1p
Londoni elemzők szerint a magas infláció már nem lehet akadálya az MNB újabb kamatcsökkentésének.

A 4cast nevű londoni pénzügyi elemzőcég felzárkózó térségi közgazdászai úgy vélik, hogy az MNB monetáris tanácsa az augusztusi kamatcsökkentési döntéssel már világossá tette, hogy az élelmiszer-ársokk átszűrődése sem akadálya a pénzügypolitika enyhítésének. A 4cast szakértői szerint így továbbra is valószínű, hogy az MNB szeptember 25-én esedékes kamatdöntő ülésén újabb csökkentést hajt majd végre.

A Commerzbank elemzői  devizapiaci körképükben úgy fogalmaztak, hogy bár a 6 százalékos magyarországi infláció jócskán az MNB célszintje felett jár, jelenleg azonban az inflációs ütemnek ugyanolyan csekély jelentősége van a magyar pénzügypolitikára, mint az IMF-megállapodásnak, pedig ez utóbbi korábban még az expanzívabb monetáris politika előfeltételének számított. A Commerzbank szakértői szerint a piaci hangulat javulása nyomán nyilvánvaló lett, hogy elsőbbséget kaphat a magyar gazdaság támogatása a pénzügypolitika további lazítása révén.

A szekemberek szerint azonban a forintárfolyam mozgását valószínűleg továbbra is az IMF-megállapodással kapcsolatos hírek irányítják majd és amíg nem lesz látványos előrelépést, addig várhatóan nehéz lesz a Commerzbank elemzői által 282,65 forint/eurós szinten valószínűsített alsó támogatási pont áttörése.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Megszólalt a gigabank is a Kúria devizahiteles döntéséről
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 17:15
A MBH Bank elkötelezett a tisztességes és átlátható szerződéskötési gyakorlat, a fogyasztókat védő jogi kötelezettségek betartása mellett, minden esetben tiszteletben tartja a magyar bíróságok jogerős döntését, és a jogelőd bankok szerződéskötési gyakorlatát korábban több bírósági döntés is alátámasztotta – hangsúlyozta a pénzintézet a Kúria jogegységi határozatára reagálva az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
Pénzügyi szektor Pluszban indítottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 16:37
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Pénzügyi szektor Több, mint két éve nem fordult elő ilyen az ukrán inflációval
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 17:14
Ukrajnában az előző havi több mint kétéves csúcsot követően lassult a fogyasztói árak éves szintű emelkedésének üteme júniusban.
Pénzügyi szektor Jókedvűen indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 16:51
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Pénzügyi szektor Vihar: tömegével zúdulnak a kárbejelentések a biztosítókra
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 11:25
Az Alfa a tízezret is meghaladó bejelentésre számít.
Pénzügyi szektor Lépett a Revolut, itt van, mire számíthatnak a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:27
Közleményben reagált a szolgáltató a szabályozásra.
Pénzügyi szektor Úgy veszik fel a hiteleket a magyarok, mintha nem lenne holnap
Privátbankár.hu | 2025. július 6. 12:31
Történelmi csúcsra ugrott a lakossági hitelpiac májusban, rekordszintű lakás- és személyi kölcsönökkel, meglepő jelzálogfelfutással.
Pénzügyi szektor Leolvadtak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 16:26
Szerény csökkenéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Pénzügyi szektor Fontos változás jön az OTP fintech cégénél
Herman Bernadett | 2025. július 1. 12:50
Július 1-től SimplePay Zrt. néven folytatja a működést a fizetési megoldásokat fejlesztő és üzemeltető OTP Mobil Kft. Mostantól SimplePay márkanév alatt egységesítik a vállalkozásoknak kínált digitális fizetési megoldásokat.
Pénzügyi szektor Új korszak indul a bankolásban, minden bankszámlás érintett
Herman Bernadett | 2025. július 1. 12:41
Elindult a Központi Visszaélésszűrő Rendszer (KVR) működésének első szakasza, amely a legkorszerűbb technológiát felhasználva, a másodperc tört része alatt képes felismerni a banki utalásokat célzó csalásokat. A nemzetközi szinten is egyedülálló rendszer része a jegybank „öt csapás” intézkedéssorozatának, amelyet Varga Mihály jegybankelnök jelentett be június elején.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG