3p

Csütörtökön a délutáni órákban benyújtotta a törvényalkotási bizottság a módosító javaslatát a jövő évi költségvetést megalapozó törvényhez. Benne a nagy felháborodást kiváltó kata-szigorítással.

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtök reggeli kormányinfóján jelentette be, hogy hozzányúlnak a kata szabályaihoz. Ennek nyomán komoly szigorítások léphetnek életbe 2021. január elsejétől. 

A javaslatban foglaltak megfelelnek a nap folyamán kiszivárgott híreknek és információknak. A lényege az, hogy az ugyanazon megbízótól származó, 3 millió forintot meghaladó összeget a fix havi katán túl 40 százalékos különadóval sújtják. (Jelenleg évi 12 millió forint felett lép be a különadó.) Ezzel a kormány szerint visszaszorítható az a gyakorlat, hogy a munkaadók vállalkozásba kényszerítsék a dolgozókat, akiket valójában munkaviszonynak megfelelő módon foglalkoztatnak. 

A benyújtott módosító javaslat szerint azonban ezt az extra terhet nem az adózónak kell majd megfizetnie, hanem a kifizetőnek. Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium államtitkára a nap folyamán azt nyilatkozta, ez a "nagy cégeket" érinti majd, amelyek bujtatott foglalkoztatást alkalmaznak. Ez alól egy kivétel lesz, ha a kisadózó kifizetője külföldi, akkor a magyar félt terheli a 40 százalékos extra adó. 

Új előírásként jelenik meg az a módosítás, mely a kisadózó számára előírja, hogy adatot kell szolgáltatnia a vele kapcsolt vállalkozási viszonyban lévő magyar kifizetőről és a tőle kapott bevétel nagyságáról. 

A kifizetőnek tárgyévet követő március 31-ig az adóhatóság felé le kell jelentenie azt a kisadózó vállalkozást, akinek a tárgyévben 1 millió forintot meghaladó bevételt juttat. 

A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete már Gulyás Gergely bejelentése után felháborodásának adott hangot. Kiadott közleményükben úgy fogalmaznak: 

"Nagyon sajnáljuk, hogy a kormány lábon szeretné lőni magát a KATA szigorításával, miközben a NAV már bizonyította, hogy a volt munkavállalók akkor katáznak, ha egyébként is megfelelnek a feltételeknek. A NAV Ellenőrzési Főosztályán készült egy összefoglaló a 2019-es ellenőrzések tapasztalatairól, ami alátámasztotta, hogy nincs visszaélésszerű katázás a volt munkavállalók körében."

Véleményük szerint következménye lesz annak, hogy a kormány lényegében megvonja a nagyobb megrendelőkkel rendelkezőktől a kisadózást, a magyar embereknek és a megbízóiknak komoly anyagi hátrányt okozva. A változtatásra a 2021-ig tartó felkészülési idő is túl kevés. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
Pénzügyi szektor Az euróövezetben romlott a fogyasztói hangulat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 16:53
Az euróövezetben romlott a szeptemberi fogyasztói hangulatindex az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) kedden közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint. Az előző négy hónapban rendre javult a hangulatindex.
Pénzügyi szektor A vagyonadó előnyei mellett számolni kell a negatívumokkal is
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:38
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) háttérbeszélgetésén a vagyonadó állt a fókuszban. 
Pénzügyi szektor Zuhan a bankok nyeresége, viszi a pénzt az extraprofitadó
Herman Bernadett | 2026. szeptember 8. 10:21
Bár a magyarországi bankrendszer egyedi szinten továbbra is szemmel látható profitot termel, a felszín alatt komoly strukturális torzulások és hatékonysági problémák húzódnak meg. A hitelezés pörög, de az állam mohósága miatt a nyereség egyre kevesebb.
Pénzügyi szektor Nem indult jól a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 09:47
Mérsékelten optimista a nemzetközi befektetői hangulat.
Pénzügyi szektor Remek első félévet zárt az MBH
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 07:58
Az MBH Bank 2026 első félévet is rendkívül stabil tőkehelyzettel zárta.
Pénzügyi szektor Rekordot döntött a számlanyitás a Gránit Banknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 16:29
A pénzintézetnél soha nem nyitottak még annyi új lakossági számlát egy negyedév alatt, mint 2026 második negyedévében.
Pénzügyi szektor Jó napja volt pénteken a magyar fizetőeszköznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 19:09
Erősödött a forint.
Pénzügyi szektor Ez volt az nap, amikor Európa rosszabbul teljesített, mint mi
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:18
Túlnyomórészt csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG