1p
A devizatartalékok terhére az adósmentésbe már egyszer beszállt az MNB, akkor épp hogy kivédték a forint gyengülését, most meg emiatt eshet az árfolyam. Miért?

Jöhet az újabb csomag?

Varga csomaggal debütál?

A Népszabadság tudni véli, hogy az államtitkári kinevezések után Varga Mihály amint elfoglalja a miniszteri széket a Nádor téren, egy devizahiteleseket mentő csomaggal kezdi meg második miniszteri regnálását. A JP Morgan befektetőknek összeállított hétfői riportja szerint kisebb a valószínűsége annak, hogy az MNB devizatartalékai érintetlenek maradnak egy újabb mentőcsomag bevezetése után. Márpedig a választások előtt bő egy évvel a kormány számára fontos, hogy újabb bajbajutott rétegeket tudjanak megmenteni (az Eszközkezelőre vonatkozó szabályokat már tovább is lazították). Az adósmentésről hétfőn a Parlamentben a miniszterelnök is beszélt, gyengülésnek is indult az árfolyam.

Jegyzet
A tűzzel játszik a jegybank: keményen ráfizetünk, ha büntet a piac. Tovább >>>

A Népszabadság szerint a legnehezebb helyzetben lévő adósokon segítenének, vagyis azokon, akik már legalább kilencven napja nem tudják törleszteni a hitelüket – a bank ilyenkor már bármikor felmondhatja a szerződést és elárvereztetheti az ingatlant. Tulajdonképpen arról van szó, hogy az adósok tartozását forintra váltják, annak egy részét pedig elengedik - az ebből származó veszteségeiket azonban leírhatnák a bankadóból. Utóbbi olyan kitétel, amit a piac is támogat, és ami "vonzóvá" teheti a kormány ajánlatát a bankok számára is. Doubravszky György közben folytatja szélmalomharcát - egyre inkább úgy tűnik, nem ő lesz a devizahitelesek megmentője. A kormány az újabb forintosítási akcióval közel 10 ezer adós tud kihúzni a bajból.

Hogy jön a képbe az MNB?

 

 

Gyengítik majd a forintot?
Londoni piaci kommentárok ma reggel leginkább azzal foglalkoztak, hogy Matolcsy célja a forint gyengítése lehet. Korábban voltak erre vonatkozó nyilatkozatai az MNB új elnökének, és az újabb devizahiteles mentőcsomag összeállítása is ezt a verziót erősítheti - miközben elemzők szerint egyáltalán nem egyértelmű, hogy a gyenge forint az exporton keresztül képes megtámogatni a gazdaságot.

Bár mostanság divat azokat az elemzői riportokat elővenni, amelyek az MNB-vel, a devizatartalékkal és Matolcsyval foglalkoznak, ne feledkezzünk meg a Commerzbank hétfői jelentésével. A bank londoni elemzőrészlege szerint ugyanis a felpörgő német gazdaság megtámogathatja a magyar GDP-t is - vagyis szükségtelenné válhat a gazdaság monetáris eszközökkel való megtámogatása. A tegnap közölt euróövezeti BMI a vártnál ugyan rosszabb lett, egyetlen pozitívum azonban van az adatismertetésben: a német gazdaság erős, a vártnál jobban teljesít egyelőre.

A forintra váltás amúgy nagy terhet hagy az adóson is, hiába engedik el a tartozás egy részét, így például könnyen lehet, hogy a tőketartozás majd nagyobb lesz, mint amikor a hitelt az adós felvette. Vitathatatlan ugyanakkor, hogy a törlesztés kiszámíthatóbb lesz és ez nagy segítség az adósok számára - főleg, hogy a forint megint gyengélkedik.

Az újabb adósmentésbe az MNB is bekapcsolódhat - így kerül képbe a devizatartalék. Fontos azonban hozzátenni, hogy a hitelek forintosítását a kormány már egyszer lehetővé tette, igaz, a szigorú feltételek mellett csak a jogosultak 15%-a élt vele. Az MNB akkor is besegített a programba, és a végtörlesztésnél is beavatkozott: a devizatartalék terhére segítette ki a kereskedelmi bankokat, akiknek eurót váltott forintjaikért cserébe. Az adósmentő programok ugyanis a bankok részéről nagy mennyiségű forint eladással jártak volna, ami nyomás alá helyezte volna a hazai devizát, az MNB akkori beavatkozásával ellentételezni tudta ezt a hatást, így a forint árfolyama számottevően nem gyengült.

Matolcsy minden mozdulatát figyelik

Most kicsit más a helyzet. A befektetők árgus szemmel nézik, hogy a jegybankelnöki esküt ma elmondó Matolcsy György hogyan nyúl a devizatartalékhoz, egyelőre már akkor is idegesek lesznek, ha a jegybankelnök kiejti a száján, hogy devizatartalék.



Réczey Zoltán, a Buda-Cash senior elemzője szerint egyelőre több fajta forgatókönyv is elképzelhető arra az esetre, hogy az MNB miként tudna besegíteni a devizahiteleseknek, ezek egy része nem kéne, hogy pánikot keltsen.

Réczey Zoltán, Buda-Cash

A piac inkább attól fél, hogy a devizatartalékok egy része nem jó célra kerül felhasználásra - magyarázta az elemző a Privátbankár kérdésére. Az adósok megmentése valószínűleg csökkentheti a jegybanki tartalékot, de egyelőre sokfajta verzió van a levegőben, hogyan tudna egy ilyen programba beszállni a jegybank - ha egyáltalán részt vesz egy ilyenben.
Nem biztos például, hogy egy összegben juttatna az MNB devizát a váltásra a kereskedelmi bankoknak, így éves szinten sem lenne nagy változás a tartalékok szintjében (ebben az esetben az MNB a korábbiakhoz hasonlóan járna el). Az is benne van a pakliban ugyanakkor, hogy az adósmentésből eredő veszteséget az MNB-vel nyeletik le, ezt szintén kevésbé díjazná a piac. A mentőcsomagért cserébe a bankok az MNB-től később kedvező árfolyamon vehetnének devizát, ami a jegybank veszteségeit növelheti - mondja Réczey, aki hozzátette, hogy egyelőre ezek mind találgatások, amik a bizonytalanságot növelik, ezt pedig alapból nem szeretik a befektetők. A forint ugyanakkor már korábban gyengülésnek indult, bár ezek a találgatások is hozzájárulnak ahhoz, hogy tovább gyengült az árfolyam.

A piac viszont alapvetően azért feszült, mert a Matolcsy-féle monetáris politikát illetően a sötétben tapogatózik. Az elemzők közül senki nem hiszi, hogy a miniszteri meghallgatásán nagyon is visszafogott Matolcsy visszafogja majd magát az MNB-t irányítva.

Matolcsy a meghallgatásán valójában "hallgatott"



Adósmentés biztosan lesz, erre utal Orbán Viktor hétfői parlamenti felszólalása. Jó hír, hogy Varga Mihály elődjével ellentétben egyeztetni kíván a bankokkal egy újabb mentőprogramról és hajlamos számukra "kedvezményeket" is adni (amivel a rájuk rakodó adóterheket mérsékelhetik). Matolcsy György pedig hiába próbálta megnyugtatni a piacokat múlt hét pénteki meghallgatásán, ha azzal kezdte  jegybanki karrierjét, hogy szépen csendben átírta a bank alapító okiratát.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Önként adják oda a csalóknak a pénzüket – Nem tanulnak a magyarok
Sipos Ildikó | 2026. július 2. 05:46
Tízből csak három magyar képes felismerni, hogy online csalási kísérlettel áll szemben.
Pénzügyi szektor Olyat húzott az OTP, amire még nem volt példa az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:44
Az EU bankjai közül elsőként indítottak kötvényprogramot Hongkongban.
Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG