra csökkent.
Pénzügyi szektor Brutális adóterhek alatt nyög az OTP
Herman Bernadett | 2026. május 15. 11:02
A megduplázódott extraprofitadó veszteségessé tette Magyarországon az OTP-t, hiába nőttek a hitelállományok. Az új kormányban és a jövőben azonban bízik a hitelintézet, amely csoportszinten 177 milliárd forintos nyereséggel zárta az első negyedévet.  
Pénzügyi szektor Itt az OTP bejelentése: bíróságra mennek a bankok a kamatstop miatt
Privátbankár.hu | 2026. május 7. 19:31
Ismét több pénzintézet nyújtott be panaszt.
Pénzügyi szektor Csökkent a 12 hónapos kincstárjegy aukciós átlaghozama
Privátbankár.hu | 2026. május 7. 13:46
Az elsődleges forgalmazók 58,3 milliárd forint értékben nyújtottak be ajánlatot.
Pénzügyi szektor Új korszak jön a bankszámláknál
Privátbankár.hu | 2026. május 7. 13:16
Itt a Gránit Bank lépése.
Pénzügyi szektor Régi-új elnök a Pénztárszövetségnél
Privátbankár.hu | 2026. május 6. 12:58
A szervezet közgyűlésén derült ki, hogy újrázhat az eddigi elnök.
Pénzügyi szektor Lezárult az MNB belső vizsgálata, feljelentést tettek
Privátbankár.hu | 2026. május 4. 15:34
A feljelentést ismeretlen tettes ellen tették.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG